Egy életmódváltás igaz története
Onnan tudom, hogy igaz, mert az enyém. Sokkoló volt a hír kb. 5 hónappal ezelőtt, hogy egy egész életre szigorúan diétáznom kell. Nem is írtam eddig erről, idő kellett hozzá, hogy magamévá tegyem testi-lelki értelemben egyaránt, és ne csak csináljam, de élhetővé és komfortossá tegyem a saját életmódváltásomat. Élménybeszámoló és szemléletformáló ötletek következnek mindenkinek, aki járt már hasonló cipőben, vagy éppen még csak fontolgatja az életmódváltást.
Első felvonás: terhességi cukorbetegség
Az első sokk 2 évvel ezelőtt ért, amikor a második fiammal voltam várandós és a kötelező, cukorszirupot iszogatós terheléses vércukor-vizsgálat után megállapították, hogy terhességi cukorbetegségem van. Méghozzá eléggé kiugró értékkel, nemcsak amolyan határérték közelivel. A terhességben egy rakat vacak tünet (émelygés, bálna-érzés, görcsök-szúrások-rúgások-keményedések a hasban stb.) mellett az az egyik legistenibb érzés, hogy legálisan lehet sokat enni, megkívánni bizonyos abban az évszakban egyáltalán nem elérhető ételeket, amiket aztán a család lelkes tagjai valahonnan úgyis előkerítenek, csak a kismama kívánsága teljesüljön... Fagyihegyek, gyümölcshalmok, tésztakupacok. Na, ez lett letiltva azonnal és végérvényesen a terhesség idejére. Éheztem. A kifejezetten terheseknek tartott szénhidrát-diétás tanácsadáson a kismamák többsége panaszkodott, hogy alig tudja megenni az előírt 160 g szénhidrátot egy nap... én meg csak ültem és azt gondoltam, úristen, mit csinálok rosszul: nekem meg kopog a szemem az éhségtől. Egyrészt néhány dolgot tényleg rosszul csináltam: szó sem esett a gyorsan ledarált "állami", kötelező dietetikai tanácsadáson a lassú és gyors szénhidrátokról, a mintaétrendben fehérzsömle szerepelt reggelire és senki nem szólt, hogy a tej jelentősen megemeli a vércukrot, tehát ne döntsek bele 2 decit a reggeli kávémba. Így aztán rosszak is maradtak a reggeli után mért vércukor-értékeim, gyorsan megéheztem két étkezés között, mígnem hétről hétre magam nem jöttem rá hosszas internetes kutatómunka után arra, hogy tulajdonképpen 1. mit és mikor egyek 2. hogyan ne haljak éhen 3. miként tudnék valami nem tiltott édes ízt csempészni a mindennapjaimba, mert ez borzasztóan hiányzott. Sokat segített, hogy rátaláltam Lipták Nóri blogjára, a Diéták & Álmok blogra, ahol ízletes és kiszámolt szénhidrát-tartalmú recepteket találtam, és Nóri kedves támogatását, jó tippjeit a diéta magamra szabásában. Nagyjából vége lett a terhességnek, mire többé-kevésbé beleszoktam a dologba. Beleszoktam, de közel se szerettem meg, sőt számoltam a napokat, mikor lesz már vége ennek a rémálomnak. Mindenki azt mondta, a szülés után eltűnik a dolog, ehetek, amit csak akarok, de azért évente egyszer ajánlott egy kontroll terheléses vércukor-vizsgálat, mert a terhességi diabétesz hajlamosító tényező a későbbi, valódi cukorbetegség kialakulásában. Ettem mindent, élveztem az életet, aztán egy év múlva elmentem az ajánlott kontroll-vérvételre.
