2017. okt 30.

"Mindenki egyformán felelős önmagáért és a világért, ami minket körülvesz"

írta: ur.anita

Interjú Lacziné Somogyi Tímeával, a Védőháló Karitatív Egyesület alelnökével

Hogyan lehet a hátrányból előnyt kovácsolni? Hogyan lehet a nem éppen ideális körülmények ellenére is valami gyökeresen új dologba fogni és azt végigcsinálni? Hogyan lehet végtelenül természetesen felfogni, elfogadni és aktívan alakítani a saját életünket sokgyermekes anyaként? Tényleg, hogyan lehet 7 gyermekes anyaként egy közösségépítő, tevékeny és sok tanulással járó munkát és missziót felépíteni és tartósan fenntartani? Itt a #sikeresnők interjúsorozatom legújabb része, amelyben ezúttal Lacziné Somogyi Tímeát kérdeztem.

Timi története egy sikeres nő története. Egy sikeres nő története, aki nem egyszerűen csak eljutott valahová, elért valamit, amire felfigyelünk; de mindezt elképesztő távolságot bejárva tette meg, ami számomra egyenesen csodálatraméltó. Életszeretete és gyermekei iránti szeretete, derűje, mások tisztelete és az a mély belső motiváció, ami gőzerővel hajtja előre, példaértékűvé teszi az ő eddigi életútját.

Timi Kecskeméten él, a szegénységgel és cigányokat érintő társadalmi jelenségekkel foglalkozik. 40 éves és hét gyermek édesanyja. Felnőtt fejjel, már hatgyermekes édesanyaként fejezte be a középiskolát, majd elvégezte az egyetemet is, szociológusként diplomázott. Jelenleg alelnöke a kecskeméti Védőháló Karitatív Egyesületnek, amely adományboltot is üzemeltet abból a célból, hogy támogassa a szegénységben élő családokat. Emellett a kecskeméti Református Egyház Cigánymissziójában is dolgozik, létrehozta és vezeti a Pancsinello Játszóházat, ahol a környéken élő nehéz sorsú gyerekeknek szerveznek programokat és baba-mama klubot is tartanak rendszeresen.

Cigánytelepen születtél. Hogyan emlékszel a gyerekkorodra, akkoriban hogy képzelted: mi leszel, ha nagy leszel?

Akkoriban még nem igazán gondolkodtam azon, hogy mi leszek, mindennap voltam valami. Lefoglalt és lenyűgözött az engem körülvevő világ megismerése. Azt gondolom, csodás gyerekkorom volt. A cigánysoron is megvolt mindenem, amire egy kisgyermeknek szüksége van. Bár kútról hordtuk a vizet kannában, de olyan szerencsés voltam, hogy oda születtem, ahol engem nagyon szerettek. Nagyon szoros kapcsolatom volt a nagymamámmal, ezért már akkor biztos voltam benne, hogy remek dolog lehet nagymamának lenni és én az is leszek majd egyszer. Attól függően álmodoztam, éppen milyen filmet láttam vagy mit olvastam. Pályaválasztás idején éppen az atomfizika érdekelt, így akkor épp az atomfizikus volt soron, ez viszonylag hosszabb ideig tartott.

Kamaszként született az első gyermeked, emiatt abbahagytad a tanulmányaidat is. Milyen nehézségekkel kellett megküzdened fiatal anyaként?

Meggyőződésem volt már akkor is, hogy mindenki élete a fogantatáskor kezdődik, ezért döntöttem a gyermekem mellett. Ma is nehéz szívvel gondolok arra a csalódásra, amit a szüleimnek okoztam. Sokak számára volt felfoghatatlan, mi történt. Máig sem felejtem el az első mondatot, amit a gyerekem hallott, miután erre a világra jött: „gyereke született a gyereknek”. Sok hasonló történet juttatott el oda, hogy ne akarjam ezeket hallani. Nincs a világon semmi, amit jobban szeretnék a gyerekeimnél, velem a lehető legjobb dolog történt, amikor édesanya lehettem. Csak ezt valahogy rajtam kívül senki sem tudta. Egyszerűen kizártam a világot. Hamar megtanultam: nem fontos, mások mit gondolnak rólam, legyen az jó vagy rossz.

Magammal jóban lenni úgy tudok, ha olyan döntéseket hozok az életemben, amivel együtt tudok élni.

