A nyitóképen az átlagos norvég ovis tevékenység látható: játék a szabadban - bármilyen időjárásban. Az előző részt ITT olvashatod el, most a folytatás következik.

Az infrastukturális feltételekkel fejeztem be az előző részt, amiből nyilván kitűnt, hogy nagyon boldog lenne minden elképesztően túlterhelt, stresszes és egyébként szívét-lelkét beleadó és elkötelezett magyar óvónő, ha ilyen módon felszerelt, tágas, több csoportszobás tere lenne az óvodai munkához, és lenne hozzá mondjuk 2-3 állandó segítője, aki szervezné vele együtt a gyerekek mindennapjait a csoportjában. És akkor a fizetésről még nem is beszéltem. Norvégiában egy kezdő óvodai asszisztens (nincs végzettséghez kötve) átlagbére 26ezer korona, azaz aktuális árfolyamon átszámítva kb. bruttó 900ezer Ft havonta; egy teljesen kezdő óvónő (felsőfokú végzettséghez kötött) bére közel 36ezer korona, azaz kb. bruttó 1.250.000 Ft havonta (forrás: szakszervezeti hivatalos adatok). Mindez a magánovik bérezése és ez alacsonyabb egy kicsivel, mint az állami ovik fizetése. Egy biztos: állami szektorban dolgozni közalkalmazottként tisztességes megélhetés Norvégiában.

Miután a körülményeket kiveséztük, lássuk a pedagógiai szemléletet. Az uteliv-ről, a sok szabadban és természetben töltött időről már volt szó az előző részben, ami nagyon fontos adalék ahhoz, hogy megértsük a norvég szemléletet. De van még néhány egyéb sarokpont:

Önállóság, bizalom, szabad játék: alapvető fogalmak az 1-6 éves korú gyerekek óvodai nevelésében itt, északon (Norvégiában nincs külön bölcsőde, 1 éves kortól mehetnek a gyerekek oviba). Ezek nagyon is összefüggő fogalmak. És bevallom: nekem nagyon nehéz volt ehhez adaptálódnom. Mármint elvileg igen, maximálisan igen - természetesen teljesen ennek a pártján állok a saját 3 gyerekem nevelésében és mások gyerekeinek a nevelésében is. :-) Mivel azonban homlokegyenest más intézményi szocializációm volt gyerekkoromban - mint ahogy mindannyiunknak, ezért egyszerűen zsigerből nehéz nem folyton strukturálni akarnom a gyerekek tevékenységét; nem megmondani (vagy legalább sugallni), hogy (szerintem) mi a jó nekik; nem direkten nevelni őket valamire, ahelyett, hogy hagynám felfedezni+hibázni őket; apropó hibázás: egyáltalán nem az orruk alá dörgölni folyton, hogy ez bizony nem sikerült; az "ugye megmondtam"-ról és a "nekem van igazam és kész"-ről nem is beszélve. A hierarchia és a kötelező, kikövetelt tisztelet (tiszteld a tudást, a koromat, a nemzeti hagyományokat stb.) légköre leng be otthon mindent, a partnerség egyéni kezdemenyezés és elköteleződés lehet a pedagógus részéről, de az oktatási rendszer és az oktatáspolitika sajnos nem támogatja ezt.

Kutyanehéz ezzel szembemennem, nagyfokú tudatosság kell hozzá, mert egyszerűen ez volt a minta, ez volt a szocializációm (és a mostani gyerekeknek is ez). Csodálatos óvónőim, tanítóim és tanáraim voltak, nem ők tehetnek róla, mert ez egy társadalmi sztenderd, egy normatív intézményi értékrend Magyarországon. Amiből, ha most azonnal lenne egy radikális oktatási reform Magyarországon, akkor is évtizedekbe telne kilábalni. De nem lesz most azonnal egy oktatási reform, az tuti biztos.

Szóval szabad játék. A szabad játék az szabad játék. Nem nagy kunszt: hagyom a gyerekeket játszani, akár egész nap. De hiába szerepel minden óvoda pedagógiai programjában Magyarországon a szabad játék mint fő nevelési elv, otthon sajnos nincs igazi szabad játék perspektivikusan és programszerűen az ovikban. Mert a szabad játék hosszú órákig tart, nem 60 percig. 60 perc semmire nem elég, még bemelegedni se tud annyi idő alatt a gyerek. A szabad játék zajjal jár. A szabad játék gyakran káosszal jár.  A szabad játék sokszor lézengéssel és unatkozással jár. Norvégiában nem akarják "megmenteni" a gyerekeket az unatkozástól, csak nagyon minimálisan strukturálják az idejüket és tevékenységeiket, a lehető legminimálisabban. Majd kitalálnak valamit úgyis, rájuk bízzák. Nem avatkoznak közbe. És tényleg kitalálnak valamit! A hosszas vonaglásokból egyszercsak szuper szerepjátékok bontakoznak ki - a semmiből. Bíznak bennük, hogy megoldják egyedül. Nem javítják ki folyton a hibáikat és hibázásaikat. Csak akkor nyújtanak segítséget, ha egyértelműen jelzi a gyerek, hogy segítséget kér. A norvég gyerekek elképesztően önállóak. Számomra döbbenet volt látni, hogy mennyi mindent megoldanak egyedül, segítség nélkül. A 3 évesek már szinte teljesen egyedül öltöznek a kinti ruhájukba (elég bonyolult: aláöltözetek és vízálló, csatos, cipzáras rudarabok tömkelege), egyedül kenik késsel a májkrémet a kenyerükre a 2,5 éves pelenkások is (Norvégiában nincs közétkeztetés sem az ovikban, sem az iskolában - azt a hideg kaját eszi a gyerek egész nap, amit otthonról hoz a matboks-ban - az uzsonnásdobozban). Ajánlom, hogy kukkantsatok bele ebbe a norvég közszolgálati gyerekcsatornán futó kis sorozatba az ovisok mindennapi életéről - nem kell hozzá norvégul tudni. :-)

