Úti tipp: itt pihenj télen a Balatonnál!
Sok szempontból telitalálat egy évkezdő téli pihenésre a Zenit Hotel Balatont választani: csend, nyugalom, remek borok, kiemelkedő gasztronómia, elképesztő kilátás, professzionális szaunaélmények, jóga-óra, szemet-lelket pihentető épített és természeti környezet. Élménybeszámoló egy valódi felüdülést adó wellness-hétvégéről!
Miért jó egyedül wellness-hétvégézni?
Mostanában szokás decemberben, karácsony környékén vagy épp karácsonykor egy hazai wellness-szállóban tölteni családostul vagy párban egy ünnepi hétvégét. Egyrészt valóban megérdemelt zárása lehet az évnek egy ilyen kiruccanás, de én tudatosan választottam a határozottan csendesebb januári időszakot. Méghozzá rendhagyó módon nem a párommal érkeztem kikapcsolódni, hanem egyedül. Ez lehet, hogy furcsának tűnhet, én sem csináltam még ilyet, de azt kell mondanom, hogy beváltotta minden hozzá fűzött reményemet! A kisebbik gyerekem még csak 1 éves, a férjemen kívül másra még nem nagyon lehet hagyni egy hétvégére, így meg kellett állapítanunk, hogy sajnos még nem most van itt az ideje a ráérős kettesbenes pihenéseknek. Viszont mindkettőnknek nagy igénye volt valamiféle elvonulós kikapcsolódásra a pörgősebb november-december után, így aztán úgy döntöttünk, hogy külön-külön tesszük ezt meg: a férjem Dobogókőn töltött egy hétvégét, a következő hétvégén pedig én a téli Balatonnál, Vonyarcvashegyen.
Mindenkinek csak javasolni tudom az ilyesfajta egyedül elvonulós pihenést: azonkívül hogy minden másnál jobban pihentet, hogy nem kell alkalmazkodnom senkihez, hogy teljesen én osztom be az időmet, hogy épp azt csinálom, ami jólesik, hogy nagyokat alszom, hogy igazán lelassulhatok, szemlélődhetek - mindemellett még indirekt módon kapcsolatépítő hatású is, ugyanis a családom egy kisimult, kipihent, derűs embert kapott vissza 3 nap után!
Imádlak, téli Balaton!
Tényleg rajongok a téli Balatonért. 1. Alig van turista. 2. Gyönyörű. 3. Csendes. Kell ennél több? A Balaton ilyenkor a legjobb, giccs- és tömegmentes, természetes arcát mutatja, az északi part különösen a kedvencem: jó, hogy vannak kisebb dombok, amelyek a tó fölé magasodnak - nemrég olvastam, hogy ösztönösen azokhoz a tájakhoz, természeti pontokhoz vonzódunk, ahonnan beláthatjuk a teret, ahonnan van kilátás. Nos, a Zenit Hotel Balatonban nem tudtam betelni a látvánnyal! Vonyarcvashegy tetején, az autóforgalomtól messze, közvetlenül az erdők lábánál fekszik, lenyűgöző kilátással a Balatonra. Adta magát egy kiadós séta a dombon felfelé, jólesett sétálni a csípős reggeli hidegben, szikrázó napsütésben. A fákról deret sodort le a szellő, ami a napsütésben szállingózó, csillogó ezüst-pornak tűnt, csend volt és végtelen nyugalom, a Balaton félig befagyott tükre szinte világított a tájban. Nem tudom, mi lehetne ennél szebb és pihentetőbb...