Aztán sorban születtek a gyermekeid. Hogyan teltek a hétköznapjaid?

Az első két gyerekem között egy nap híján egy év van. Nem volt könnyű, az alvásról majdnem sikerült is leszokni egy időben. De nagyon sok szép és izgalmas emléket is őrzök gondolatban. Nekem öt fiam született először - és nagyon jól megvoltunk. Sokat játszottunk, meséltünk. Nálunk aztán tényleg volt értelme sütni-főzni, ami nem lett tökéletes, az is gyorsan elfogyott, és takarítani is mindig volt mit. Kertészkedtünk, drukkoltunk a dinnyéknek, hogy minél nagyobbra nőjenek. De hálás voltam a csodás csöndes pillanatokért, amikor még reggel korán minden gyerek aludt és a kávésbögrével a kezemben jártam végig a virágokat, és azokra, amikor végre már aludtak és a kád forró vizében olvashattam.

Nagyon érdekel engem az a pillanat, amikor hatgyermekes anyaként eldöntötted, hogy újra beülsz az iskolapadba és leteszed az érettségit. Miért döntöttél így?

Amikor Panni óvodás lett, a fiúk már rég iskolába jártak. Hosszú évekig volt kiről gondoskodnom egész nap, mindig csicsergett valaki a fülembe és naponta kerestük a válaszokat legalább ezer kérdésre. Ez hirtelen megszűnt. A lányom örömmel ment óvodába, míg én ugyanott pityeregve mentem a folyosón. Rá kellett ébrednem, már nem lesz rám ilyen intenzíven szükség, kiürült legalább fél napom. Tudtam, ha nem akarok bedilizni, kezdenem kell valamit magammal. Arra gondoltam, elmegyek dolgozni, legalább pénzt keresek, az nem árt. De általános iskolai végzettséggel

csak takarítani vagy mosogatni vettek volna fel, azt pedig már csináltam éppen eleget otthon, nehogy már hivatásszerűen is azt kelljen.

Kerestem képzéseket, sikertelenül. Akkor jött az ötlet, hogy be kellene fejezni a gimnáziumot. Ugyanabba az iskolába mentem vissza, csak felnőtt tagozatra, még a bizonyítványom is ugyanaz volt. Így az most úgy néz ki, hogy érettségi bizonyítványt húsz év alatt, 1992-2012 között szereztem.

Nekem három kicsi gyermekem van, és alig marad időm mellettük. El sem tudom képzelni, hogy hat gyermek mellett hogyan tudtál időt és energiát szakítani a tanulásra. Tényleg, hogy csináltad?

Az enyémek óvodába-iskolába jártak, ez adott időt. Én nagyon szeretek tanulni, hosszú otthonlét után pedig pláne felüdülés volt végre új dolgokkal foglalkozni és új dolgokat megismerni; inkább kikapcsolt, mint lemerített.

A következő lépcsőfok az egyetemi tanulmányok voltak. Mi vagy ki segített abban, hogy elhidd, meg tudod csinálni?

Szomorúan láttam, ahogy közeledett a gimnázium jelentette időszak vége. Tudtam, hogy nagyon fog hiányozni. Volt egy tanárom, aki egyszer megkérdezte, miért nem folytatom egyetemen. Először nem is vettem komolyan, de mivel én őt magamnál okosabbnak tartom, elgondolkodtam rajta és kicsit később körül is néztem, hol folytathatnám. Szociológián találtam olyan kurzusokat, amiket szívesen tanultam volna, így első helyen azt jelöltem meg, másodiknak a matematika szakot.

Amikor augusztusban megérkezett az sms arról, hogy felvettek, nem is igazán tudtam örülni. Addig rendben volt, amíg én megpróbáltam, de az eszembe sem jutott, hogy sikerül is! Ezért eldöntöttem, dehogy is megyek én olyan messzire, mint Pécs. De a gyerekeim rábeszéltek: „Anya, büszkék vagyunk rád, menj csak. Lehet, hogy nem lesz még egy ilyen esélyed.” Nem kis izgalommal indultam el. Anyukám aggódott: „Miért kell neked olyan messzire menni, majd a gazemberek eladják a szerveidet.” Volt, aki a csalódástól féltett, mert úgysem sikerülhet: anyagilag vagy mentálisan nem fogom bírni, és ez biztos fájni fog. Én saját magamat logikai úton próbáltam meggyőzni.

