2016. sze 19.

Ha szeptember: akkor íróasztal-csinosítási projekt!

írta: ur.anita
Ha szeptember: akkor íróasztal-csinosítási projekt!

... hogy könnyebben menjen a munka!

3b1e127a3b5fb37b55ce1e17c8ac00ec.jpg

A szeptember a legalkalmasabb hónap az íróasztal vagy dolgozósarok átalakítására, új ruhába öltöztetésére, csinosítására. Óriásit tud dobni a munkakedven egy új környezet, amit néhány egyszerű kellékkel is elérhetsz!

Bevallom, nekem nincs saját íróasztalom. Pici a lakásunk és egyszerűen nem látom azt az egy négyzetméternyi szabad helyet, ahová még egy asztalt betehetnék az életterünkbe. A konyha- és egyben étkezőasztalnál dolgozom: a dolgozás egy szabadon áthelyezhető-pakolászható laptopot jelent, ezen írok-olvasok. A konyhaasztal pedig nem akármi ám, egy szuperhangulatos mexikói, csempeberakásos, antikolt faasztal, aminek még nevet is adtam: ő Pablo, annyira egyedi darab és már közel 20 éve viszem magammal egyik lakásból a másikba, hogy nem tudnék megválni tőle, annyi emlék kötődik már hozzá. Mellesleg a világ legpraktikusabb asztala, erre nyugodtan kifolyhat vörösbor, pörköltszaft, bébiétel, tinta vagy vízfesték - mint ahogy ezek napi szinten rá is kerülnek -, ettől csak még patinásabbnak, stílusosan antikoltnak hat. Szóval a magam részéről kellően esztétikusnak érzem az íróasztalomat, ami viszont felmerült bennem, hogy végre kezdeni kellene valamit a laptop tetején és mellett hányódó papírlapokkal, noteszekkel, aprócseprő dolgokkal... Ismerős neked is?

A nagy kérdés ugyanis nem maga az íróasztal, az adott: általában egy egyszerű, átlagos íróasztal, ami a célnak megfelel. A kérdés inkább az, hogyan oldod meg a tárolást és hogyan szabod személyesre a saját dolgozósarkodat. A két fő cél, hogy praktikus és inspiráló legyen.

Ugyanis azt a rengeteg órát, amit egy munkahelyi vagy otthoni íróasztal előtt ücsörgünk, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen környezetben töltjük. Egy lelakott, rendetlen, arctalan dolgozóasztal nem motivál: bosszant ha ránézünk a papírhalomra, elszomorít a halódó szobanövény az asztal sarkán, és egyetlen épeszű ötlet sem jut eszünkbe az üres fehér falat bámulva, amire még ezer éve celluxszal ragasztottunk ki valamit.

Hogyan lehet új életet lehelni az íróasztalodba és környékébe úgy, hogy a végeredmény rólad szóljon, téged segítsen és fenntartható legyen? Íme néhány ötlet!

A hangulatos

Az íróasztal általában érintkezik legalább egy falfelülettel, ezt érdemes olyan képekkel, emlékekkel, színekkel, hangulatokkal megtölteni, amelyek hozzánk kötődnek, nekünk kedvesek. Már egy egyszerű lámpafüzér is extra hangulatossá teheti az esti tanulást vagy munkát.

8c1097fef0fa09cf2b0d44ff5bb75d19.jpg

A ki-becsukható

Van egy kihasználatlan falmélyedésed vagy szekrényed? Varázsolj belőle nagyon praktikus és és egyben hangulatos dolgozósarkot! Egy színes, mintás tapéta a háttérben csodákra képes.

05a190e873d8d5a621070a2e3cf84e95.jpg

Az álom-dolgozósarok

Legalábbis az enyém. Csodaszép, hangulatos, letisztult. De mit keres ott egy vödör? :-)

4d5391e824015dc5dd28bbe2dd173d2a.jpg

Idézet a falon

Kedvenc versedet, idézetedet, inspiráló mondatokat is festhetsz a faladra, vagy ha kevésbé vagy ügyes, öntapadó betűmatricával is kirakhatod esztétikusan. További ötletek itt.

2aa328cce0609b766b2ead4dbcf57b5c.jpg

Feketén-fehéren

A fekete-fehér mindig jó párosítás, végtelenül egyszerű, stílusos, tiszta hátteret jelent a nagyszerű saját gondolatokhoz és a kiemelkedő teljesítményhez.

75bc03657dfd9086b5f11de3ea246001.jpg

Az összeszedett

Így biztosan nem lesz káosz még a legnagyobb hajtás közepette sem! Szerintem nagyszerű ötlet, a megvalósítást pedig magadra, a saját életedre szabhatod.

6a5cf8b85061e0ef10ed8ef192598799.jpg

A filléres rendszerező

Ha nincs pénzed drága polcrendszerre vagy macerásnak érzed a fúrást-faragást, ami a polcok felhelyezésével jár, akkor keress üres papírdobozokat (vagy még stabilabb fadobozokat), béleld ki színes csomagolópapírokkal, építsd és ragaszd egymáshoz őket - és máris kész a filléres tárolórendszered!

180a9d47e19e7f085aa8a6dcdbbf25c9.jpg

A parafa-fal

Nekem nagyon tetszik ez az óriási kitűzős falként használható parafa tapétás megoldás - így akár hetente új hangulatot varázsolhatsz a dolgozósarkod környékére.

987fb389caf3b638d63e27278209eac3.jpg

Az iker-íróasztal

Kollégistáknak, egy szűk irodán többen osztozóknak nagyon praktikus, helyes és egyben intim teret létrehozó megoldás lehet.

2d68c692fef02810f1c227cce22d4dee.jpg

Táblák és tárolók

Mágnes- és filces tábla és irattartók a falon, meg persze az elegáns fekete-fehér ezen a képen is.

5232253921d5eae462d91cbd73bbd3f8.jpg

A minimalista

Semmi fakszni, csak néhány jól megválasztott tárgy. A fonott kosarak sok mindent elnyelnek, így nem kell az asztallapon tárolni papírhalmokat. Egy fehér mini-orchidea pedig az egyik legjobb választás az íróasztalra: kevés helyet foglal, nagyon elegáns és egyben igénytelen növény, ami akár hónapokig virágzik.

a46f7fde2d4aadb4a1ec2b08fc9f7c3f.jpg

A csipeszes

Ezért az ötletért teljesen odavagyok! Az egyszerű csipeszes írómappa színes csomagolópapírral borítva és a falra erősítve hasznos tárolófelület és vidám háttér is egyben.

c40e93c17c511227610746c323a9a469.jpg

Képek: innen

Ha tetszik a cikkem, kövess a facebookon!

Ha még többet szeretnél tudni rólam és arról, mivel foglalkozom, katt ide!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Szólj hozzá

otthon öröm a munka jókedvű hétköznapok