Egészen pontosan: milyen problémával, milyen kérdésekkel, milyen élethelyzetben forduljunk pszichológushoz? Új sorozatot indítok, ahol egy-egy cikkben körüljárom, hogy milyen segítő szakemberhez fordulhatunk, ha úgy érezzük, hogy jól jönne a külső segítség, a hatékony támogatás, a szakszerű tanácsadás vagy egyszerűen csak az értő figyelem egy bizonyos kérdésben, helyzetben, életszakaszban. Első rész: a pszichológusnál.

Szerencsére látványosan fejlődik a pszichés-mentális-érzelmi tudatosságunk és kultúránk, hála az égnek, már nem ciki, ha valaki élete egy szakaszában vagy időnként, ha elakadása van, pszichológushoz fordul. De még mindig sok a tévhit, hiedelem és tartózkodás az ilyen típusú segítség igénybevételével kapcsolatban. Pedig egyértelműen csak nyerni lehet vele: az önismeret fejlődik, a saját megküzdési stratégiáink megerősödnek, az önkép vakfoltjai láthatóvá válnak és lehet kezdeni velük valamit. Dolgozni önmagunkkal: nem mindig csillámporos felhőtlen kikapcsolódás, de egyértelműen megéri. Ugyanis nem a pszichológus oldja meg a problémáinkat, hanem mi magunk leszünk képesek arra, hogy megoldjuk azokat, legalábbis közelebb kerüljünk a feldolgozásukhoz, megoldásukhoz, a továbblépéshez és önmagunkhoz.

Kovács Szilvia és Mogyorósy-Révész Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológust - egyben szerzőtársaimat a Lelkizóna blogról - kérdeztem egy kettős interjúban arról, mit csinál a tanácsadó pszichológus; milyen keretek között dolgozik, és milyen témákkal, élethelyzetekben érdemes felkeresni egy pszichológust.

A "mit csinál" helyett kezdjük rendhagyó módon azzal, hogy mit nem csinál a pszichológus (tanácsadó szakpszichológus)?

K.Sz.: Talán meglepő, de tanácsot például nem ad. A pszichológus nem oldja meg a kliens problémáját és nem mondja meg azt sem, mit tegyen, vagy mi a helyes. A pszichológus segít a kliensnek abban, hogy saját maga váljon képessé arra, hogy kezelje, megoldja az élethelyzeteit, vagy megtanulja elfogadni – esetleg más megvilágításba helyezve - azt, amin nem lehet változtatni.  A pszichológus ezen kívül nem tesz csodát, nem lát bele senki fejébe és még  gyógyszert sem ír fel, ez utóbbi  ugyanis a pszichiáter kompetenciája. Ráadásul a pszichológus nem „hülyékkel és bolondokkal” foglalkozik – ahogyan ezt még most is hallom olykor -, hanem olyan embereknek segít, akiknek problémáik, nehézségeik vannak és tenni szeretnének azok megoldása érdekében.

M-R.Zs.: Nem ad direkt útmutatást a hozzá fordulónak, nem dönt helyette, nem mondja meg, hogy mi lenne neki jó. Nem támaszt elvárást a klienssel szemben. Ehelyett abban segít neki, hogy átlássa azokat a viselkedésmintákat (gondolatok és érzések egyvelegét), amelyek a jelenleg fennálló nehézséghez vezettek. S ezen túl olyan új gondolkodásmód, szokások elsajátítására bátorít – szükség esetén az elsajátításban is segít -, amelyek egy jobb, eredményesebb alkalmazkodást és ezáltal egy boldogabb életet tesznek lehetővé.

Milyen tipikus problémák, nehézségek, felmerülő kérdések és élethelyzetek kapcsán érdemes pszichológushoz fordulni?

K.Sz.: Leggyakrabban párkapcsolati problémák miatt keresnek meg, válás előtt, után vagy közben. Az életciklus-váltások kapcsán is felmerülhetnek problémák, fiatal felnőtteknél a szülőktől való leválás, az önálló élet megkezdése okozhat szorongásokat, később az elköteleződés, a gyermekvállalás, vagy épp a szülést követő munkába állás konfliktusainak megoldásában is sokat segíthet néhány beszélgetés. Az életközépi válság  „merre tovább” kérdése, vagy a klimax testi-lelki hullámvasútja szintén motiválhat egy pszichológus felkeresésére.

