Kolltveitben. Norvégia, nyugati part, Bergen vonzáskörzete, Sotra szigete. Az egész hi-he-tet-len! A részletek bővebben a posztban.

Mert az albérlet drágább, mint a hitel-törlesztőrészlet

Az egész kb. februárban kezdődött. Tudtuk, hogy a szeretett bjorøy-i bérelt házunkból júniusban ki kell költöznünk, mert csak egy tanévre szólt a szerződés, a tulajok pedig haza akartak jönni Spanyolországból. A koronavírus miatt nagyon haza akartak jönni, olyannyira, hogy haza is jöttek már áprilisban, de aztán béreltek maguknak valahol a közelben egy házat, amíg mi ki nem tudtunk költözni az övékből. Elkezdtem böngészni a neten az albérleteket, de siralmas felhozatal volt, csupa kicsi (nekünk kicsi, mert mi öten vagyunk), csupa bútorozatlan lakás (nincsenek bútoraink, mindent venni kellett volna), sokszor szuterén lakások, kevés fénnyel, lehangolók voltak még a képeken is na. Ami meg jó lett volna, az a megfizethetetlen árkategória. Nekünk.

És akkor a férj számolni kezdett. Határozottan jobb pénzügyi kompetenciái vannak, mint nekem. Én földhözragadt vagyok, mindent félreszámolok és nem vagyok nagy barátja az excel-tábláknak. És miután számolt, azt mondta, mi lenne, ha vennénk valamit. Én meg dobtam egy hátast. Akkor még csak fél éve voltunk itt. Aztán teltek a napok, mindent újra átszámoltunk, piackutattunk a neten, hogy mi mennyibe kerül és valóban úgy tűnt, igaza van: ha belevágunk az ingatlanvásárlásba Norvégiában, jobban jöhetünk ki anyagilag, mint a bérléssel. Norvégiában minden rohadt drága. Tényleg minden. Az összes élelmiszer, a szolgáltatások (azok a legjobban), a mozi, a cipő, a gyümölcs (csak hogy érzékeltessem: szezon van és átszámolva 2.500 Ft-ért vettem fél kiló cseresznyét a boltban a gyerekeknek). Minden iszonyú drága, az albérletek is. Kivéve: a hitelek. Annál a banknál, ahol végül sikerült a hitelt felvennünk, 2%-os kamattal lehet lakáshitelhez jutni, az első 3 év rögzített kamata pedig csak 1.75%. Ez azért elég jutányos kamat... A számításaink alapján kb. kétharmadából kijövünk majd egy tisztességes biztosítással és hiteltörlesztővel együtt havi költségként annak, mint amit albérletre fizetnénk. Azaz spórolunk, ha ingatlant veszünk hitelre ahhoz képest, mintha bérelnénk.

Megvan a döntés, de rögös az út

Megvan a döntés: vágjunk bele, próbáljuk meg. Az egyértelmű, hogy norvég viszonyok között mi csak egy alsó kategóriás házat/lakást engedhetünk meg magunknak. Ami mondjuk magyar norma szerint teljesen oké; én ezzel jól megvagyok, ami itt alsó kategóriás - köszi szépen. Én böngészem a hirdetéseket, a férjem pedig elindul tárgyalni a bankkal. A számlavezető bankunkról (a piacvezető nagy bank Norvégiában) lepattanunk, nem ad hitelt nekünk (a fő baja az volt, hogy nekem még nincs norvég állásom, a férjem az egyetlen kereső). A férjem azt a tanácsot kapja a norvég kollégáitól, hogy próbáljon meg egy kisebb bankot. Megpróbálja. És néhány nap izgulás után (ami épp a koronavírus tomboló időszakára esik) megvan a hír, megkapjuk azt a hitelösszeget, amivel el tudunk indulni.

A rendszer itt nagyon más, mint Magyarországon. Nem az van, hogy megvan a kiszemelt ingatlan és azzal kilincselsz a banknál, hogy arra a konkrét pecóra adjon hitelt. Hanem az van, hogy a bank áttekinti a pénzügyi helyzetedet, kér egy önrészt is nyilván és azzal együtt mond egy összeget, hogy max. mennyiért nézhetsz ingatlant. De onnantól kezdve te döntöd el, hogy azon a maximált összegen belül mit választasz. Abba nem szól bele utána, hanem bármit finanszíroz a megítélt összeghatáron belül. Tehát a sorrend itt fordított: először a banktól kell szerezni egy adott összegre szóló finansieringsbevist és utána lehet elkezdeni ingatlanokat nézni élőben is. Addig nem is igazán szabad. Itt nem lehet "csak úgy" nézelődni... Az ingatlanosok mindig rá is kérdeztek, hogy megvan-e az ingatlan meghirdetett árának megfelelő összegű finansieringbevisünk a banktól, mielőtt megmutattak egy ingatlant.

