A karácsonyban nekem az a legnagyobb kihívás, hogy megtaláljam az egyensúlyt a kollektív giccs és a valódi saját között. Szépíthetjük, de akkor is így van: a karácsony egy iparág. Egy bedaráló gépezet, a nyugati világ egyik legnagyobb ünnepe és egyben legnagyobb bevételi forrása. Közben pedig fontos és mély üzenettel bíró évezredes hagyomány. Számomra a nagy kérdés: hogyan tudom megélni, átélni a karácsonyt igazi ünnepként?

Szeretem a felhajtást

Lehet, hogy végtelenül ciki ezt bevallani, de vállalom: én szeretem a karácsony előtti felhajtást és a felfokozott fogyasztói pörgést. Jó, csak mértékkel: ha mindennap plázákban kellene kétségbeesetten keringenem és a merrikriszmaszt századszor is meghallanom, valami ócska és teljesen haszontalan cuccért tülekedni, majd rögvest utána órákig sorban állni a halasnál - akkor lehet, hogy nem élvezném. De ha az adventi időszakban mondjuk hetente egyszer "beszabadulok" a belvárosba vagy egy nagyáruházba, én igenis élvezem a fényeket, a forralt bor illatát, szeretek újabb kis apró meglepetést találni a gyerekeknek vagy a karácsonyfára egy jópofa díszt. Meg leülni egy kávéra és nézni a színes csomagokkal rohanó embereket. Imádok ilyenkor Budapesten sétálni: olyan szép az Andrássy út díszkivilágítása, a város a legjobb arcát mutatja, mint amikor egy öregedő díva még utoljára összekapja magát és felölti a báli ruháját, egy kicsit túlsminkeli magát - de még ez is jól áll neki. Pár órára még a tömeg sem zavar.

Szeretem a csendet

Ilyenkor nagy igényem van a csendre is, decemberre általában megjön a hideg, jó otthon lenni, teázgatni, olvasni. Ehhez a csendben fotelbe bevackolós és olvasós kegyelmi állapothoz ritkán van szerencsém két gyerek mellett, de kezdem megtanulni a siránkozós "nekemerrenincsidőm" helyett tudatosan megtalálni a lopott kis elcsendesedős időimet. Azt vettem észre, hogy muszáj másképp gondolkodnom az időről. Nem, nincs egy egész napom magamra, de a 30 perc már teljesen értelmezhető és használható időtartam. Mindennap próbálok legalább 30 percnyi molyolós-szöszölős-olvasós-kávézós-bambulós időt találni magamnak. Ha tudom előre, hogy ennyi időm van és kész, de azt élvezni szeretném, akkor nem kezdek el a gyerekek rövidke déli alvásidejében mosogatni, teregetni, morzsahalmokat eltakarítani... a házimunka gyilkos dolog, úgy tűnik haladsz vele: aztán mégsincs vége soha. Szóval megtanultam használni ezt az időt magamra. Lábfeltevős olvasgatás 30 percig. A porcicákat meg hajtom majd akkor, ha éppen 5 percre elfoglalják magukat egy játékkal.

Szeretem a társaságot

Szeretek ilyenkor másokkal együtt lenni. A nagy habzsidőzsit, a hangoskodást, a gyerekek sivítozását. Az erőltetett és udvariasságból kipipált látogatásokat nem, de a kicsit is beszélgetős, kicsit is egymásra figyelős, valóban meghitt pillanatokat hozó vagy jókedvű, vidám ricsajos együttléteket igen. Az egyik fontos kérdésem évről évre, hogy én mit tudok hozzátenni a különböző találkozásokhoz, összejövetelekhez, hogy azok valódiak legyenek, hogy ne csak illendő és a kötelező programpontokat végigdarálós időtöltések legyenek, hanem emlékezetesek vagy legalábbis egyszerűen csak kellemesek és jólesőek. Minden családi és egyéb összejövetel hangulata a résztvevők interakcióin múlik,"hozott anyagból" dolgozni nem mindig könnyű, mindenkinek megvan a maga rigolyája, kattanása, attitűdje. Másokat megváltoztatni biztosan nem karácsony napján a megfelelő időpont (sőt, az a nagy büdös igazság, hogy máskor sem lehet), a kulcs: az elfogadás, a derű, a humor... Mindig rájövök, hogy csak a saját viselkedésemre van ráhatásom, érdemes tehát innen kezdeni.

Szeretem a csodát

Egészen pontosan az ünnep valódi lényegét szeretném én magam megélni és a gyerekeimnek is átadni. A vallásos részéből azt a fantasztikus hagyományt, elképesztő mennyiségű történetet, mesét és mítoszt, ami a karácsonyhoz kapcsolódik, az archaikus babonás szokásoktól kezdve, mint amilyen például a Luca-nap; egészen a jézusi tanítás legmélyebb rétegéig. Olyan csodálatosan feneketlen mély kút a karácsony mint mítoszrendszer, vallásos hagyomány és társadalmi szokás, hogy kimeríthetetlen forrása lehet egy egész életre a karácsonyi időszakban megtalálni mindig valami újabb és újabb aspektusát ennek a hagyománynak. Például idén fogok először a 4 évesre cseperedő nagyfiamnak Jézusról beszélni, méghozzá mindezt úgy, hogy én nem vagyok gyakorló, hívő katolikus, de azt gondolom, hogy az ünnep lényegéhez Jézus feltétlenül hozzátartozik - izgatottan várom, hogy én hogyan tudom megfogalmazni a fiamnak az ő személyét és jelentőségét és a kis gyerekfejével mit ért meg ebből. A saját karácsonyi ünnep-megélésemben most valahogy az áhítat (de gyönyörű ez a szó!) megtalálása foglalkoztat: hogyan tudom belül csodálattal, örömmel és szemlélődő nyugalommal megélni az ünnepet.

A ránk erőltetett szokások, társadalmi és családi rítusok özönében érdemes egy pillanatra megállni és elgondolkodni azon, mi az, amit örömként, értékként, élvezetes tevékenységként tudunk megélni ebből a nagy közös giccsből, a karácsonyból és mit tehetünk azért, hogy ne egy "letudott", "ezt is túléltük" időszak legyen az életünkben, hanem rendkívüli, nekünk való, megélt-átélt ünnep. Minden életszakasz és élethelyzet - a még egyedül, a már egyedül, a párunkkal kettesbenezős, a kisbabával, a nagyobb gyerekkel vagy a nagyobb családunkkal együtt töltött - tartogat újabb és újabb lehetőséget a karácsony egyedi, csak arra az évre jellemző aspektusának megélésére. Örömforrás, újdonság vagy hagyomány, figyelem magunkra és másokra... keressük meg, idén mi az aktuális üzenete az ünnepnek számunkra!

Ha szeretnél hasonló tartalmakat olvasni, csatlakozz a facebookon is!

Letölthető, kinyomtatható élménykártyák itt - én szerkesztettem! - ajándék mellé vagy önálló ajándékként, egyedi megoldás lehet a törődésed kifejezésére.