Miért érzünk lelkiismeretfurdalást, ha egy napig nem csinálunk semmit? Miért kell mindennek hasznosnak lenni, amit csinálunk? Pedig igaz ugyan, hogy luxus, de kötelező luxus időnként a semmittevés. Nyár van  - még két hétig, itt az idő igazi semmittevős napot tervezni! Mi a neked való láblógatás és miért olyan fontos?

Én nemrég csináltam egy kétgyerekes anyaként (méghozzá picik is még a gyerekek) igazán luxusnak számító "saját kimenős napot", azaz a saját városomban, otthon nyaraltam - egyedül, intenzíven, némileg spontánul, némileg tervezetten, különböző programokkal. Érdekes volt, pörgős volt, nagyon élveztem. Most azt tervezem, hogy még az augusztusba bele kell, hogy férjen (mert aztán úgyis ripszropsz beindul a szeptemberi pörgés) egy olyan nap, amikor nem csinálok semmit. Ez ugyan így mégsem igaz, mert csak az nem csinál semmit, aki a klinikai halál állapotában van. Ha már fűszálat rágicsálok a réten és bárányfelhőket bámulok az égen, máris csinálok valamit. Egyébként tényleg valami ilyesmit szeretnék. Természetet (vagy legalábbis valamiféle természet-csücsköt), nyugalmat és egy könyvet, amit olvashatok kedvemre.

Vagyis a deklarált, nekem való lazítás az igazi semmittevés. A műfaj kötelező kelléke még az idő, a viszonylag hosszabb idő - ugyanis az esti 20 perces illatos fürdő legfeljebb kikapcsolódás, de nem semmittevés. A semmitevés legalábbis órákig vagy egy egész napig tart. Miért olyan fontos ez? Miért van rá égető szükségünk? Kundera annyira szépen ír erről, hogy muszáj idéznem:

Miért tűnt el a lassúság öröme? Hol vannak a hajdani ődöngők? Hol vannak a népdalok semmittevő hősei, a vándorlegények, akik malomról malomra járnak és csillagos ég alatt alszanak? Eltűntek volna a mezei ösvényekkel, a rétekkel, tisztásokkal, a természettel együtt? Egy cseh mondás szép hasonlattal határozza meg édes semmittevésüket: nézegetik a Jóisten ablakait. Aki a Jóisten ablakait nézegeti, az nem unatkozik; az boldog. Világunkban a semmittevés tétlenséggé változott, ami egészen más: a tétlen ember frusztrálva van, unatkozik, s egyfolytában a hiányzó mozgást keresi.

Milan Kundera: Lassúság (részlet)

Aki egy kis időre semmittesz, az a "Jóisten ablakait nézegeti", megláthat, megtapasztalhat valamit, valami olyasmit, ami a hétköznapi pörgésben, a megszokott napirendben, sőt még a fókuszált tervezésben és optimálisan kihasznált szabadidőben sem lehetséges. És most nem valami ezoterikus izére gondolok - az ilyesmi elég távol áll tőlem -, hanem egészen konkrétan arra, hogy a pillanat megélése, a tartós lazultság állapota és a "nem akarás" gyakorlása (ami nem is olyan könnyű, a buddhisták egy egész életen át erre törekednek) nagyon mélyen pihentet, segíthet minden szándék nélkül összefüggéseket meglátni és érzéseket megélni, az alkotókedvünket és kreativitásunkat ösztönözheti. Rendszerszünet, leállás, kikapcs. Ahogy az elektromos kütyüjeinknek is szüksége is van erre, nekünk is.

Amit tudunk tenni az ügy érdekében, hogy amit lehet, megtervezünk. Ez ugyan ellentmondásnak tűnik, hiszen az a dolog lényege, hogy benne-közben semmi tervezett dolog nem történik. De az, hogy mi a nekünk való semmittevés, igenis tervezhető. Erre gondolok: a helyszíne (otthon? a természetben? egy idegen helyen? a nyaralás alatt? közel? távol?), a kellékei (hátizsákosan? fullextrás kiszolgálással? borral? könyvvel? naplóírással? zenehallgatással? mozgással? napozással?) és az ideje (fél nap, egy nap, egy egész hétvége) nagyon is fontos tényező és éppen ezért tervezhető. Gondold át, tervezd meg a neked való ideális semmittevést és aztán ne tégy semmit... csak élvezd!

Ha tetszik, itt tudsz követni a facebookon!

Ha nem látod a helyét az életedben a pihenésnek, a kikapcsolódásnak, a saját örömödnek, de szeretnél helyet csinálni neki, a coaching segíthet az örömcéljaid megvalósításában.