Ingatlankeresés: előtör belőlem Örkény szelleme

Itt gyakorlatilag csak ingatlanirodák végzik az ingatlaneladást, magánszemélytől nem tudsz vásárolni. A rendszer bejáratott, de kissé vicces. Az van, hogy a lakást kipuceválják - amolyan amerikai módi szerint - hangulatosan és trendi módon újra berendezik (erre külön lakberendező csapata van az ingatlanirodáknak), profi fotókat készítenek róla és meghirdetnek egy-két visning-napot. A visningekre régi, koronamentes ősidőkben csak úgy meg lehetett jelenni bejelentkezés nélkül és akkor csoportosan sokan tekintették meg a házat egy napon. Manapság be kellett jelentkezni és órákra beosztva mutatta az ingatlanos külön-külön mindenkinek a házat/lakást, nem voltak tömegjelenetek. Már a képek láttán a neten is röhögőgörcsöt kaptam, mert ugyanazokat a kellékeket láttam szinte mindegyik képen az összes ingatlannál. Pl. a gyerekszobákból kivisznek minden játékot és egyetlen plüssmacit és egy rózsaszín/bugyikéék pedálos dizájn kisautót helyeznek el a szobában. Ha-ha-ha, nagyon életszerű - mondom ezt 3 gyerekkel. Továbbá szétphotoshopolják a képeket, pl. kilátást montíroznak az ablakokba oda is, ahol nincs. Ez egy külön iparág. De a képeken tényleg minden ingatlan úgy néz ki, mintha a Vogue lakberendezési mellékletében jelent volna meg. Én átláttam a szitán hamar.

A visningek is rendkívül szórakoztatóak voltak. Hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy ha mondjuk ingatlannézőbe mentél Budapesten, akkor gyakran találkoztál a nappaliban fregolin száradó bugyikkal, némi kosszal, lelakottsággal, rendetlenséggel és a tűzhelyen rotyogó bablevessel. Ami szerintem tök rendben van, mert valakik laknak abban a lakásban és szárítják a bugyijukat, főzik a bablevesüket és élik az életüket.

Itt viszont hangosan felnevetett a bennem élő Örkény, amikor láttam ezeket a visningre teljesen életszerűtlenül kiglancolt ingatlanokat. Képzeljétek el, hogy fényes nappal van, az ingatlanos széles mosollyal fogad, előtte gondosan elhelyezett a minimalistán trendire és "koselig"-re berendezett ingatlanban 1. egy eperrel teli tálat a hálószobában az ágyon egy tálcán, 2. 4-5 virágcsokrot szerte a lakásban, 3. meggyújtott 12 tömbgyertyát, 4. kispriccelt némi illatosító aromakeveréket ("Bali" vagy "provence-i idill" fantázianévvel). Én jobban szeretem a nappaliban száradó bugyikat, mint ezt a színjátékot. De rendben, elfogadom, itt ez a közös, megegyezéses színjáték van. Tehát szimatolok dohszag után, ami átüt a lakásparfüm illatán. Benézek a gardróbszekrényekbe és a sarkokba, hogy van-e penésznek nyoma. Figyelem a repedéseket a falon. A férjem kéri a létrát és felnéz a padlásra, hogy a tető rendben van-e. Figyelem, hogy a padló besüllyed-e alattam, végigsimítom a falakat, hogy nedvesek-e (ezen a klímán itt a legnagyobb ellenség a nedvesség). Kinyitjuk a vízcsapokat, kipróbáljuk a nyílászárókat. Szóval résen vagyunk. :-)

A kiválasztott

Kb. 20-25 ingatlant néztünk meg végül. Lakást is, házat is, a városban is, nagyon messze a várostól is (ami tök romantikus lehetne, világvége szigeteken, egész hangulatosokat láttunk, de lássuk be, nem túl életszerű a bejárás onnan). Láttunk igazán felújítandót is, kicsit is és nagyon nagyot is. Mindegyik abban - az alsó - árkategóriában volt, amire a finansieringsbevisünk szólt a banktól. További választási lehetőségünk nem nagyon volt, láttuk azt a kb. 25 ingatlant, ami elérhető volt és nekünk 3 gyerekkel megfelelő lehet ebben az árkategóriában a környéken.