Egyszerűség, lassúság, ráérősség + kreativitás: mintha megállna az idő, amikor bemegyek a csoportba, nincs rohanás, nincs még "ezt is meg kell tanulnunk és csinálnunk ma" érzésem. Ráérünk mindenre. Ha valaki lassabban öltözködik a többinél, bent marad vele egy asszisztens az öltözőben, leül mellé egy padra és megvárja mosolyogva, amíg felöltözik magától a gyerek. Nem sietteti. Utána csatlakoznak a többiekhez az udvaron. Viszonylag kevés fajta játék van a csoportszobában, az otthonihoz képest szinte szegényesnek tűnik a játékbeli felszereltség. Ez tudatos koncepció. Az egyszerű, sokfunkciós játékok (mint például a sima építőkockák) kreativitásra ösztönzik a gyerekeket, újabb és újabb felhasználási módját találják ki a játékaikhoz. Simán játszottak vele autóként tologatva őket vagy krumpliként etették vele a babákat vagy kőomlást imitáltak vele egy ferde matracról legurítva őket a mélybe. Tipikus játék még a Dupló, a fa vonatpálya, a mágneses építőelemek és a kuckóépítéshez való puha párnák, takarók, matracok. Társasjátékból, kirakóból csak néhány van kitéve, mint ahogy könyvből is csak 15-20 elérhető egyszerre egy szabadpolcon (ezeket időnként cserélik), amikből azonban bármikor lehet felolvasást kérni egy összebújós kanapén a könyvespolc mellett. Minél egyszerűbb, annál jobb - ez a fő elv. A leggyakoribb tevékenységforma, amivel megkínálják a gyerekeket, hogy kirakják a színes ceruzákat és az üres papírokat egy asztalra és tessék. Senki nem javítja ki a ceruzafogásukat, senki nem mondja, hogy "gyerekek, ma mindenki rajzoljon őszi képet, jaj Dezsőke, de hát nem rózsaszínek a levelek ősszel, na ugye, javítsd csak ki szépen, jaj Julcsika, most nem az a feladat, hogy tündért rajzoljunk, tessék csak szépen őszi fát rajzolni, úgy bizony..." Mindenki rajzol, amit akar, ahogy akarja, ollóval vágnak a 3 évesek is (nagyon ügyesen!), aztán egyszercsak fogják magukat és összeragasztják a rajzlapokat, amit az asztalnál ülők rajzolnak (a ragasztóért magasra kell nyúlni a polcon, idetolnak hát ketten egy nagy faszéket a konyhából, arra áll fel egyikük, hogy levegye) és abból lesz a hajó, amire felszállnak, majd sajnos mind beleesnek a tengerbe, mert léket kapott a hajójuk - kiszakadt a papír alattuk, de visítva röhögnek ezen és mellúszásban kúsznak el a rajzasztalig a padlón, kivéve Jakob, aki kicsi és cuki nagy pocakja van, ezért nem tud mellúszásban kúszni, inkább hátúszással próbálkozik, de így nem halad, ezért ketten lenyúlnak érte a rajzasztalra feljutott hajótöröttekből és együttes erővel felhúzzák. Ott kucorognak hatan a rajzasztal tetején és most azon gondolkodnak, hogy na, de mit fogunk itt enni hajótöröttként stb. stb... és ez így megy tovább egész délelőtt. :-) Senki nem szól rájuk, senki nem mondja, hogy "most már elég ebből, mert itt az idő iskolérettségi feladatlapot töltögetni gyerekek, mert egyébként hogy mentek így iskolába, ha a piros négyzetet és kék háromszöget nem tudjátok a szaggatott vonalak mentén pontosan körberajzolni". Nincs ilyesmi, ez nem fontos, ez nem elvárás. Felszabadító, kreativitásra öszönző lassúság és ráérősség uralkodik a norvég ovikban. Kevés szabály, kevés elvárás, tengernyi idő a szabad, felnőtt által nem irányított játékra.