Második felvonás: IR és IGT
Második sokk. Újra kiugró értékek. IR+IGT a diagnózis. Inzulin-rezisztencia és csökkent glükóz-tolerancia. Nos, ez így együtt a cukorbetegség előszobája. Szerencsére második nekifutásra találtam olyan kezelőorvost, aki nem akart azonnal gyógyszerezni, hanem azt mondta, nézzünk meg egy évet szigorú diétával, 140g/szénhidráttal naponta és rendszeres mozgással - ha egy év múlva ennek ellenére rosszabbodnak az értékeim, akkor bizony gyógyszer is kell. De ne legyenek illúzióim: nekem mindenképpen egy egész életre diétáznom kell, és még így is előbb-utóbb "igazi" cukorbeteg leszek, csak az a kérdés, hogy mikor; diéta nélkül 2 év múlva, diétával 15-20 év múlva. Nekem gyerekeim vannak, meg egyébként is, kategóriákkal több kockázatot jelent egy inzulinos cukorbeteg élete, akinek tényleg muszáj szigorú előírásokat betartania, mint az enyém - egyelőre, szóval nem kérdés, hogy melyik verzióra szavazok inkább. Tehát adott egy diagnózis. Adott egy jól meghatározott diéta, amiben már némi gyakorlatom is van a terhességi cukorbetegség miatt. De mitől fog ez nagyon-nagyon hosszú időre, egy egész életre működni? Őszintén szólva, rettenetesen ijesztő és lehangoló volt abba belegondolni, hogy nemcsak pár hónapot kell kibírnom, hanem valamit nagyon át kellene kattintanom magamban ahhoz, hogy bírható, élhető legyen ez az egész hosszútávon. Hogy ne zabálós, a diétát megszegős időszakok váltakozzanak a lelkiismeret-furdalós, szigorúan szabálykövető időszakokkal, mert az biztosan nem jó se biológiai-testi szinten, sem pedig lelki szempontból. Hogyan lehet szigorú előírásokat és határokat tartani az étkezésben folyamatosan, nagyobb hullámhegyek-hullámvölgyek nélkül? Mi az egyensúlyi állapot titka?
Harmadik felvonás: mitől lesz számomra sikeres az életmódváltás?
Mert ez a kulcskérdés. Kb. 5 hónapja tudatosan figyelem magam, a szokásaimat, a fókuszokat, a változás folyamatát, a belső ellenállásaimat, a működő momentumokat - naplót is írok erről magamnak, amibe új alapanyagok, receptek, bevált ételek is bekerültek emlékeztetőként, de pozitív és negatív érzések, önreflexiók, elakadási pontok és továbbhaladási tervek is bőven. Nagyon tanulságos ez a folyamat. Coach vagyok, változások elindításában és kezelésében, célok kitűzésében és megvalósításában segítek másokat. Most lehetőséget kaptam arra, hogy magamat is tudatosan segítsem egy ilyen jelentős változásban. Nagyban támogatta ezt a tudatos önmegismerési és változáskezelési folyamatot, hogy Lipták Nóri februárban 5 hetes szénhidrát-diétás e-mail tanfolyamot indított cukorbetegeknek, inzulin-rezisztenseknek és fogyni kívánó életmódváltóknak (figyeljétek az oldalát, nemsokára újra indít ilyen, dietetikus által jóváhagyott tanfolyamokat!). Engem pedig felkért, hogy coachként támogassam a csoportokat abban, hogy az életmódváltásuk még nagyobb eséllyel sikeres legyen. Nagy élmény, óriási tapasztalati tanulás és számos értékes visszajelzés forrása lett számomra ez a tanfolyam-csokor. Nos, mindezen tudatos megfigyeléseim után ezekre a saját következtetésekre jutottam, amik ugyan teljesen az enyémek, de azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, ezek valószínűleg univerzális jelenségek, ha arról van szó: mitől leszel képes sikeresen integrálni egy életmódváltást a saját életedbe?