M-R.Zs.: Ha valaki azt tapasztalja, hogy nem tud továbblépni egy számára kellemetlen, nehéz helyzetből, újra és újra ugyanazokat a hibákat követi el vagy ugyanazok a problémák kísérik. Tartósan tanácstalannak, tehetetlennek érzi magát. Ha váratlan krízis (baleset, betegség, haláleset, munka elvesztése, válás stb.) következtében nehéz talpra állni, újra megtalálni az egyensúlyt. Két hónapon túl is fennálló rossz kedélyállapot, energiátlanság, kellemetlen testi tünetek jelentkezése esetén (amelyek hátterében az orvosi vizsgálatok nem mutatnak ki fizikális eltérést).

Mennyi ideig tart egy ülés, és mi történik egy ilyen alkalommal?

K.Sz.: Egy ülés általában 50-60 percig tart, krízishelyzetben lehet hosszabb is. Fontos, hogy egy ülés úgy érjen véget, hogy egy adott témát végig tudtunk gondolni, beszélni és a kliens érzelmileg stabil állapotban álljon fel a beszélgetés végén. Hogy mi történik? Kérdések-válaszok, beszélgetés, együtt gondolkodás, a „házi feladat” megbeszélése... és néha előkerül a zsebkendő is.

M-R.Zs.: Igen, az átlagos hossza egy alkalomnak az 50 perc, kivétel ez alól a pár- és családterápia, ezek 80-90 percesek. Az, hogy mi történik, attól függ, hogy a kapcsolat melyik szakaszát tekintjük. Az első három ülést – amit első interjúnak nevezünk – arra fordítjuk, hogy megismerkedjünk egymással, illetve körbehatároljuk a probléma természetét, súlyosságát. Ebben a szakaszban tesztfelvétel is történhet, illetve ez a periódus egy szerződéssel zárul a kliens és a pszichológus között arról, hogy mi lesz a közös munka célja és milyen keretek között folyik majd (mikor, hol, hány alkalommal, milyen gyakorisággal). A második szakasz az ún. munkafázis, amikor a kitűzött célon dolgozunk. A szakember által alkalmazott módszertől függően ez lehet beszélgetés, vagy ezt kiegészítő egyéb metodikák alkalmazása is (autogén tréning, hipnoterápia, EMDR-terápia, stb.) A harmadik fázis  a „leválás”, lezárás szakasza, amikor a kliens képes egyedül, további pszichológiai segítség nélkül továbbhaladni életútján. Ilyenkor a találkozások tematikája is változik, valamint a gyakoriság csökkenhet, egészen az utolsó találkozásig, ami maga egy összegző, áttekintő „búcsúalkalom”:

Miért más egy pszichológussal beszélgetni, mintha a legjobb barátommal vagy közeli családtagommal beszélgetnék?

K.Sz.: Vannak helyzetek, amikor a hozzánk közel állók – családtagok, barátok - elfogultak, nem akarnak, nem tudnak kristálytiszta „tükörré” válni, vagy görbe tükröt tartanak elénk és olyan is van, amikor mi érezzük azt, hogy most elfogulatlan és hiteles ember értő figyelmére van szükségünk. Olyanra, aki nem ítél meg és el, aki nem haragszik meg, ha mégis máshogy döntenénk, aki nem helyettünk dönt, hanem segít megtenni az első lépést, vagy akár végigjárja velünk a döntés útját.

M-R.Zs.: A pszichológus egyfajta objektív, külső szempontot képvisel, ami ugyanakkor együttérző és elfogadó, de nem részrehajló, mint egy rokon vagy barát esetében. A szakember megtanulja monitorozni és kezelni a saját érzelmeit, ezért a beszélgetés kapcsán felmerülő emóciói nem torzítják a kliens megítélésében. Mintaértékű lehet a kliens számára, hogy kongruens, hiteles visszajelzéseket nyújt.

Rengeteg irányzat, iskola, szemlélet létezik a pszichológia tudományán belül - a laikus ezekben nehezen igazodik el. Honnan tudom, hogy az a szakember, akihez fordulok, megfelelő lesz nekem?

K.Sz.: Természetesen lehet tájékozódni az irányzatokról és utánanézni az adott szakember publikációinak, előadásainak, ugyanakkor biztosra menni nem lehet. Tudni talán még a tanácsadás/terápia során sem lehet, hogy jó helyen vagyunk-e, inkább érezni. Azt, hogy szakmailag jó helyre jött-e a kliens, a pszichológusnak kell tudni, és ha nem ő a megfelelő szakember, akkor továbbküldi az adott problémához értő kollégához.

