A nő, ha 40
Én. 40. Épp most. Milyen? Jó. Bővebben? Pörögnek köröttem a lét körei. Még bővebben? Ha tényleg érdekel, olvasd tovább a posztot!
Nem olyan nagyon egyszerű ám meghatározni, hogy milyen azonkívül, hogy jó. Mert tulajdonképpen semmi dráma nincs, semmi hű, de öreg vagyok érzés; meg jaj, de fáj a hátam (az egyébként fáj); meg bezzeg az én időmben (az nagyon nincs, mert ez az én időm). De eufória sincs. Amit egyértelműen meg tudok állapítani, ha már szubjektív összehasonlító kortudomány: hogy ez jobb, mint a 20 volt. Önazonosabb, ez valahogy a sajátbőrömben sajátlelkem stabilitása; két lábbal, de álmodni tudóan; kiteljesítős és befogadós; a magamért és másokért egyensúlya. Meg azért narancsbőr is van bőven, de az nem nagyon izgat. Tényleg nem.
Imádom Lackfit, meg a verspárbaját Szabó T. Annával, ami egy időre vidám és költői játszótérré változtatta a facebookot, és valóban csak megerősíteni tudom: nagyon ilyen! Mondjuk az uborka-savanyítás eddig kimaradt.
LACKFI JÁNOS: A NŐCI, HA NEGYVEN…
A nőci, ha negyven, még gondos a sminkje,
a nőci, ha negyven, aligha riszál,
a nőci, ha negyven, már taxikat int le,
és áll körülötte az éjjeli bál.
A nőci, ha negyven, a ráncai szépek,
és lányos a lába, hisz fitneszezik,
ügyel vonalak, szinek egyvelegére,
és ötletes öltözetek övezik.
A nőci, ha negyven, még beste a teste,
a lánya kamasz, vele harcol erőst,
még könnyeden ébred, elalszik az este,
s útjára bocsátja a reggeli hőst.
A nőci, ha negyven, beszéde a pajzsa,
és rendezi vígan a környezetét,
már bomlik előtte jövő kusza rajza,
s múltjáról is egyre kitisztul a kép.
A nőci, ha negyven, biztos hely az űrben,
vevő a humorra, de el nem alél,
bár vágyai vannak, nem vágyik el innen,
nem húzza a csőbe a szoknyapecér.
A nőci, ha negyven, savanyíthat uborkát,
hümmögve idézed a gondolatát,
és összedob este egy isteni tortát,
és rendezi újra zilált csapatát.
A nőci, ha negyven, már támasz a bajban,
körötte pörögnek a lét körei,
és úgy megy az utcán, mint penge a vajban,
s nem bánja, ha medve, ki átöleli.
Amit szerettem volna
Három hónappal ezelőtt írtam EZT A POSZTOT, amiben leírtam néhány marhaságot, meg néhány komolyabb dolgot, amit szeretnék, mire 40 leszek. Na, lássuk akkor szép sorban!
1. Magassarkú cipő. Van. Magas is, kényelmes is (nagyon!), és hordom is. Nem túl gyakran, de már háromszor volt rajtam. Ezzel a számmal viszont már most messze túlszárnyalja az elődjét. Egyébként Tamaris, viszonylag hamar rátaláltam és beleszerettem.
2. Smink-készlet. Van. Teljesen friss szerzeményekkel. A százéves, töredezett, szétfolyt, használhatatlan cuccokat kidobtam és bejelentkeztem a Douglasba smink-tanácsadásra. Nem egy túl személyes hely, de én válogatni szerettem volna és nem pedig egyetlen márka mellett elköteleződni. A smink-tanácsadás és a próbasminkelés ingyenes volt, profi és kedves, bár érezhetően nyomtak a sajátmárkás termékeik felé, de ha nem tetszett, akkor ajánlottak mást helyette. Megtanultam jól feltenni az arcpirosítót, és megtudtam, hogy az én szememhez sokkal jobban illik a barna szempillaspirál (egy Artdeco, imádom!). A megfelelő árnyalatú alapozót is sikerült beszereznem, amiben nem nézek ki úgy, mintha a fejem elment volna a Bahamákra nyaralni, a testem meg itt maradt volna, sem pedig úgy, mintha egy vámpíros film sápadtra maszkolt főszereplője lennék. Használom az új smink-készletemet lelkesen, legalább hetente egyszer-kétszer, imádom elővenni.
