Amikor a kisgyerekes anya stylisthoz megy - mert megérdemli
De minek? Hogy csini legyek a játszótéren, a teszkóban vagy az ovis szülőin? Annak meg mi értelme? - kérdezi a kívülálló. Hát igenis van értelme, még akkor is, ha a csiniség nekem mostanában azzal kezdődik - és itt legtöbbször meg is áll, hogy egyáltalán volt időm zuhanyozni és hajat mosni. Meg hogy egy nem tejfoltos pólót veszek fel (szoptatok), ha kimegyek az utcára. Slussz passz. Akkor meg mi a nyavalyát keresek én egy stylistnál? A nőt a mostani önmagamban is. Mert ott van, csak a macinaciban kevésbé látszik. A "pici erőfeszítéssel - látható változás" mindennapi receptjét kerestem, amikor elmentem egy egyéni tanácsadásra.
Megkaptam. Bevallom, kicsit féltem ettől a találkozástól. Mert van a lakatosmárk meg a többi trendi sztájliszt, akiknek a műsorát időnként még nézem is, mert tetszik, amit csinálnak. De az a tévében van, és másokkal történik. Meg vagyok én, pár kiló súlyfelesleggel a szülések után, meghaladott-elnyűtt-kihízott ruhatárral, nagyon kevés pénzzel, amit saját öltözködésre tudok fordítani a családi kasszából és még kevesebb idővel, hogy kitaláljam, mit veszek fel, ha utcára megyek vagy egy ügyféllel találkozom; és némi elbizonytalanodással, hogy egyáltalán a meglévő ruháim igazán jól állnak-e nekem. Attól tartottam, hogy életszerűtlen, némileg sznob, számomra elérhetetlen ötleteket zúdítanak majd rám. Ehhez képest kellemes élmény; bátorító és motiváló közös gondolkodás, hasznos és kifejezetten rám szabottan gyakorlatias volt Kis Alexandra stylisttal találkozni. Az egyszerűség, az életszerű megoldások, a jól kombinálható kiegészítők híve - a tanácsadási stílusa pedig ösztönző és finoman rávezető - szerencsére mellőz minden direkt rábeszélést.
Kétgyermekes édesanyaként tudom, mennyi változást hoznak életünkbe a gyermekek. A fontossági sorrendek megváltoznak, viszont a nőiességünkről sohasem szabad lemondanunk és édesanyaként is lehetünk, s maradhatunk stílusosak.
Mit csináltunk? A Stílusos anyukák szolgáltatás egy személyre szabott egyéni tanácsadást, egy beszélgetést jelent, ahol közösen átvettünk három nagy témakört: melyik típusba tartozom számomra előnyös színek szempontjából, az én alakomhoz milyen fazonok passzolnak, és a mostani életmódomnak megfelelő alapruhatárat milyen jól variálható, optimálisan kihasználható darabokból javasolt összeállítanom. Megtudtam, nyár típus vagyok, megerősödtem abban, hogy a kéket és a hófehér színt nekem találták ki (a képen látható szettet azonnal el is fogadnám!); az általam kedvelt barnáról és bézs színről viszont finoman le lettem beszélve és kiderült: a jolly jokernek gondolt fekete helyett is előnyösebb, finomabb választás számomra a szürke, például rózsaszínnel kombinálva. Korrigálódott a saját testképem, én súlyosan körte alakúnak gondoltam magam, de kiderült, a számomra óriásinak tűnő fenekem az egyéb testarányaim miatt simán belefér a homokóra alkatba. Le lettem beszélve az "ápoléseltakar" miatt praktikusnak gondolt zsákruhákról és lógó tunikákról, helyette bátran hangsúlyozhatom a viszonylag karcsú derekamat farmerbe betűrt inggel és övvel, továbbá a nyakam-vállam környékét hangsúlyos kendőkkel és nyakláncokkal. Megtudtam olyan apróságokat is, hogy milyen előnytelenek a kis hátsó zsebű farmernadrágok, mert optikailag nagyítják a feneket; és azt is, hogy az általam óriási macerának gondolt táskaátpakolásra (ezért hordom éjjel-nappal, télen-nyáron ugyanazt az egy szürke táskát) is megvan a megoldás: a "belső táska", amiben minden benne van és egy mozdulattal átemelhető egy másikba.
És mi lesz rajtam ezután? Kicsit más, mint eddig. Van néhány darab, amit most már kifejezetten előnytelennek érzek - ezeket egy ruhacsere-partin újrahasznosítom majd. Természetesen nincs pénzem sok vadonatúj darab beszerzésére. De nem is nagy baj, hogy nincs. A ruhásszekrényem meglévő ruháit kombinálhatóság szempontjából átgondolom, és azt is, mivel frissíthetném fel és tehetném előnyösebbé a megjelenésemet. Továbbá beszerzek három új cuccot: egy derekat hangsúlyozó öv, egy jó minőségű, egyben jó fazonú póló és egy több szetthez is jól passzoló színes kendő pénzügyileg még simán belefér a nyári gardróbfrissítésbe és első lépésnek nem is rossz - látható változást hoz majd. Tervet készítek arra is, hogy a következő években milyen alapdarabokat szeretnék lecserélni vagy beszerezni - például egy jó minőségű (sok évig használható), időtlen és elegáns fazonú, szép bőrcsizmát - és ellenállok az aktuális leárazások gagyi-dömpingjének. Egyszerűen pénzkidobás évente több olcsó, két mosás után tönkremenő rucit beszerezni, ami a következő szezonban már hordhatatlan lesz. Szóval tudatosabb leszek és próbálom kordában tartani az impulzív vásárlói énemet.
A divat nemcsak ruházat kérdése. A divatnak a gondolatainkhoz van a legtöbb köze.
Coco Chanel
Ezzel egyetértek. A gondolatainkhoz - magunkról, a környezetünkhöz való viszonyunkról, a saját helyünkről a világban. Az öltözködésünk, a kinézetünk egy jól kódolható üzenet rólunk - magunknak és a világnak is.
Alexával arról is beszélgettünk, hogy hogyan lehet átkeretezni azt az érzést, hogy reggel nyűg a saját öltözködésem, mert a reggeli rohanásban, amikor a gyerekek öltöztetése és reggeliztetése már önmagában nagy kihívás, hogy még a saját kinézetemre is fordítsak időt - az szinte tehernek tűnik. Ha csak 5 percet is szánunk arra, hogy felöltözzünk, ezt ne egy kötelező nyűgként próbáljuk felfogni, hanem egy alkotásként és játékként, ahol lehetőségünk van a rendelkezésünkre álló erőforrásokból kreatívan, pillanatnyi hangulatunkhoz és napi teendőinkhez illeszkedően megalkotni aznapi önmagunkat a kinézetünkön keresztül.
Kinek? A személyes stílustanácsadás annak való, aki szeretne tudatosan hozzáállni és szakszerű, személyre szabott tanácsokat kapni az öltözködését illetően. Aki szeretné optimálisan használni a mostani ruhatárát és megtervezni, hogy a jövőben milyen darabokat vesz meg az alapruhatárába. Aki bizonytalan abban, hogy mi áll jól neki - és jólesne a támogatás. Akinek az életében valamilyen fontos változás ment végbe - állásváltozás, családi állapot változása, életkori vagy életmódbeli váltás, alakbeli változás - és szeretné magát önazonosan, komfortosan érezni külsőleg is az új helyzetben.
képek: innen