Megjött a hó. Már novemberben, meglepően korán. A gyerekek imádják. Amikor esik, én is. Amikor fagy, azt nem annyira.

Tegnap voltam nyelvvizsgázni. Csak a szóbeli B2 hiányzik, a másik három vizsgarész (olvasás-szövegértés, hallott szöveg értése és az írásbeli) már megvan. A szóbeli a gyenge oldalam. Írásban-olvasásban és mit mond a néniben már tök jó vagyok, de szóban még mindig makogós, akadozó és bizonytalan. Egy kolumbiai lánnyal voltam párban bent a vizsgán. És hát fosta szót, jó nyelvtannal, kirakatba való kifejezésekkel és könnyed lezserséggel, kissé spanyolos akcentussal, de nagyon vonzóan mindenesetre. Mellette elég haloványnak tűntem, az biztos. Mondjuk ő azt mondta, hogy már 12 éve él itt és norvég férje van, szóval 10 év múlva és majd ha norvég férjem lesz (nem lesz), akkor majd én is. De még nem tartok itt, bocsi. Őszintén szólva nem tudtam sok érvet felsorakoztatni amellett a kérdés mellett, hogy jó-e, hogy az állam (a hatóságok) döntik el, hogy ki milyen oltást kap, vagy mindenkinek magának kellene ezt eldöntenie. Mert nem, nem kéne a Mari néninek (azaz Solveig néninek) eldöntenie, hogy melyik oltást kapja, mert a szakemberek és nem a folk dolga az ilyesmi. Mert ugye a kutatók, a kutatások meg az engedélyeztetés mint szakmai oldal, meg a mérlegelés, hogy kinek milyen egyéb betegsége van és risikogruppe vagy nem risikogruppe, ez mind a szakemberek dolga. Itt kifújtam. És még mi is??? Ehhez képest a kolumbiai lány statisztikai adatokat sorakoztatott fel a gazdabbaknak kell-e több adót fizetniük vagy sem kérdésre és még a rekordmagas norvég áramdíjakról is odacsatolt egy szakmai(nak tűnő) eszmefuttatást, majd szépen párhuzamot vont az adózással újra, aztán hátradobta a nagy fekete haját és megnyerően mosolygott. Mindegy. Januárban lesz csak eredmény. A tanárom szerint, aki felkészített, én simán B2 szinten vagyok. Majd meglátjuk, hogy a vizsgáztatók szerint azon a szinten vagyok-e. Akkor se dőlök a kardomba, ha nem, akkor majd megyek újra a következő vizsgaidőszakban, márciusban. Mindenesetre ha oviban vagy suliban szeretnék dolgozni, ahhoz kell egy teljes B2 nyelvvizsga.

Elkezdtem már egyébként állásokat megpályázni. Eddig kettőt. Mindkettő SFO-s asszisztensi állás volt (=napközis tanár alsó tagozaton) a környékünkön. Semmi válasz nem érkezett egyikre sem. Suliban kicsit jobban szeretnék dolgozni asszisztensként, mint oviban, mert a kicsik ugyan cukibbak, mint a nagyobb gyerekek, de 1. rohadt sokat kell kint lenni az oviban esőben-hóban-fagyban (itt leginkább esőben) és én ehhez már kicsit öreg vagyok 2. az oviban nincs 8 hetes nyári szünet (egyáltalán nincs nyári szünet, mert egész nyáron nyitva vannak), a suliban meg van, és az sokkal jobb lenne, na. De reálisan első körben csak valami helyettesítős alkalmi munkát fogok kapni (a 67. beküldött önéletrajzom után), abból is valószínűleg a legutolsót a sorban, a ringevikar-t, akit akkor hívnak a helyettesítős listáról, ha már mindenki kidőlt, koronavírusos, szülni ment hirtelen vagy a hyttéjében lazít és tényleg nincs más az épületben, aki elérhető, csak az indonéz takarítónéni, aki nem beszél norvégul. Fast jobb-ra (határozatlan idejű, "rendes" állásra) iszonyú kevés esélyem van vagy inkább semennyi, pedig az lenne a főnyeremény. Ez utópisztikusan hangzik, de Norvégiában mindenki állami, közalkamazotti állást szeretne (jó, talán nem mindenki... de népszerű, annyi biztos), mert az állam jól megfizeti a közalkalkalmazottait, stabil és magas nyugdíjra számíthatnak és az állásuk biztos, hacsak nem csinálnak valami nagyon illegál dolgot, akkor gyakorlatilag kirúghatatlanok, annyi minden védi a munkavállalót. Nem baj, ezt már mind felmértem és átgondoltam alaposan, elindulok valahonnan, aztán valami csak lesz, mindig van előre (meg egyéb bullshitek), próbálok türelmes és nyitott lenni. Elszántnak érzem magam erre az új és feltehetően lassú karrier-építésre.

