Hol van már a tavalyi hó? Pedig decemberben sok volt. De jól indul a január, nem panaszkodom. És várom, hogy jöjjön az idei hó!

Tervek az új évre és a januári indulás

Először is, idén egészségesebb leszek, egészségesebben fogok élni. Nem mintha valami borzalmas állapotból kellene kiverekednem magam, erről szó sincs. Inkább csak az arányok. Idén 45 leszek és valahogy szeretnék egy kicsit jobban figyelni magamra. Lelkileg-szociálisan-intellektuálisan elég jól megy ez a saját igényeimre hangolódás, de a fizikai oldalt hajlamos vagyok elhanyagolni, leginkább lustaságból. Fel is szaladt pár pluszkiló tavaly. Tehát:

1. kevesebb cukor és fehérlisztes cucc - nem vészes a mennyiség, amit beviszek, de azért lehetne kevesebb

2. több saláta, zöldség és

3. főleg több hal - mert az egy botrány, hogy Norvégiában élünk és csak kb. két-háromhetente egyszer eszünk halat (nyáron kicsit több volt, amikor a fiúk frissen fogták a tengerből és hordták haza a fél makrélarajokat). Tegnap olvastam a norvég egészségügyi hatóság tudományos ajánlását az egészséges étrendre vonatkozóan, amit időnként frissítenek az újabb kutatások alapján és az van benne, hogy heti 3x kell halat enni, ebben jó ha vegyesen van zsíros hal (lazac, pisztráng, makréla stb.) és sovány-félzsíros (pl. az itt leggyakoribb halfajta: a tőkehal). Ez Norvégiára vonatkozik. Nem tudom, hogy a magyar népegészségügyi hatóság mit ajánl, hogy mit együnk. Ajánl bármit is??? Igyekszem jobban megszerettetni a gyerekekkel a halat. Talán ha megcukrozom és csokiszószt öntök rá? Vicc volt.

4. újra sétálni fogok naponta. Tavalyi újévi elhatározásom volt és kb. júniusig egész szépen tartottam a (majdnem) mindennapos séta programomat, aztán érdekes módon épp nyáron, amikor jó idő lett, borult az egész. Nyáriszünet-effektus. Aztán ősszel valahogy nem vált újra rutinná. De annyira jót tesz nekem, hogy nem kérdés, hogy ez a nekem való mozgásforma. Kikapcsol, rendezi a gondolataimat és az érzéseimet, mindig tiszta fejjel érek haza a séta végén. Az is tény, hogy fizikailag is jót tesz. Kb. egy órát szoktam sétálni (3-5 km), ebből igyekszem 15-20 percet kifejezetten tempósan sétálni vagy hegynek felfelé, szóval ez némi kardiónak is beillik. És ami külön öröm: mindig jól alszom a sétálós napokon. Főleg, hogy sokszor csak a gyerekek lefektetése után indulok el (nyugi, a férjem otthon van ilyenkor velük) sötétben, láthatósági mellényben, fejlámpával a fejemen. :-) Egyáltalán nem olyan rossz sötétben sétálni, van egy fílingje, különösen ilyenkor, amikor még kint vannak a karácsonyi fények.

5. idén elmegyek azokra a szűrővizsgálatokra, amiken már évek óta nem voltam. Mert én vagyok felelős a testemért, senki más.

Másodszor is: év végére vagy a jövő év elejére szeretnék vmi kiszámítható munkát. Akár csak egy félállást is, de az állandó munka legyen, amit lehet tervezni, összeegyeztetni a családi élettel és alapozni rá a következő években. Meg amit (viszonylag) szeretek csinálni. Szerintem ez reális cél lehet, mert bár kőkemény dolog a norvég munkaerőpiacon érvényesülni nem norvégként, ha kb. a képzettségednek és személyes képességeidnek megfelelően akarsz elhelyezkedni. Kivétel néhány hiányszakma: orvos, ápoló, gyógyszerész stb. De ott is nagyon jó norvég nyelvtudás kell, érthető módon. Tulajdonképpen szinte minden álláshoz kell a jó norvégtudás, lejártak azok az idők, amikor elég volt az angol. Mivel hiányszakmám nincs, így marad az erős versenyhelyzet a norvégokkal. Úgy érzem, itt az ideje, elkezdhetem építeni szép lassan ezt a "beteszem a lábam a norvég munkaerőpiacra" dolgot. Az elmúlt két év főleg a gyerekekről szólt, az ő beilleszkedésükről. Ők sínen vannak a suliban, oviban - ezen már nem kell aggódnom, most kezdhetem a fókuszt a saját munka felé fordítani. Gyors, látványos eredményekre nem számítok, de arra igen, hogy a tudatos tervezés, a realitások szem előtt tartása és a személyes képességeim együtt 3-5 éves távlatban meghozzák azt az eredményt, hogy nagyjából a helyemen leszek.