3. Jól (jobban) lenni fizikailag a testemben. Erről közben született egy külön poszt, mert tényleg foglalkoztat erősen. De hogy konkrétum is legyen, megcsináltam egy Helló Hasizom workshopot, mert ezt éreztem a legégetőbb problémának: helyrehozni a terhességek és szülések után szétnyílt hasizmomat. Ez egy hathetes, otthon tornázós regeneráló torna, egész tisztességesen csinálom, a negyedik héten járok és némi változást már most érzékelek. Ha pedig ez meglesz, szépen lassan próbálom beépíteni újra a futást az életembe. Már most is mozgok legalább fél órát naponta, mert vagy rollerrel vagy biciklivel járok a környéken - ez is sokat hozzátesz a testi komfortérzetemhez. Heti kétszeri futás pedig egyenesen fitté tehetne, azt érzem. Csak rajtam múlik. És ez furcsamód inkább felszabadító, mint frusztráló érzés.
4. Autót vezetni. Gondoltam, hogy így lesz: ezt halogattam a legtovább. Persze, hogy könnyebb megvenni egy magassarkút, mint a régi mumust legyőzni... De megtettem: megvolt az első gyakorló órám! Ugyanis felismertem, hogy ebben most biztosan kell segítség nekem, mert már megint olyan régóta ültem a volán mögött, hogy kell egy kis gyakorlás újra, mielőtt egyedül nekivágnék a belvárosi akadálypályának. A magam és mások érdekében is. Egy helyes, türelmes csaj az oktatóm - jó lesz ez, csak még pár alkalom gyakorlás szükséges. Nyáron szeretnék már egyedül vezetni! Gyereksereggel a hátsó ülésen. Vagy nem, eleinte elég lesz egyedül vagy egy gyerekkel is.
5. Könyvet írni. Körvonalaztam a tervemet. Mi érdekel? Témaként a siker, és legfőképpen az ahhoz vezető út és annak belső megélése. Nem annyira az eredmény, inkább a folyamat. Nem annyira a társadalmi konvenciók szerinti siker (pénz, titulus, hatalom), hanem a siker sokszínű, egyéni mintázatú palettája. Ki érdekel? Valamiért elsősorban a nők érdekelnek, mi a női siker, kik a sikeres nők, mitől azok, és ők elhiszik-e - ha igen: mitől -, hogy tényleg azok. Elindult a #sikeresnők interjú-sorozatom, eddig ezzel és ezzel az interjúval, amelyeket ti is nagyon szerettetek - ez pedig különösen nagyszerű visszajelzés nekem. Ezek szerint másokat is érdekel a téma. Azt tervezem, hogy egy év múlvára legalább 10 ilyen interjút készítek, aztán majd leülök, átnézem... és meglátjuk, utána mi lesz. Remélhetőleg egy könyv, ami valamilyen módon kapcsolódik majd ehhez a sajátosan és többdimenziósan értelmezett "siker" témához és az interjúkhoz, de meghagyom magamnak ezen a téren a gondolatszabadságot, hogy bármikor alakítsam és változtassam a tervemet. Mindenesetre konkrétan könyvet írni biztosan csak jövőre lesz időm, az idei év erre már esélytelen.
A "zsákmányaim" és én magam. Feketén-fehéren.
Az ünnep
Nem egy konkrét nap volt, hanem legalább két hét. Valójában azért volt így, mert egy napba nem fért volna bele minden. Volt családi szülinapi ünneplés tortával és lelkes gyerekekkel. Volt kettesbenes ebéd a férjemmel (a vacsora szóba sem jöhetett, mert nagyon macerás este három kicsi gyerek felügyeletét megoldani). A St. Andrea Wine & Gourmet Bárban voltunk, zseniálisan jó ebéd volt. Amit ettünk, az egy "egyszerű" hétköznapi ebédmenü volt, elképesztően magas minőségben. Topéttermekbe ebédmenüre menni ilyen jeles napokon azért érdemes, mert egészen normális összegért cserébe (itt a három fogásos ebédmenü kb. 3500 Ft-ba kerül, amiben egy pohár bor is benne van!), prémium éttermi élményben lehet része az embernek - amit én személy szerint időnként, ünnepi alkalomkor nagyon szeretek megélni. Aztán volt buli a barátokkal is, ami egy vidám sörözős beszélgetés volt, jópár olyan emberrel, akiket már nagyon régen nem láttam. Szívmelengető volt, mint hogy az az ajándék is, amit kaptam: egy madárka-motívumos cselőmari design ékszer-szett. Cuki, varázslatos, letisztult - sokszor fogom viselni!