Ha más képes rá, akkor valószínűleg én is, de ha nem próbálom meg, nagyon rossz példát mutatok a gyerekeimnek. Így kerültem egyetemre.

Milyen tapasztalatok értek egyetemi hallgatóként a szociológia szakon, mennyiben formálta a világnézetedet, gondolkodásmódodat az egyetem?

Rengeteget köszönhetek az egyetemnek. Annyira vágytam és vágyom megérteni a minket körülvevő világot, észrevenni, átlátni a jelenségek összefüggéseit. De leginkább azt tanultam meg, hogy mindig van mit tanulnom.

Egyértelmű volt számodra, hogy mivel szeretnél foglalkozni majd a diplomád megszerzése után?

Egyáltalán nem. Magamról sem gondoltam, hogy ilyen mélyen érint és ilyen izgalmas téma a szegénység és a cigányokat érintő társadalmi jelenségek. A kettőt pedig inkább szétválasztani érdemes, mint összemosni, hiszen nem mindenki szegény, aki cigány. A legtöbb problémát okozó társadalmi jelenség inkább a szegénységgel hozható összefüggésbe és nem az etnikai hovatartozással.

Mi jelentette számodra a legnagyobb motivációt, hogy eljuss idáig, ahol most vagy?

Az én félelmeimet csak az a borzasztó kíváncsiság és a megértés utáni vágy haladta meg, amivel születtem. Ennél motiválóbbak számomra már csak a gyerekeim tudnak lenni!

Mi jelenti a legnagyobb kihívást a mindennapi munkádban?

Minden téren megtenni, ami tőlem telik, a maximumot adni és annyi munkát vállalni, hogy abba ne szakadjak bele. Egyre inkább érzem, időt kellene találnom magamra, ez mostanság nem nagyon megy.

És mi adja a legnagyobb örömet?

Örülök annak, hogy ilyen talpraesett, jó fej gyerekeim vannak. Mindig nagyon örülök annak is, amikor jól sikerül valamilyen feladat, ha megoldást találunk nehéz helyzetbe került emberek segítésére, vagy különösen érdekes dologra bukkanok. De akkor is, ha valaki készít nekem egy kávét…

Mire vagy a legbüszkébb az elmúlt időszakból?

Nem is tudom… elég kétbalkezes vagyok, de tegnap kifestettük Andrissal a konyhát és szerintem egész szép lett.

Te hogyan pihensz, mivel töltődsz fel?

Beszélgetünk és játszunk a gyerekeimmel, annál nincs is jobb. Vagy filmet nézünk, gyakran zenét hallgatunk. Amikor csak tehetem, zenét hallgatok, de szeretek aludni is, és beszélgetni a barátaimmal, néha kikapcsolódni.

De az a legegyszerűbb, ha az ember olyan munkát végezhet, amit szeret, amit szívesen csinál, így ha valami jól sikerül, az fel is tölti.

Milyen terveid vannak a következő évekre?

Dolgozom tovább azon, hogy a világ egy kicsit jobb hely legyen. Vannak dolgok, amiket még szeretnék elérni. Szeretném, ha a játszóházas gyerekek is könnyebben boldogulnának az életben. Szeretném, ha egy olyan társadalomban élhetnénk, ahol egyértelmű az, hogy minden ember egyformán értékes, és ha segítünk egymásnak, többek leszünk és nem kevesebbek. Ismerje fel mindenki, a változás bennünk kell, hogy elkezdődjön, mert attól nem lesz jobb semmi, ha egymásra mutogatunk.

Mindenki egyformán felelős önmagáért és a világért, ami minket körülvesz.

Ha a „siker” szót kellene definiálnod, hogyan fogalmaznád meg, mit jelent neked személyesen ez a szó?

A siker számomra az, ha olyan döntéseket hozhatok az életemben, melyek lehetővé teszik azt, hogy olyan ember legyek, akit akár még szeretni is tudok. Ez szerintem fontos dolog egy ember életében.

Mit üzennél azoknak, akik úgy érzik, szeretnének változtatni az életükön, szeretnének mást csinálni, de a körülményeik nem épp ideálisak ehhez. Hogyan kezdjék?