Hát persze, hogy felnőtt vagyok. Felnőttebb már nem is lehetnék a két gyerekemmel. Közben meg van az a láthatatlan, megfoghatatlan, de nagyon is érezhető társadalmi elvárás, hogy tégy meg mindent a gyerekedért, biztosítsd számára a tökéletes gyerekkort (tökéletes bioétellel, tökéletes kötődve neveléssel, tökéletes válaszkész attitűddel, tökéletes fejlesztő játékokkal meg tökéletes ovi- és iskolaválasztással). Tökéletes szülőként. Akár a saját magad árán is. De hol vagy te? Te mint felnőtt?

Felnőttség alatt nem a dolog prózai oldalát, a választójogot és a csekkbefizetési kötelezettséget értem; hanem azt a mentális, testi-érzelmi és nagyon is gyakorlati életmódbeli lehetőséget, hogy felnőttnek érezhetem magam. Hogy van saját szabadidőm (nem amikor a boltba ugrok le kenyérért). Hogy van lehetőségem dönteni a nekem fontos kérdésekben (nem arról, hogy a kék vagy a piros macinacit vegyem fel reggel). Hogy csinálhatok olyasmit, ami feltölt és inspirál (nem az, hogy babaruhákat turkálok, ha már kinőtte a gyerek a cuccait). Hogy lehetnek magamra vonatkozó vágyaim és megvalósítandó álmaim (nem az, hogy megdöntöm a mosogatási szintidőmet). Hogy tehetek konkrét lépéseket a vágyaim megvalósítására (nem arra, hogy eljussak félévente egyszer a fodrászhoz).

Nőként, anyaként ezt általában mindenki megtapasztalja. Nem állítom, hogy a férfiak nem küzdenek több súlyos hasonló problémával, de nekik a munka és annak felnőtt terepe mégiscsak nyújt felnőtt üzemmódra lehetőséget. Abban különbözőek vagyunk, hogy kinek mekkora mértékű igénye van a felnőtt üzemmódra, ez összefügg azzal is, hogy ki mennyire élt a lehetőségeivel tudatosan a gyermekvállalást megelőzően, a szabadidejét, a karrierjét és az álmait illetően. Különbözőek vagyunk ebben is, így van jól. Nekem nagy igényem van az efféle felnőtt működésre és jelentem, én most egész jól állok az ilyen "családos" felnőttséggel. Sokkal jobban, mint az első gyerek születését követően. Kellett hozzá az elsőgyerekes tapasztalatom és annak tanulságai.

Akkor úgy éreztem, nem jár nekem a saját szórakozás, csak akkor, ha a gyerekemmel együtt csinálok valamit (mert egy jó anya mindig a gyerekével van...) Jártam vele babakoncertre, babamoziba, ringatóra, kerekítőre meg egyéb baba-mama programokra. Az volt a kimondatlan és átgondolatlan, de erősen meghatározó belső késztetésem, hogy anyaként már nincs jogom a saját szórakozásomra, csak arra, hogy a gyerekem jól érezze magát és ebben én kísérjem őt. Egyébként nem élvezte, mert átlagon felülien mozgékony volt, és már a babás foglalkozásokon is az az elvárás, hogy tudjon ülni egy helyben és maradjon csendben - ezt ő meg nagyon nem tudta, ezért egy rémálom volt minden ilyen kiruccanás, ahol szétszedte a dekorációt és nem rendeltetésszerűen használta a hangszereket... Ha saját programot szerveztem, előfordult, hogy lelkiismeretfurdalásom volt, mert apára/nagymamára hagytam a gyereket néhány órára. Mert egy jó anya nem hagyja másra a gyerekét... Most már nagyon másképp gondolom ezt: a gyereknek és nekem is jó egy kis különtöltött idő. Most eszem ágában sincs a kicsivel kötött, foglalkozásszerű babamamás programokra járni, mert nekem nincs szükségem rá, számomra nem feltöltődés; a kisfiam pedig tudom, hogy otthon a családban is megkapja a fejlődéséhez szükséges ingereket. Ami engem feltölt, az más felnőttekkel felnőtt programokon való részvétel, és egyre többet csinálok ilyet - lelkiismeretfurdalás nélkül. Miért tudom ezt megtenni? Mert már megvan rá a belső engedélyem. De ez nekem sem ment pikkpakk, többéves tanulási folyamat eredménye.

És most, a két és fél hónapos gyerekem mellett arra is késznek érzem magam, hogy dolgozni kezdjek. Na, nem nyolcórás munkát és nem minden nap, hanem az ő és a saját igényeimet szem előtt tartva olyasmit, ami pár órát jelent és két szoptatás között is kivitelezhető. Engem inspirál és jófajta energiákkal tölt fel az értelmes munka. Ez szintén nem ment volna évekkel ezelőtt: emlékszem, egyéves is elmúlt a nagyobbik, amikor először nem is dolgozni, de egy továbbképzésre elmentem fél napra. Iszonyatosan izgultam előtte, nem aludtam előző éjjel, és másnap alig mertem megszólalni - annyira el voltam szokva attól, hogy szakmai dolgokról (nem a kakis pelusról és hozzátáplálásról) beszélgessek, a végén viszont teljesen feldobódva mentem haza. Most tudatosan keresem a lehetőséget a szellemi tevékenységre, a munkára. Megintcsak belső engedély kérdése. Azt is tudom, hogy szeretnék egy mozgásos-táncos csoportba eljárni tavasztól, ahol szabadon mozoghatok másokkal együtt, mert most elsősorban erre van szükségem és nem edzőtermi izzadásra és súlylefaragásra. Két olyan program van, amit mindenki elfogad, ajánl és javasol az anyáknak "kimozdulás" címén: az alakformáló torna/edzés a felszaladt kilók leadására + a babás programok a kicsi fejlesztésére. Kösz, nekem egyik se jön be. Merek más döntéseket hozni kisgyerekes anyaként, mint amit a kimondatlan kánon a szabadidő anyának szánt eltöltésére előír és jó érzéssel teszem ezt, mert magamnak teszek jót vele. Arra biztatok mindenkit, hogy gondolja végig, mire fordítja a rendelkezésre álló, sokszor nagy szervezést és előkészítést igénylő néhány órányi időt, amit magára szánhat, és használja a számára legoptimálisabban.

Azt gondolom, a dolog kulcsa az önismeret (mi jó nekem igazán), aztán a belső engedély megadása (ami fura dolog, nem biztos, hogy csak elhatározás kérdése, valahogy egyszercsak megszületik - de dolgozni mindenesetre lehet rajta). Aztán jöhet a tervezés (ami jó nekem, azt hogy tudom beilleszteni a mindennapjaimba és a család életébe). A megvalósításhoz a rendelkezésemre álló erőforrások igénybevétele  - ez általában jóval bővebb eszköztár, mint elsőre gondolnánk (az én esetemben elsősorban a családtagok segítségét jelenti, nélkülük nem menne a dolog, hálás is vagyok nekik nagyon - ehhez persze tudnom kell igényt megfogalmazni, kérni; és kompromisszumot kötni, ha szükséges).

A szülőként magunkra fordított minőségi idő, amiről mi dönthetünk szabadon - aranyat ér. Bőségesen megjutalmazza nemcsak az anyát, hanem az egész családot. Már más cikkeimben is kifejtettem, és komolyan is gondolom: ha anya jól van, mindenki jól van. Érdemes időt szánnod magadra!

Ha segítség kell, a coaching remek támogatás lehet a céljaid megvalósításához, a saját idő megteremtéséhez, a felnőttebb üzemmód kialakításához.

Ha tetszik, csatlakozz a facebookon is!