Mert egyrészt végre megvan a teljes B2 (középfokú) nyelvvizsgám norvégból, juhúúú! 13 hónapnyi norvég munkastílusú norvég nyelvtanfolyam után. Azaz: ráérős volt a tempó. De nagyon. Iszonyú segítőkész és aranyos és hyggelig volt mindenki a norvégtanáraim közül, de hát az effektivitás... az nem annyira az erősségük. Maradjunk annyiban, hogy szuperkedvesek voltak, tényleg nagyon kedveltem őket emberileg és remek, baráti hangulat volt a csoportban, szerettem oda bejárni. Hálás vagyok a járulékos dolgokért, amiket a nyelvtanfolyamnak köszönhetek: azt a rengeteg plusz infót és történetet, amit a norvégtanároktól hallottam Norvégia társadalmi működéséről, politikáról, kultúráról, néplélekről, történelemről, szokásokról, ünnepekről, helytörténetről stb. - ezt egyszerűen lehetetlen lett volna más úton összeszedni. Ilyesmiket nem lehet a hírekből megtudni. És hálás vagyok azért is, hogy megtapasztalhattam bő egy éven keresztül testközelből a multikulti minden előnyét, a rendkívül sokszínű, különböző kultúrákból, földrészekről érkező csoporttársaimmal a közös munkát, beszélgetést, az egymástól tanulást, egymás tiszteletét. Harmadszor pedig hálás vagyok a norvég államnak, mert egy fillérembe nem került a 13 hónapnyi nyelvtanfolyam, ingyen volt és ez valljuk be, gáláns ajándék Norvégia részéről. Amit persze azért tesz, helyesen, hogy ezt a belém befektetett adófizetői pénzt visszakapja majd hamarosan tőlem is, ha dolgozom és befizetem a közös kasszába az adómat.

De ami még fontosabb: elkezdtem komolyan állást keresni - iskola, ovi viszonylatban -, mert már meg tudok írni gond nélkül egy CV-t norvégul, be tudom csatolni a nyelvvizsgapapírokat, a NOKUT által akkreditált diplomámat és az interjú-szituációtól sem félek... kivéve, ha egy extrém dialektusban beszélő interjúztatót vet elém a sors, de akkor majd mosolygok és bólogatok, a norvégok is azt szokták, ha nem értik a saját honfitársuk dialektusát. :-) Vannak norvég ajánlásaim és referciaszemélyeim is. De még így is azt gondoltam, lesz majd néhány hónap, mire egyáltalán valami konkrét lehetőség a horgomra akad...

Ehhez képest már január elején hívtak vikarjobb-ra (helyettesítő állásra) abból a két suliból, ahol praksisom volt korábban. Mindkettő úgy tűnik, többé-kevésbé rendszeres lesz. Mert itt úgy van, hogy ha nincs elég személyzete egy ovinak, iskolának egy adott napon vagy időszakban (pl. betegség vagy szabadságolás miatt), akkor vagy a saját külsős vikarlistájukról hívnak be helyettesítőt vagy egy erre szakosodott munkaerőkölcsönző irodától - akivel szerződésük van - kapnak helyettesítőket. Olyan nincs, ami Magyarországon gyakran van, hogy pl. megbetegszik egy óvónő és akkor a másik, a Marika néni viszi egy hónapig (vagy egy évig...) egyedül az egész csoportot. Itt nagyon figyelnek rá, hogy a megfelelő számú személyzet meglegyen. Meg van határozva, hogy melyik korosztályban gyerekenként hány fő felnőttnek kell jelen lennie, ez törvényileg szabályozott dolog, kötelező betartani. Oviban pl. 3 éves kor alatt (Norvégiában 1 éves kortól van ovi) 3 gyerekenként egy felnőtt, 3 éves kor feletti csoportban 6 gyerekenként egy felnőtt a kötelező előírás. Tehát egy átlagos, 20 fős 3-6 évesekből álló csoportban minimum 3 felnőttnek kell jelen lennie. Ebből egy fő szakképzett óvónő-óvóbácsi kell legyen. Így nagyon is érthető, hogy főleg ilyen koronavírusos időkben, amikor egyik napról a másikra esik ki valaki, mert mondjuk karanténba kerül hirtelen, nagy szükségük van azonnal hívható (akár aznap reggel is) helyettesítőkre.

A helyi általános iskolában helyettesítettem az SFO-ban (napközi) délután. Teljesen rendben volt, elrajzolgattam a gyerekekkel, segítettem az esőruhájukat felcipzározni és aztán fogócskáztam az udvaron velük. Azt mondták, rendszeresen hívni fognak egy-egy napra dolgozni. Aztán másnap üzentek a másik suliból is, hogy menjek hozzájuk, a helyi középiskolába két kamasz mellé asszisztens-helyettesítőnek. Mindketten halmozottan sérült fiatalok és már korábban is dolgoztam velük a praksis-om (a nyelvtanfolyamhoz csatolt munkahelyi gyakorlat) alatt. Három órát az egyikükkel voltam asszisztensként, három órát a másikukkal. Ez is oké volt, mivel már ismertem őket, a viselkedésüket, az igényeiket és a napirendjüket, ezért nem volt különösebben megterhelő. A körülményeik nagyon jók, saját szobájuk van, megfelelő felszerelésük, saját személyzetük, saját, rájuk szabott napirendjük és órarendjük az iskolán belül.

Mindent összevetve elégedett vagyok ezzel a januári kezdéssel, igazán örülök ezeknek a vikar-munkáknak, mert valahol el kell kezdeni. És pont így gondoltam a kezdést. Aztán majd építkezem ezekől a következő hónapokban vagy években, hátha meg tudom vetni a lábam hosszabbtávú, állandó munkára is valahol. Bejelentkeztem egy pedagógus-munkaerőkölcsönző irodába is, valószínűleg azon keresztül is akad majd pedagógiai asszisztensi munka. A fizetés és a munkával töltött napok sajnos nem kiszámíthatók így, mert vagy hívnak egy napra vagy hétre vagy nem... Ez nagy hátránya ennek a típusú alkalmi munkának. Egyébként órabéres munka, az órabér viszont teljesen korrekt bérszínvonal - ha eleget tudok dolgozni egy hónapban.

Tehát elkezdődött. Dolgozom Norvégiában. :-)