Jóga és szauna a tökéletes pihenésért
A Zenit Hotel által meghirdetett Pszichofitness hétvégi csomagajánlatot választottam, amelyben egy szombat délelőtti jógaprogram és két komoly szaunaszeánsz is benne foglaltatott. Lehet jógát és szaunaprogramot is megúszósan csinálni, ahol egy kevéssé képzett animátor lezavarja fél órában, unott arccal az egészet. Vettem már részt jópár hasonlóan lelketlen wellnesshotel-programon... Üdítő tapasztalat volt, hogy itt nem ezt kaptam! Dr. Szabó Ildikó nevét külön ki kell emelnem, ő tartotta a jóga-délelőttöt és a délutáni többórás, aromaterápiával megbolondított szaunaszeánszot. Ildikó felkészültségben, lelkesedésben és hozzáértésben párját ritkító szakember, aki főfoglalkozásként fogorvosként dolgozik a környéken, de milyen jó, hogy ezen a területen is otthon van. Több, otthon is biztonsággal használható preventív jógagyakorlatot tanultam tőle, a gőz- és szaunaprogram pedig valódi élmény volt; csakúgy, mint a férfi szaunamester kollégája által vezényelt előző esti szeánsz, ahol a laza hangulatot csak támogatta a szakmai profizmus, vigyorogva mentem aludni a jóleső szaunázás után. Ha a szaunázás szerelmese vagy, akkor semmiképpen ne hagyd ki a Hotel rendszeresen meghirdetett tematikus szauna-hétvégéit: komoly, kiváló szakemberek által vezetett programra számíthatsz, például ezen a februári SzaunaFeszt-en. A wellness-részleg többi eleme is színvonalas szolgáltatás - zöld szállodaként például a napelemek mellett áramfejlesztő szobabicikli is található a fitness-teremben, ahol 30 perc biciklizéssel egy izzó 6 órás működését segíthetjük és grátisz üdítővel jutalmazzák a tekerésünket! -, de azt hiszem valódi, emlékezetes élményt nyújtani így lehet igazán: rendhagyóan magas szintű, az emberi és szakmai személyiséget is kidomborító, személyes hangulatú programokkal.
Bock Bisztró Balaton
Én szeretem az olyan hoteleket, ahol lehetőségem van rendkívüli gasztronómiai élménybe is belekóstolnom. A Balaton környéke néhány kivételen kívül még mindig nem bővelkedik különleges konyhát vivő, megbízhatóan jó minőségű, egyedi ízvilágú éttermekben, a Bock Bisztró Balaton épp ezek egyike, amely konkrétan a Zenit Hotel tőszomszédságában van, amit egy alagsori folyosón könnyen megközelíthetünk. Az épület gyönyörű, hiszen ez volt a Festetics-család 1820-ban épült présháza (és alatta az eredeti, teljes szépségében helyreállított borospince, amely ma Festetics Helikon Taverna Múzeumként és különleges borkóstolók helyszíneként szolgál - mindenképpen érdemes megnézni!). A Bock Bisztró jól csengő, magas színvonalat garantáló név, budapesti és koppenhágai étteremtársai már bizonyítottak. Külön jó, hogy a hotel vendégeként mindössze 4.000 Ft-os áron háromfogásos, borsorral kísért vacsorát lehet választani a Bock Bisztró Balatonban. Nagyszerű ízek, kiváló helyi alapanyagok, magyaros fogások újraértelmezve, hangulatos környezet, értő borkínálás - kihagyhatatlan, ha itt jártok, nekem a bivalygulyás volt a kedvencem!
Természetesen a Bock-borokon kívül kitűnő helyi balatoni borokat is kínálnak, akár elvitelre is. A borrajongók figyelmébe ajánlom a Zenit Hotel soron következő, kifejezetten vonzó boros tematikus hétvégéjét, a Vince-napi Borparádét, 10 meghívott borásszal az ország minden tájáról, helyszínként pedig a 200 éves Festetics Pince szolgál.
Kinek?
Én télen voltam, egyedül. Nagyszerű kikapcsolódás volt! De a Balaton, a közeli Keszthely történelmi belvárosa, Vonyarcvashegy, a Hotel Zenit Balaton és a Bock Bisztró Balaton szolgáltatásai mindenkinek, minden évszakban érdekesek lehetnek. Romantikus, kettesben töltött hétvégére, családi nyaralásra, sőt, akár esküvői helyszínként is tökéletes a pazar panorámájával. Minden percét élveztem! És ebben a csendes, jóleső nyugalomban végre a saját évemet is fókuszáltan meg tudtam tervezni, miután sokatoknak segítettem a 2016-os év megtervezésében, a magaméra is tudtam valódi, értékes én-időt szánni. Erre biztatlak titeket is!
Ha tetszik a Hotel Zenit Balaton, itt tudod követni őket a facebookon!