Leginkább a 2023-as év értékelése. Meg egy kicsit a 2024-es tervekről. Évi egy blogbejegyzés. Itt és most ez az.

Úgy tűnik az az új tendencia az életemben, hogy évi egy blogbejegyzést írok. Az ok egyszerű: pörög a háromgyerekes családi életünk és dolgozom is és amikor pedig nem dolgozom és nem a három gyerekünket hurcibálom folyton valahova, akkor nos: szeretek sétálni-túrázni, kávézni és remek könyveket olvasni, jó filmeket nézni, meginni egy pohár bort és beszélgetni a férjemmel, találkozni valakivel... és a legkevésbé sem leülni a számítógép elé és ott ülni előtte hosszan, hogy megírjak egy posztot. De évente egyszer belefér. :-)

Négy és fél éve élünk Norvégiában és még mindig sokszor foglalkoztat a kérdés, hogy ez milyen nem magától értetődő még mindig számomra. Az nem úgy van (nekem nem úgy van), hogy: kiköltözöl egy másik országba az egész pereputtyoddal, az első hónapban kultúrsokkolódsz, fél évig még kicsit bizonytalan vagy és útkereső meg gondjaid vannak a beilleszkedéssel, az első karácsony még furcsa valahol máshol, mint Magyarországon és az első nyaralás is, hogy nem elmész valahová otthonról, hanem hogy hazamész. De a második évtől minden szipiszupi és életed legjobb döntésének tartod a kiköltözést. Egészségesebb vagy és boldogabb és stresszmentes az életed és egzisztenciálisan pazar minden, új helyi barátaid vannak, az oktatásról nem is beszélve a gyerekeidnek, ami egy álom és simán megy a beilleszkedés nekik is. Hát, nem egészen így van. Érzelmileg-mentálisan egy folyton változó képlet az egész külföldön élős identitás és élet. Amiben tényleg rengeteg a tanulós, önmagadról tanulós rész. Önismereti mélyvíz, ha van kellő önreflexiód és meg is engeded magadnak az ilyen-olyan, néha frusztráló és fájdalmas érzéseket és gondolatokat is - pl. azt, hogy te magad másképp élsz meg egy s mást, mint ahogy azt előre képzelted magadról vagy azt, hogy a norvég társadalmi berendezkedés korántsem maga a tökéletesség, nem a létező világok legjobbika, pedig messziről nézve olykor annak tűnik, közelről azért nem feltétlenül van így. Meg az a rendszeresen felbukkanó belső mérlegelés is van, hogy tényleg megéri-e külföldön élni (főleg a szociális vonatkozásai miatt). Én most azt mondom, hogy nekem-nekünk megéri, de ez is változhat a jövőben.

A 2023-as év egy elég nyugodt, eseménytelen év volt számomra. Ami ezúttal pozitívum. Kezdek megérkezni a norvégiai életünkbe és itthon érezni magam és azt érezni döntően, hogy szeretek itt élni. Elég kisimult, nagy hullámvasutaktól mentes érzelmi év volt az előző év. Ezek járultak hozzá a komfortérzetemhez:

- elég jól megy már a norvég nyelv. Az értés sokkal-sokkal jobban megy, mint a beszéd, de egyszer csak eljön az is, hogy egy témáról könnyeden és kifejtően, igényesen tudok majd társalogni, ez a rész még mindig hiányzik vagy erősen nyögvenyelős és fárasztó és elégedetlenséggel tölt el, ha mégis belevágok.

- ismerem a helyi vadvirágok, növények nevét (a gombák még hátravannak). Most nem viccelek. Nyilván ez egy metafora bizonyos fokig, de totál konkrétum is: azáltal, hogy ismerősnek érzem a dolgokat, meg tudom nevezni őket, az enyémek lesznek.

- a természetben levés mint teljesen átlagos és teljesen az életünkbe beépült időtöltés. Főleg séták és túrák a természetben. Én ugyanazokon a helyeken és ösvényeken szeretek visszatérően sétálni, nem untat, sőt. Mindig fedezek fel új dolgokat, új árnyalatokat. A tenger közelében élni pedig egyenesen mindennapi csoda és áldás. Felnézni az égre a tenger felett. Érezni, hogy tér van előtted-mögötted-feletted, friss sós tengeri levegő és hullámok a távolban, amelyek megtörnek a sérszigeteken.

- a minimalizmus. Megszoktam, majd megszerettem. Az eseménytelenséget. Hogy csend van. Hogy semmi különös nem történik. Hogy totál egyszerű dolgokkal töltöm a hétvégéket és nem is vágyom túl nagy extrákra. Nem lehet nagyon mit csinálni, de nem is baj.

