A Hősök Tere projektet már indulása óta követem a médiában, mert egy rendkívül szimpatikus és jelentős kezdeményezésnek tartom. Philip Zimbardo professzor neve nekem egyenlő a tudományossággal, hitelességgel és életszerűséggel, ezért nagyon örülök, hogy most ezen az általa kidolgozott és támogatott tréningen részt vehettem, ahol többek között élesben, terepgyakorlaton az is kiderült, hogy vannak-e hősök egy plázában és tanulható-e a hétköznapi hősiesség?

A Hősök Tere kezdeményezés tudományos hátterét a Heroic Imagination Project (HIP) adja, ami azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a hétköznapi hősiességet helyezi előtérbe és a bátor irányítás, vezetés fontosságát hangsúlyozza. A HIP székhelye San Francisco-ban található, alapítója Dr. Philip Zimbardo szociálpszichológus, a Stanford Egyetem professzora.

A hős szóról vagy egy meghaladott, történelmi múlt homályába vesző, karddal hadonászó, mindenre elszánt harcos vagy egy emberfeletti képességgel rendelkező, világmegmentést kisujjból kirázó Marvel-képregény karaktere jut az eszünkbe. De egyikhez sincs közünk. Egyik sem elérhető számunkra. És egyik sem fog megmenteni minket egy esős kedd délután, ha rosszul leszünk az utcán. Hát, akkor ki lesz az, aki odalép? Te odalépnél, te segítenél? A csípőből jövő válaszunk ez: igen, én természetesen segítenék! Jól működnek az énképvédő mechanizmusaink: én jó ember vagyok, felismerem, ha lépni kell, képes vagyok önzetlenül segíteni. Verbális ellenvetések helyett, azt javaslom, nézd meg ezt a videót, Al Ghaoui Hesna riportját a Hősök Tere programról a Duna TV Bábel c. műsorában - 53 perc, de feltétlenül érdemes rá időt szánni (az olvasóim között többen vagytok pedagógusok, ha tehetitek, nézzétek meg együtt középiskolás tanítványaitokkal is!), mert fontos felismerést és üzenetet közvetít.

Én a Hősök Tere tréningjei közül, amelyek között van tanári tréning és vállalati program is, a civilek számára meghirdetett félnapos nyílt workshopon vettem részt. Bárki jelentkezhet rá és bárki elvégezheti ezt a 4 órás tréninget, ahol:

a tréning során mindenki számára érthető módon mutatjuk be a hétköznapi hősiességhez vezető utakat és trénereink végig is kísérik a résztvevőket ezen az úton. A félnapos tréningen szerzett tudást a résztvevők nemcsak saját életükbe építhetik be sikerrel, de példamutatásukkal érzékenyíthetik a körülöttük élőket. Hiszünk abban, hogy a jó példa ragadós és egy ember is képes változást elindítani a környezetében.

Fiatal, 20-as, 30-as lányok, jól öltözött középkorú üzletasszony, laza 40-es jól szituált pasik, négyunokás kedves nagymama alkották a csoportot - sokan sokfélék voltunk, de mindannyiunkat az érdekelt, milyen lehetőségeink vannak arra, hogy konkrétan segíthessünk másoknak, hogy egyáltalán felismerjük az ilyen helyzeteket, és ha már megtesszük a kezdő lépést, jól segítsünk. Ez a hétköznapi hősiesség - nem nagy dolog, azzal kezdődik, hogy nyitott szemmel járunk és nemcsak bambulunk az utcán, mint ahogy trénerünk, Kiss Dóri elmondta: mióta itt dolgozik a programban, megsokasodtak körülötte a vakok, rosszullevők, egy kis segítségre szoruló idegenek... pedig valószínűleg nem, csak ő lett erre érzékenyebb és figyelmesebb.

A tréning programja jó érzékkel vegyíti az elméletet a gyakorlattal: kapunk egy csomó rövid tudományos magyarázatot néhány olyan pszichológiai jelenségre, ami a segítségnyújtás hátterében, pontosabban a segítségnyújtás akadályaként jellemez minket, embereket: többek között a bámészkodó-effektusról, a reflektorfény-hatásról tudhatunk meg többet rövid, ütős videók és tréneri magyarázat segítségével. A tréning egy mini, kezdő lépésekbe bevezető önfejlesztő tréninggel is felér, a fix mindset és a growth mindset alapjait vázolja fel csoportgyakorlatokon keresztül - a fix és a fejlődni, növekedni képes szemlélet, gondolkodásmód különbségéről adva információkat. A program mindenkit legnagyobb lázba hozó, legéletszerűbb eleme természetesen a közös terepgyakorlat volt, ahol magunkon vagy megfigyelőként azt is kipróbálhattuk és megfigyelhettük: milyen az, amikor rosszullétet színlelsz egy emberekkel teli, forgalmas utcán (mi egy plázában próbáltuk ki). Ki, mennyi idő után jön oda hozzád vagy a megfigyelt társadhoz, hányan mennek el melletted anélkül, hogy segítenének. Alternatív feladatként azt is ki lehetett próbálni, milyen az, amikor látványosan szemetelsz vagy papírpénzt hagysz el véletlenül... De a legmellbevágóbb élmény a rosszullétet szimulálós helyzet, ahol igen, nagyrészt tankönyvi formában működtek az elméleti ismeretek és ezt hátborzongató volt megtapasztalni. Voltak hősök, és nem feltétlenül azok, akikről előre gondolnánk, hogy majd épp ők fognak felsegíteni minket... Aztán a csoport feldolgozza a történteket és mindenki megfogalmazhatja felismeréseit és azt, mi az, amit magával visz ebből a fél napból. Van mit.

Arra biztatlak titeket, ha lehetőségetek adódik, vegyetek részt a Hősök Tere programjain (változó tematikával, különböző modulokban futnak majd programok a következő években), vagy vigyétek hírét másoknak, akiket érdekelhet, mert:

Sokan szeretnénk jót tenni, de gyakran nem tudjuk, hogy kezdjünk hozzá.

Ha tetszik a Hősök tere kezdeményezés, itt tudod követni őket a facebookon.

Ha tetszik a cikkem, itt tudsz követni engem a facebookon.