M-R.Zs.: Segíthet valamennyire, hogy olyan emberektől kérek referenciát, akiknek vannak tapasztalataik a szakemberrel kapcsolatban. Egy másik fontos tényező, hogy az első interjú során össze tudok-e hangolódni a terapeutával. Ha esetleg nem érzem így és ezt visszajelzem neki, hogyan reagál? Abban, hogy létrejön-e a közös munka, a kliensnek épp annyi döntési joga van, mint a terapeutának. Nem jó jel, ha a szakembert túl dominánsnak, mindent jobban tudónak érzem, esetleg az idealizáció érzése alakul ki bennem, de az sem optimális, ha az első találkozások után semmiféle pozitív érzést nem tapasztalok magamban a személlyel vagy a folyamattal kapcsolatban.

Meddig tart egy terápiás folyamat? Honnan tudják, mikor mondják az érintett felek, hogy vége?

K.Sz.: A tanácsadás első-második ülésén kitűzünk egy célt, aminek az elérésére egy időkeretet is meghatározunk, ez általában 5-8 ülés. Ha letelik a megbeszélt időkeret, akkor értékeljük, hogy hol tart a folyamat, sikerült-e elérni a kitűzött célt. Az értékelés függvényében vagy befejeződik a közös munka, vagy új – módosított – cél kitűzésére kerül sor.

M-R.Zs.: Jó esetben a kliens a munkafolyamat során egy idő után önállóbbá, kompetensebbé, bátrabbá válik, társas kapcsolatai felélednek, elkezdi jobban érezni magát a világban, saját életében. Csökken vagy megszűnik az a szenvedésnyomás, amiért szakemberhez fordult. A közös beszélgetések ugyan kellemesek, de bizonyos szempontból „tartalmatlanabbakká” válnak. A kliens arról számol be, hogy a felmerülő problémákat jól kezeli.

Egy személyes kérdés: a pszichológus kihez fordul, ha nehézségei támadnak? :-)

K.Sz.: Pszichológusi pályám kezdetén két éven át jártam egy kiváló kollégához önismereti terápiára, hogy a munkámban jobbá és hitelesebbé válhassak. Jelenleg is van egy-két olyan kollégám, akikkel szakmai problémákat megbeszélhetek, de ha magánéleti nehézségekről van szó, akkor egyértelműen a férjem a „főtanácsadóm”.

M-R.Zs.: A legjobb az – és egy pályakezdő pszichológusnak nélkülözhetetlen – ha van saját szupervízorunk, akihez rendszeresen vagy szükség esetén elmehetünk saját problémáinkkal is. Természetesen minden terápiás módszer elsajátítása szigorúan kötött egyéni és/vagy csoportos önismereti tapasztalathoz. Tehát szinte elképzelhetetlen, hogy egy pszichológus ne találkozna olyan idősebb, képzett terapeutával, akihez a későbbiekben fordulhat.

Mikor érdemes, milyen problémával a társszakmák képviselőihez: klinikai szakpszichológushoz vagy pszichiáterhez fordulni? Ők miben nyújtanak mást, mint egy tanácsadó pszichológus?

K.Sz.: Erre a kérdésre teljesen korrekt választ adni nagyon hosszú lenne, nagy vonalakban: a pszichiáter orvos végzettségű szakember, így inkább orvosi szempontból közelít a pszichés problémákhoz (pl. funkciók túl-, alulműködése) és gyógyszeres terápiát (is) alkalmaz.  A klinikai szakpszichológus – bölcsész – pszichiátriai zavarok kezelésével foglalkozik, mint pl. depresszió, személyiségzavar, vagy pszichotikus állapot. Ebben az esetben a pszichiáter vagy klinikai szakpszichológus által nyújtott terápia általában egy hosszabb folyamat, mivel komolyabb, gyakran mélyebb gyökerű a probléma.

M-R.Zs.: Egy tanácsadó szakpszichológus elsődleges feladatai közé tartozik, hogy az első interjú során meg tudja határozni a probléma súlyosságát. Ha úgy találja, hogy a kliens nehézsége túl van a saját kompetenciáján, akkor tovább kell irányítania a fenti szakemberekhez.

Remélem, ez a kettős interjú tudott abban segíteni, hogy közelebbinek, érthetőbbnek érezzük a pszichológus munkáját. Hiedelmektől mentesen, valós információkra alapozva nyitottabban és könnyebben dönthetünk magunk is úgy, hogy bizonyos helyzetekben szükségünk van külső segítségre. A pszichológus által biztosított biztonságos közeg kitűnő lehetőség arra, hogy védetten, éles helyzeten kívül nézzünk rá saját magunkra, működésmódunkra, kapcsolatainkra.

Ha szeretnél még több hasonló cikkeket olvasni, kövess a facebookon!