- az időjárási és földrajzi extremitások. Ugyanaz az evolúciója, mint az eseménytelenségnek. Megszoktam, majd megszerettem. A Bergen környékén élés már önmagában kihívás (rengeteg eső), a szigeten élés még pluszban is (viharok, erős szelek, nagyon gyorsan változó és kiszámíthatatlan időjárási képletek, szikla hátán szikla). De már nem szeretnék ennél kiszámíthatóbb és kellemesebb időjárású helyen lakni Norvégiában (pl. Dél-Norvégiában). Mert pont ez az érdekes és izgalmas. A ködöket is szeretem meg a téli sötétségét. Jöhet az egész Vestland-pakke mindenestül, szeretem.

- a mikroszenvedélyeim felélesztése. Az első években valahogy olyan kibírósra vettem az egészet, ide akartam beilleszkedni, váltakozva azzal, hogy időnként kiborultam és sürgősen haza akartam költözni, és közben kicsit elfelejtettem, hogy mit is szeretek én igazán, a hiányok csak nőttek és koncentráltam is rájuk, azt meg, ami a szemem előtt volt csak akkor vettem észre, ha már kibökte a szemem. Már nem akarok a mostaninál jobban beilleszkedni, érzem a határaimat. Norvég munkahelyen dolgozom, norvégul beszélve, követjük a norvég szokásokat, norvég zászlót tűzünk ki és lengetünk május 17-én, a norvég nemzeti ünnepen, mindenkivel mindenben együttműködünk, tiszteletben tartva az itteni alapelveket és közösségi íratlan szabályokat, de NEM akarok a húsvéti szünetben síelni, ahogy a norvégok teszik, mert úgy általában: egyáltalán nem érdekel a síelés. NEM akarok szombaton borzasztó műédességeket tömni magamba és a gyerekeimbe (lørdagsgodteri), mert ez szerintem baromság. NEM fogom dec. 1-jén felállítani a karácsonyfát, mint ahogy a legtöbb norvég család teszi, mert nálunk szentestén van karácsonyfa-állítás. Ésatöbbi ésatöbbi. 1. Ellenben imádok olvasni és a magyar nyelven szépirodalmat olvasás az egyik fontos megtartóerő az érzelmi stabilitásomban és szellemi igényeim kielégítésében, amit most már tudatosan művelek. Van időm rá és kész. 2. A másik a főzés-gasztronómia. 2023-ban megtanultan pl. szusit készíteni (hol, ha nem itt: az extra friss lazac hazájában?), és elkezdtem időnként, havi egyszer-kétszer gourmet-vacsorát főzni itthon szombat esténként a férjemnek és magamnak, mert a hétköznapokba úgyse fér ez bele és a gyerekeim se értékelnék az ilyesfajta kísérletezést. Ehhez kiváló norvég alapanyagokat akartam felkutatni, ez egész éves projektem volt. És láss csodát, többévnyi panaszkodás után, hogy milyen vacak a norvég gasztronómia és a bolti kínálat (bizonyos része tényleg), csodás norvég alapanyagokat találtam gourmet főzéshez. Első osztályúakat, világszínvonalúakat - igen, valóban minden élelmiszerkategóriában. (Éltem Dél-Franciaországban is, van összehasonlítási alapom :-)) 3. A harmadik mikroszenvedélyem a kertészkedés, jobb híján egy 20 nm-es teraszon. Az extrém időjárású norvég szigetünkön. Jelentem, lehetséges. A saláták küönösen imádják ezt a klímát. Én meg a salátákat.

- a munkám. Na jó, erről majd tényleg lehet, hogy írok egy hosszabb bejegyzést, mert megérné, nem tudom pár mondatba belesűríteni, hogy miért szeretem. Az értelmes és érzelmileg megerősítő, gyakorlatilag teljesen stresszmentes, megfelelő munkakörnyezetben végzett munka, megfelelő bérért, ami kifejezi a munkám megbecsülését - azt hiszem ez a fő képlet, ami bejött nekem. Oviban vagyok pedagógiai asszisztens továbbra is. Egyelőre nem is áll szándékomban változtatni ezen. 80%-ban dolgozom, van heti egy szabadnapom, amikor van időm teendőket intézni vagy figyelni a feltöltődésemre és pl. megírni ezt a blogbejegyzést.