Szidás és dicséret: Nincs szidás, nincs ledorongolás, nincs megszégyenítés. Erélyes rászólás lehet, például ha elcsámborogni készül valaki az útról túra közben, de megszégyenítő szidás soha. Sok energiát fektetnek abba, hogy igyekeznek észérvekkel meggyőzni a gyereket, partnerként kezelve, leguggolva hozzá, kérdezve, meghallgatva. Például ha kirángatja a másik gyerek kezéből a játékot. A dicséret pedig nem általános, hanem célzott: nincs agyba-főbe dicsérgetés, nem általában mondják azt, hogy "de ügyes vagy", hanem az adott viselkedést dicsérik: "milyen ügyesen vártál most a sorodra", "nagyon ügyes vagy, hogy segítettél kinyitni a matboksot a melleted ülő kisebbnek" - azonnali, pozitív visszajelzés és megerősítés formájában. Az alaphangulat a mosolygós vidámság és a békés nyugalom az oviban, időnként a gyerekekre jellemző teljesen természetes felpörgéssel, hangoskodással és káosszal - de ez is a közös játék velejárója.

Ami nem tetszik - hogy ilyen is legyen:

- a kevéssé strukturált idő és tevékenységek néhány gyereknek nem tesznek jót - és nekik sem kínálnak nagyon mást. Például aki autizmussal él, elveszik és szenved ebben a nagy szabadságban, szoros struktúrát és követést igényelne - de csak nyomokban kapja azt meg. Maximális elfogadás, támogatás és szeretet van - ez nagyon fontos, de ha a szülő nem elég asszertív ahhoz, hogy kijárjon a gyerekekének egy saját asszisztenst, aki segíti vagy a szakszerű támogatás (pl. képkártyák) következetes használatát, akkor ez elmarad.

- a konfliktusokba csak akkor avatkoznak be a felnőttek, ha már nagyon elmérgesedik a helyzet. Az jó, hogy hagyják a gyerekeket önállóan rendezni a nézeteltéréseiket, várnak és a terem másik végéből figyelik a helyzetet, de így az erősebbek, önérvényesítőbbek, nagyhangúbbak sokszor túl sokáig mennek el. Durva fizikai atrocitáskor természetesen azonnal beavatkoznak, de az enyhébbeket kicsit tovább tűrik, mint ami nekem komfortos.

- a kelleténél talán többször alkalmazzák megoldási módszerként azt, hogy a csoport saját iPad-jét nyomják egy gyerek kezébe. Például hogy lenyugtassák egy végtelenbe vesző hisztiroham közepén a gyereket. Egyszerű, gyors és tényleg azonnali megoldást hoz. :-) Fejlesztő, ovis korosztálynak való játékok vannak rajta, tehát a tartalom teljesen oké. De az, hogy miért és mikor kapja meg egy gyerek, hogy nyomkodhassa egy fél óráig, az nem mindig oké szerintem.

- a kevés kommunikáció a felnőttek között. Mint ahogy például velem is nagyon keveset kommunikáltak. :-)

Egy vicces sztori a végére:

Elhatároztam, hogy igyekszem mindent úgy csinálni, mint a norvég személyzet az oviban, hiszen tanulni jöttem. Igyekszem nem a magyar beidegződéseim alapján reagálni, pl. rendesen ráadni a gyerek lábára a cipőt ahelyett hogy a norvég szemlélet szerint megvárnám, hogy először kacsalábra vegye fel, menjen benne 20 percig, majd rájöjjön, hogy valami nem stimmel és magától átcserélje... De egyszer, csak egyszer sikerült csípőből, megfontolás nélkül reagálnom, hogy "megmentsem" a gyereket. A pocsolyák szélén az udvaron ki vannak téve játékok, például kis ikeás színes műanyagpoharak, játszanak vele, öntögetik bele a pocsolyavizet stb. Egyszercsak azt látom, hogy az egyik kislány telemeríti a poharat pocsolyavízzel és jól meghúzza. Nem egyszerűen csak beledugja a nyelvét vagy megkóstol egy kortyot, hanem megissza a pohár tartalmát. Mint az őrült rohantam hozzá kb. 10 méterről és izgatottan magyaráztam neki, hogy ezt nem szabad. Nem igazán értette, hogy mi a baj, csodálkozva nézett rám. Erre odasétál hozzánk kicsit messzebbről az egyik asszisztens és mosolyog kedvesen, legyint egyet némán a kezével felém: hagyjam! Nem cáfol meg a gyerek előtt nyíltan, de amikor a kislány odébbáll, azt mondja, máskor hagyjam csak, hadd igyon pocsolyavizet, ha akar, nincs benne semmi veszélyes. A következő hetekben sok gyereket láttam pocsolyavizet inni. Egyik se csapta el a hasát tőle. :-)

FOLYT. KÖV. Márciustól folytatódik az állami program keretében a praksisom - sikerült elérnem, hogy meghosszabbítsuk nyárig a szerződésemet, mert eredetileg csak februárig szólt volna -, de ezúttal nem oviban, hanem iskolában folytatom asszisztensként. Úgyhogy nyár elején jövök majd a sulis tapasztalataimmal is!