A legmeghatározóbb élmény mégis a születésem napja volt. Érzések, benyomások, hangulatok különös egyvelege volt ez a nap. Kezdjük azzal, hogy a születésnapom minden évben a Holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja, ezen a napon kezdődött meg a hazai zsidóság gettókba zárása. Szomorú emléknap, minden évben gondolok ilyenkor az áldozatokra néhány perc erejéig. Idén Húsvét is a születésnapomra esett, és mivel ez egy mozgóünnep, ezért viszonylag ritkán van ez így. A Húsvét nekem az újjászületésről szól, nem vagyok ugyan vallásos, de természetesen hat rám a Húsvét kulturális-szakrális üzenete. És ezen a napon Orbán Viktor Kossuth Rádióban elhangzott, elhíresült vasárnapi interjúja is erősen hatott rám. Az Örömterv egy politikamentes blog - és az is marad, de itt most a személyes érzéseimről van szó, ezért nem tudom figyelmen kívül hagyni ezt sem, ha erről a napról van szó. Végtelenül elszomorodtam, rémisztőnek és fenyegetőnek találtam az üzenetét, bekúszott a bőröm alá, dobolt a fülemben egész nap. Épp Húsvétkor, épp a Holokauszt magyar emléknapján, épp a születésnapomon ez az egyértelműen ellenségképet építő és kirekesztő magatartást zengő narratíva szőtte át az én fontos napomat. Hát, nem volt jó - végtelenül tehetetlennek és szabadságomban korlátozottnak éreztem magam tőle.
Délután aztán kértem pár órát, hogy egy kicsit magammal lehessek. Mivel mi egy olaszos család vagyunk a három gyerek okozta magas zaj- és aktivitás-szinttel, ezért otthon, a lakásunkban erre 0% az esély. Elmentem hát egyedül sétálni egyet és aztán moziba. Magányos dolognak hangzik, pedig nem volt az. Ha az embernek gyerekei vannak, nagyon felértékelődik az egyedül töltött idő pihentető, feltöltő szerepe. Belső akksitöltés - ez most nagyon kellett nekem. Lófráltam egyet a Pozsonyi utcában a XIII. kerületben, mert az utóbbi időben egy csomó cuki kis új hely nyílt errefelé. Aztán nem egy újba, hanem egy viszonylag régibe ültem be, az Édesmindegy-be. Csaknem két órát üldögéltem ott, ettem egy csodálatos cukormentes epertortát, ittam egy kávét és átgondoltam az életemet két órában. Az elmúlt negyvenet, meg a következő negyvenet. Mert ez valahol egy felező. Nem mondom, hogy jungiánus mélységekig jutottam el két óra alatt egy cukrászdában ülve, de néhány sarokpontot bevéstem magamnak a füzetembe. Pozitív hangulatban álltam fel és átsétáltam a Cirko-Gejzírbe.
Ösztönösen választottam ezt a mozit és ezt a filmet. Legalább 10 éve nem jártam már a Cirko-Gejzírben, de itt tényleg megállt az idő, semmi nem változott azóta. A legédesebb kicsi művészmozi Budapesten, az egyik utolsó, ami megmaradt. Nagyon jólesett most nekem ez a múltidéző otthonosság-érzés, kulturálisan-értékrendben a valahová tartozás érzését adta vissza. A film pedig a lehető legjobb választás volt: Paterson a címe (még megy a Cirko-Gejzírben, nézzétek meg!). A rendezője Jim Jarmusch, aki már akkor is jó rendező volt, amikor én még meg sem születtem. Lenyűgözően szép, költői, lassú sodrású film, Adam Driver még lenyűgözőbb alakításával a főszerepben. Az élet értelmét boncolgatja egy buszsofőr életén keresztül - végtelenül egyszerűen, sallangok nélkül, mívesen. Ez kellett most nekem. Lelassultam, kisimultam, megérkeztem a saját negyvenembe, minden a helyére került és aztán hazasétáltam az éjszakában.
A cikkben nincs szponzorált tartalom, a benne szereplő termékek és szolgáltatások mindegyikéért fizettem és jó szívvel ajánlom őket. :-)
Ha tetszett a poszt, kövess ITT.