 - a gyerekeim működése az itteni iskolarendszerben. A norvég iskolarendszer és iskolai kultúra korántsem tökéletes, de még mindig azt gondolom, hogy semmi de semmi kedvem nem lenne a 7, 9 és 12 éves gyerekemmel Magyarországon naponta tengernyi leckét csinálni, kezelni a stresszt, ami a matekdoga előtt lép fel (vagy magyar, tesi-felmérés stb. szabadon behelyettesíthető), jó iskolát keresni, valahogy a bejutásért dolgozni, felvételikre készülni, izgulni, gyötrődni stb. Itt minden iskola egyformán átlagos, alig van lecke, hétvégén pedig soha nincs lecke, nincs osztályzás, nincs dolgozat és felelés. Totál nyugis gyerekkoruk van, szeretnek iskolába járni, jó fizikai formában vannak a sok kint töltött idő és mozgás miatt és sem iskolai feladatokkal, sem pszichésen nincsenek leterhelve. Néha megingok, de többnyire jó döntésnek találom, hogy Norvégiában nőnek fel iskolásként. A középső, autista gyerekemnek nagyon nehéz lenne Magyarországon a közoktatásban megfelelő hozzáállást és iskolai környezetet találni. Itt a sarki állami iskolában is jól bánnak vele pedagógiailag és elfogadják. Lehet, hogy Magyarországon többet tudna lexikálisan és tanulmányilag ennyi idős korára, mert "rákényszerítenék", hogy teljesítsen bizonyos szintet. De az nem biztos, hogy az ő érdeke lenne és tuti, hogy itt jobban érzi magát, nyugalmasabb-támogatóbb légkör veszi körül és organikusabban tud fejlődni. A legidősebb gyerekemnek van a legnagyobb igénye a kompetitív szemléletre és működésre, ő alapból versengő típus, na ez teljesen hiányzik a norvég iskolarendszerből, nulla versenyhelyzet van és az átlagon felüli teljesítményt nem értékelik. Szerencsére 2023-ban megtalálta magának a sakkot (az öccsével együtt) és végre itt egy totál legális lehetőség, ahol kiélheti, hogy vág az esze, mint a beretva, versenyhelyzet van és imádja a sakkversenyeket, amikre rendszeresen elkezdett járni az elmúlt fél évben, plusz egy helyi sakk-klubhoz is csatlakozott. Norvégiában a sakk elég magas társadalmi presztízsű, elfogadott, közkedvelt szabadidős tevékenység, köszönhetően Magnus-nak (mindenki csak a keresztnevén emlegeti... Magnus Carlsen, a világklasszis norvég sakkvilágbajnok). Szóval a sakk jelentette kihívásokkal és izgalmakkal remekül tudja jelenleg kompenzálni a norvég oktatási rendszer neki "unalmasságát" és hiányzó versenyhelyzeteit. A legkisebb még csak 7 éves, az osztályában ő olvas az egyik legjobban norvégul, amire nagyon büszke vagyok, tényleg nagyon jól olvas és ért norvégul, bár különösebb érdemünk nincs benne, magától tanult meg magyarul is olvasni. Egy leendő könyvmoly. :-)

Néhány kép 2023-ból, kb. időrendben:

Volt igazi tél, sok hóval 2023 januárjában.

Fázni nem fáztam. Tudok már igazán jól és megfelelően felöltözni: :-)

De a tavasz is csak eljön egyszer, sok vadvirággal mindenhol...

A helyi tájkép szerves részei: a bárányok.

Egy májusi közös családi kirándulás az egyik fjordhoz.

Vízesések és bájos, színes faházas falvak. Megunhatatlan.

Teljes pompájában a koranyári "kertem" a teraszunkon. Kapor- és paradicsomerdő.

Borsó és salátafélék.

És virágok is.

Ez már a magyarországi nyaralásunk, ami 5 hetes volt és nagyrészt remekül sikerült, igyekeztem úgy megtervezni, hogy mindenkinek legyen benne olyan, ami fontos neki és amit szeret csinálni. A budapesti hetekben lakáscserével egy idegen családdal. Itt például cukrászdázok (Asztalka).

És például jöhetett egy gintonik délután kettőkör a lillafüredi palotaszálló teraszán. :-)

És kulturális élmények, amikben egy évben egyszer tobzódom Budapesten.

Meg tokaji bortúrán is voltam barátokkal.

Aztán visszajöttünk augusztusban és az iskolakezdéssel párhuzamosan hétvégenként kirándultunk párszor, kihasználva a Norvégiában kincset érő nyárias időt.

Késő nyáron az egyik legszebb arcát mutatja a nyugati part Norvégiában.