Kolltveit lett a befutó. Egyértelmű volt, hogy kompromisszumot kell hoznunk. Mert persze tök jó lenne, ha lenne tágas és modern házunk, nagy, ápolt kerttel Bergenben vagy Bergenhez nagyon közel, tengerre néző kilátással (ami itt kb. a házak felében megvan) - de mindez nem fért bele abba az összegbe, ami rendelkezésünkre állt. Végül meghoztuk a magunk kompromisszumait: inkább legyen prioritás az, hogy ne nagyon legyen régi a ház, mert egyikőnk se egy barkácsolós ezermester típus, aki nekiáll és kijavítja a ramaty fűtésrendszert például (már ahol van, itt sok régebbi házban egyáltalán nincs semmilyen fűtés az egy szál, nappaliban levő fatüzelésű kandallón kívül - a norvégok nem fázósak :-)). Szóval ez 3 fő szempont lett a döntő - folyamatosan finomodott a szempontrendszerünk a visningek során -, hogy 1. újabb évjárat legyen, ne 60 éves, 2. legyen normális fűtése, mert mi magyarok vagyunk, fázósak és szeretnénk 21-22 fokban tölteni bent a házban a teleket nem pedig 14 fokban (itt padlófűtés van az egész alsó szinten és hozzá még egy kisebb kandalló is, hurrá!), 3. ne legyen nagyon messze Bergentől, autóval és busszal is könnyű legyen bejutni.

Kolltveitből közvetlen buszjárat jár a városba, méghozzá gyakran. A nagyfiam innen pár kilométerre, a Knappskog iskolába jár, ahová bicikliút is vezet, már alig várja, hogy egyedül bringázhasson a suliba. A ház 2005-ben épült (egyébként egy ikerház), tehát viszonylag modern technikailag. A hátránya, hogy nincs saját kertje, csak egy nagy körbeterasza, ami nem túl intim, mert nagyon közel vannak a szomszédos házak (de majd körbeültetem növényekkel és akkor sokkal jobb lesz!), nincs garázsa, csak egy kocsifelhajtója és kilátása egyáltalán nincs a tengerre, csak a szomszédos házakra (de gyalog közel a tenger egyébként). Mindezzel együtt én elképesztően elégedett vagyok.

Az ingatlanvásárlás procedúrája

Ez meglepően gyorsan ment. Norvégiában a hivatalok néha hónapokig is ülnek egy ügyön és marha lassan halad a legtöbb dolog. Az ingatlanvásárlás viszont gyorsan ment és egyszerűen. A visningen résztvevők elérhetőségét felírja az ingatlanos. Másnaptól lehet ajánlatot tenni. Ha egy valaki ajánlatot tesz, a többi érdeklődő, aki megtekintette az ingatlant, értesítést kap róla. És beszállhat az ajánlattevésbe, ha akar. Ilyenkor beindul a licit azok között, akik ajánlatot akarnak tenni. Ez sms-ben megy, az ingatlanos vezetésével. És így viszonylag hamar, néhány órán belül eldől a dolog, ha a tulajdonos rábólint az ajánlatra, az onnantól fogva mindkét félre kötelező érvényű és leállítják a licitet. Gyakorlatilag az üzlet megköttetett, a többi már csak formaság. Ügyvédet nem láttunk, sehová nem kellett bemennünk semmit aláírni (csak egyszer a bankba), az ingatlanvásárlás kapcsán minden online zajlik, a szerződés-aláírás is: a Bank ID-val, ami Norvégiában az alfája és az omegája minden hivatalos ügy intézésének. Az egész procedúra gyors volt és meglepően flott, az ajánlattevésünk után 3 héttel már kezünkben volt a kulcs és költözhettünk!

Szép lassan be is rendezzük majd a házat... Nagyon lassan - a norvég árak horribilisek, egy csomó mindent vadászok használtan a netről, tök jó kincsekbe is bele lehet futni. Szereztem például a helyi jófogásról, a finn.no-ról egy Budapest-grafikát egy szenilis bergeni norvég nénitől 50 koronáért. Nagyon jól néz ki, már kint is van a falon. A néni nem emlékezett, honnan volt neki ez a grafika. Most olyan félig üres a lakás. Vagy félig teli. Nézőpont kérdése. :-) Lehet benne szaladgálni a gyerekeknek.