Most azonban, hogy végre lejött rólam a nyelvvizsga stressze, koncentrálhatok az adventre. Ugyan karácsonyig van még heti két nap praksisom a helyi ungdomsskoléban (a kétszintű középiskola alsó szintje), amit nem annyira szeretek, de végülis jól elvagyok ott. Majd elmesélem januárban, ha vége lesz, hogy miért nem szeretem annyira. Továbbá két gyerekem lett beteg a háromból a nyelvvizsga napján és most ők is itthon vannak. De legalább nem koronavírus, teszteltük őket itthon gyorsteszttel. Amiről nem tudom, hogy mennyire megbízható, de ez most a protokoll, hogy először ezzel kell teszelni (ingyenesen kapod, a helyi állami tesztelőhelyen lehet átvenni) és csak akkor kell PCR-tesztre menni a tesztközpontba (szintén ingyenes), ha pozitív volt otthon a gyorsteszt. Az egyik gyerek visított itthon, amikor csináltuk, a másik nem, de legalább mindkettő negatív. Mindezek ellenére most már már tényleg átadhatom magam a karácsonyi készülődésnek. Két köhögőroham között és a konstans teafőzés mellett ma is karácsonyi képeslapokat gyártottunk itthon saját kezűleg, töménytelen mennyiségű csillámzselé használatával. Én igyekezetem a minimalistább, skandináv vonalat erőltetni a kézműveskedésben, de a kislányom ragaszkodott a csillámzselék, matricák és csiricsáré filcek erőteljes használatához, mert szerinte anélkül csúnya. A minimalizmus a szingli harmincasok stílusa, egy ötéves kislány anyjaként jobb, ha elfelejtem... Norvégiában egyébként nem nehéz karácsonymániássá válni. Mielőtt ideköltöztünk, azelőtt is mérsékelt karácsonyrajongó voltam. De itt decemberben már minden a karácsonyról szól, könnyű megfertőződni, amikor mindenki rénszarvasos vicces pulcsiban flangál, hangulatosan ki vannak világítva a piros norvég faházak, mögöttük hókupacok... mint a képeslapokon. A karácsony-fílinget díszletként tökéletesen alátámasztja, hogy ha kinézek, itt is hó van kint, már két hete, ez nem olyan evidens Bergen környékén. Jó teázni bent, jó szötymörögni valami alkotósdin a gyerekekkel az étkezőasztalnál, jó giccses karácsonyi jazz-playlisteket hallgatni. Jó lesz a karácsonyi menüt megtervezni, jó lesz esténként karácsonyi ajándékot csomagolni, mézeskalácsot sütni és bénázni tizedik éve azzal, hogy mindig megfolyik a fehér cukormázas díszítés a tetején. Csúnya, de finom. Jó lesz végre újra magyar nyelvű könyveket olvasni. Az elmúlt három hónapban rászorítottam magam, hogy esténként csak norvégul olvashatok, a nyelvvizsgára készülés jegyében. Ami vagy a God i norsk 3 tankönyv rendkívül érdekfeszítő olvasmányait és nyelvtani összefoglalóit jelentette; vagy az első norvég nyelvű szépirodalmi regényemet, Hanne Ørstavik: Kjærlighet c. könyvét. Ami jó ugyan, nemhiába nyert díjakat és tényleg értem is norvégul, mert olyan egyszerű és szikár a nyelvezete, mint egy kiszáradt farönk, de elég nyomasztó a világa, úgyhogy már nagyon a végére akarok érni és helyette belekezdeni valamibe magyarul, amire nem kell eszeveszettül koncentrálnom és még szórakoztat is. Valami limonádéra vágyom. Lazításra, kikapcsolódásra, semmittevésre a december hátralevő részében - amennyire ez három gyerek mellett lehetséges. :-)