Ősszel véletlenül keveredtem a Matfestivalra Bergenben (fogorvoshoz mentem be eredetileg, majd rögtön utána kézműves csokikat kóstoltam különböző standoknál :-)), aztán másnap visszamentem, mert rengeteg érdekes termelői alapanyagot találtam. Új, meglepő felfedezés: a kiváló norvég sajtok.

Őszi túrák hangulata.

Lett hó 2023 karácsonyára is.

És házi készítésű isler és linzer is a karácsonyi asztalra. Meg Stühmer-szaloncukor.

 Tervek 2024-re:

- egészségesebben enni. Kicsit irányba akarunk állni a vegetáriánus (vagy azt hiszem lakto-vegetáriánus inkább, a sajtok maradjanak...) étrend felé. Nem hiszem, hogy valaha teljesen vegetáriánus lennék, de a zöldség-dominanciájú étrend a cél, kevés hússal, hús helyett is inkább hallal - az egész családnak. Mert ez egészségesebb étrend lenne mindenkinek a családban, meg mert fenntarthatóbb, meg mert van rajtam kb. 6 kiló súlytöbblet, ami nem a világ vége, de többet nem szeretnék rá felszedni, ha lehet.

- szellemi kihívások. Oszlopos tagja vagyok a bergeni magyar Tanodának, ahol önkéntes munkában tartunk magyar nyelvű foglalkozásokat havi egyszer az itt élő magyar családok gyerekeinek. De emellett valami felnőtt csoportban is gondolkodom, felnőtt kapcsolódásban. Hiányzik a régi, budapesti coaching-munkám. Nagyon nekem való volt és remélem, hogy az egykori klienseim is azt gondolják, hogy értettem hozzá és jó voltam benne... Ilyesmi kommunikatív-reflexiós, mentálisan-érzelmileg megtartó csoportvezetésben gondolkodom, leginkább irodalmi szövegekkel-olvasással, azon keresztüli kapcsolódással (irodalomterápiás módszerttannal) kombinálva, Bergenben. A fókusz a külföldön élés mint létforma és az ehhez kapcsolódó identitás, érzések, gondolatok, megküzdési stratégiák lennének. Felmerült az online verzió lehetősége is, többen a régi magyarországi kapcsolatrendszeremből már jelentkeztek rá előre, látatlanban is, ahogy ezt valahol nyilvánosan megemlítettem... ez a bizalom szuper megerősítő érzés, de egyelőre még csak formálgatom magamban a dolgot, viszont abban már biztos vagyok, hogy jelenléti formában szeretném csinálni. Mert a személyes találkozások és élő beszélgetések nekem is igazi flow-t jelentenek, az online jelenlét kevésbé. Meglátjuk majd, van-e rá érdeklődés, hogy személyesen tartsak ilyen csoportot Bergenben. Kizárólag önkéntes munkában ezt is.

- Egy, a tavalyihoz hasonlóan jó nyaralás, ahol mindenki jól érezheti magát a családban és mindent, amit Magyarországon lehet csinálni, kiélvezhetünk.

- Tovább folytatni a mikroszenvedélyeim művelését, amik csak dedikált időt és azt igénylik, hogy tényleg csináljam azt, amit szeretnék a szabadidőmben. Priorizálás, priorizálás.

- Többet mozogni (séta, túra, torna).

- Ősszel meg szeretném csinálni az állampolgársági vizsgát. A norvégot. Bármikor meg lehet csinálni - előfeltétele a norvég állampolgárságnak, mint ahogy a nyelvvizsga is -, idén szeretném, ha meglenne, hogy később már ne kelljen készülni rá és fizetni érte. A konkrét norvég állampolgársági kérelmet csak 8 év Norvégiában élés után lehet beadni, ha akkor még itt élünk és szeretnénk megkapni, szóval az még odébb van, de mivel a norvég B2 nyelvvizsgám már megvan 2 éve, most az állampolgársági vizsgán (online írásbeli vizsga) is túl akarok esni, mert idén van rá szabad kapacitásom, úgy érzem.

- A gyerekeimmel sok minőségi időt szeretnék együtt tölteni. Mert nőnek, nőnek... a legnagyobb már 12 éves. Közel az idő, amikor a család helyett a haverokkal töltött idő lesz a prioritás.

- Figyelni a saját igényeimre és kapcsolódni az érzéseimhez, az aktuális állapotaimhoz, a kellemesekhez és a kellemetlenekhez is. 2023-ban elég jól ment. Folytatni szeretném.