2015. aug 05.

Blogszülinap #1

írta: ur.anita
Blogszülinap #1

_mg_6420.JPG

Anita vagyok. Egy éve blogolok. Az eddigi legszemélyesebb bejegyzésem arról, miért is kezdtem el, mire jó ez az egész. Nekem és talán nektek is.

Az egész azzal kezdődött egy évvel ezelőtt, hogy várandós lettem a második fiammal. Boldogság, öröm, elégedettség töltött el. Jól indult minden, jól éreztem magam a bőrömben. Aztán a 16 hetes genetikai ultrahangon közölte kedvenc szonográfus Mátyásunk, hogy valami nincs rendben. Azonnal továbbküldött minket további vizsgálatokra, onnan továbbmentünk még továbbiakra és még és még. Két-három hét, rendelőből ki rendelőbe be, sok szakértő és specialista ultahangos és nem ultrahangos vizsgálat után egybehangzóan megszületett a diagnózis: multicisztás veséje van a babánknak, ami azt jelenti, hogy az egyik veséje nem működik és soha nem is fog, és mivel ez egy multifaktoriális genetikai betegség (ami csak fiúknál fordul elő), ezért van esélyünk más esetlegesen társuló genetikai rendellenességekre, legnagyobb kockázattal szívfejlődési rendellenességre. Sokk. Óriási sokk volt. Ez az, amire azt hiszed, hogy csak másokkal fordulhat elő, veled nem. Genetikai rendellenessége a te gyerekednek nem lehet, hiszen megtettél mindent, hogy ne legyen. Szeded a terhesvitamint, egészségesen élsz, vigyázol magadra. Akkor miért? Miért pont mi? Miért épp az én gyerekem? Tudtam, hogy senki nem tehet róla, mert egy véletlen genetikai hiba az egész, de akkor is bűntudatot éreztem. Krízis volt, az eddigi legnagyobb az életemben. A legrosszabb az volt az egészben, hogy nem tudtam, mire számítsak, mi lesz a szülés után. Minden szakember biztatott minket, hogy a másik vese jól működik a jelek szerint, és egy vesével vígan lehet élni, de én nem tudtam ilyen könnyedén venni ezt a diagnózist, és különösen féltem a szívrendellenesség előfordulásától, amire 70-80%-os esélyünk volt. Féltem, szorongtam, a legrosszabb verziókat vizionáltam. Nem tudtam aludni, rengeteget sírtam, és közben gondoskodó anyja kellett, hogy legyek a nagyobbik kétévesnek, ami nehezen ment. Egyáltalán nem ment. Vánszorogtak a napok, nem volt jó semmi, nem tudott feldobni és megvigasztalni senki. És akkor egyik reggel, még az ágyban fekve belémhasított a felismerés, hogy én akkor bírom ki épésszel ezt az egészet, akkor leszek (elég) jó anyja a nagyobbiknak és születendő kisebbiknek is, akkor tudom viszonylag derűsen megélni a hátralevő hónapok bizonytalanságát és akkor leszek készen bármilyen verzió, akár egy elég rossz kezelésére is a szülés után: HA ÉN JÓL VAGYOK. Én. Én magam vagyok a kulcsa az egésznek. Kutyakötelességem azzal foglalkozni, hogy én jól legyek, ne csak egészségesen egyek, eljárjak az orvosi vizsgálatokra és megnézzem a kedvenc sorozatomat a tévében, hanem azzal is foglalkozzak, hogy mi az igazán jó nekem, mitől érzem-érezném magam kerek egésznek. Mert csakis így leszek képes a szülői teendőimet érzelmileg és praktikusan jól ellátni. Vagyis felismertem azt, hogy csakis én vagyok felelős a saját jóllétemért. Remek férjem van, szerető családom, támogató barátaim, de senkinek nem dolga azzal foglalkozni, hogy én jól legyek a bőrömben, illetve senki nem tud ezzel olyan hatékonyan foglalkozni, mint én magam. Akkor ez a felismerés felszabadítóan hatott rám. Motiváló és inspiráló volt, dolgozni magamon és magammal valami pozitív dolgon, egyfajta "örömterv"-en. Így lett ez a blog neve. Aktívan használni és a mindennapokban magamon alkalmazni mindazt, amit trénerként és coachként tanultam és gyakoroltam másokon a munkám során. Mindemellett blogot írni róla, mert az nekem is ad egy keretet, engem is folyamatosan motivál... és talán másoknak is érdekes lehet, ötletet adhat, segíthet elindulni valamiben, változtatni valamin vagy egyszerűen csak megtalálni az élet apró kis örömeit.

A kisfiam most 9 hónapos, gyönyörű, okos és egészséges baba, aki kitűnően fejlődik. Mászik, huncutkodik, fogzik, mindent úgy csinál, mint a többi 9 hónapos társa. Egy veséje működik csak, de az remekül. Semmilyen más rendellenessége nincsen. Fellélegeztem, elmondhatatlanul megkönnyebbültem. És nagyon örülök, hogy elkezdtem ezt a blogot, mert élvezem, szeretem, örömet ad az írás és a hozzá kapcsolódó coaching munkám is. Végülis ezért indítottam, az örömért. :-) Sok ügyfél a blogon keresztül talált meg és kifejezetten nagy élmény a velük való közös munka, a személyre szabott coaching, ahol nemcsak a virtuális térben, hanem konkrétan is találkozhatunk. Jó újabb és újabb témákat kitalálni, megírni, olvasni a visszajelzéseiteket, érezni a bizalmatokat, találkozni veletek és közösen együttdolgozni a témátokon.

Az elmúlt egy év számokban:

  • a blog indulása óta 209.217 db lapletöltés
  • 149 megjelent poszt
  • a legolvasottabb posztot 16.554-en olvasták
  • több mint 30 alkalommal index címlapon szerepelt egy-egy cikkem
  • 1266 követő a facebookon
  • egy sajtómegjelenés
  • egy sikeres csoportos workshop
  • együttműködés a Pesthajnal csapatával és Lipták Nórival, a Diéták&Álmok bloggerével
  • számos elégedett coaching ügyfél

 

és egy db én, aki mindezzel nagyon elégedett vagyok :-)

Köszönöm nektek, akik olvastok!

 

 

 

Szólj hozzá

perspektíva saját élmény