1. Mi a felettes célod?
Vagyis mi a célod ezzel az egésszel? Ennek tisztázása alapvető fontosságú. Jó, mondod: ez igazán egyszerű, pl. egy tervezett fogyókúra kapcsán: fogyni szeretnék 5 kilót 3 hónap múlvára. Szuper. Ez konkrét (és remélhetőleg) reális cél. De nem ez a valódi cél. A valódi cél valami olyasmi lehet, hogy "szeretném magam jól érezni a bőrömben", "szeretnék könnyedén mozogni-lépcsőzni", "szeretném újra visszaépíteni az önbizalmat" stb. Na, ez az igazi cél, ezt hívjuk a coachingban felettes célnak. Ezt érdemes vizualizálni, apró részleteiben is elképzelni - ez más által vezetett kérdésekkel általában jobban megy, mint otthon egyedül, amikor elkalandozik a figyelmünk. Az én esetemben adott egy pontosan előírt diéta, amelynek eredményeit évente kontrollálja majd a szakorvos. Az a cél, hogy betartsam ezt a diétát. Na, mit gondoltok, mennyire kitartásra ösztönző, lelkesítő és motiváló ez a cél? Kitaláltátok: semennyire. A felettes célom viszont nagyon is motiváló: az, hogy 15 év múlva is jó testi-lelki formában legyek, inzulin-injekciók nélkül élhessem az életem, ez magát a szabadságot jelenti nekem; rövidtávon pedig motiváló az is, hogy lehet, hogy szeretnék még egy gyereket - komoly anyagcsere-zavarokkal pedig a sikeres teherbeesés szinte lehetetlen, tudja ezt az a sok ezer vagy tízezer inzulin-rezisztens fiatal nő sorstársam is, akik gyereket szeretnének...
2. Milyen meglevő szokásaid vannak, mire építhetsz?
Nem lehet egy ekkora életmódbeli változást (sőt, még egy néhány hétig vagy hónapig tartó fogyókúrát sem) úgy beépíteni az életedbe, hogy vasárnap még rántott húst sült krumplival és csokitortát ettem ebédre és minden este a tévé előtt üldögéltem chipset majszolva, hétfőtől meg egész nap retekszeletkéket eszem natúr joghurttal és minden másnap este futni járok. Ez így nem megy, legalábbis nem hosszútávon és nem fenntarthatóan. Visszaesések, szélsőségek és testi-lelki értelemben megviselt időszakok lesznek belőle. Hullámvasút minden tekintetben: folyton toldozgatós-foldozgatós, elbizonytalanodós aztán fogadkozós, hárítós vagy önostorozós működésmód lehet belőle. Élhetetlen, kellemetlen, sőt bizonyos értelemben kifejezetten veszélyes út ez. Ehelyett érdemes feltérképezni azt, hogy milyen a mostani életed életmódra és étkezésre vonatkozó szokásrendszere, milyen preferenciáid vannak, milyen időbeosztásod, mennyi szabad kapacitásod, milyen lépéseket tettél meg már sikeresen és vált az életed részévé (sokan nincsenek tisztában azzal, hogy nem a nulláról kell kezdeniük, hiszen az, hogy már évekkel ezelőtt leváltották a zsírt olívaolajra a konyhájukban, vagy hogy nagyrészt teljes kiőrlésű kenyeret esznek már egy fél éve és nem fehér kalácsot, az is óriási fegyvertény, amire lehet építeni.) Amire tényleg lehet építeni és továbbfejleszteni, mert már bizonyos elemeiben most is működőképes, az óriási önbizalmat és lendületet tud adni. Azt a nagyon fontos érzést: hogy ezt az egészet nem lehetetlen megcsinálni.
3. Kis célok, tervezett lépések, korrekciók
Nem hiszek a "szakadékot csak egy nagy ugrással lehet átugrani" elvében az életmódváltás tekintetében. Szerintem meg építsünk hidat a meglévő, birtokunkban levő eszközökből és lépésenként keljünk át azon a szakadékon! Egy új, nagy volumenű szokásrendszer elsajátítása időbe telik, érdemes jól bánni magunkkal és figyelni a következőkre:
a) kellő időt hagyni magunknak a változás beépítésére a mindennapjainkba
b) komfortos, élhető, megléphető, teljesíthető kis célokat kitűzni magunknak - egyszerre mindig csak annyit, ami könnyedén számon tartható és követhető
c) ha már jól megy, akkor érdemes bővíteni a célokat vagy "szigorítani" a szokásokon
d) semmilyen változás nem szokott egy az egyben a tervek szerint haladva, pikkpakk megvalósulni (legalábbis én még nem nagyon láttam ilyet) - folyamatos újratervezés, korrekció, önreflexió, magunkra szabás szükséges; ez megúszhatatlan ahhoz, hogy minél inkább a saját életünkre szabott, jókedvű, nekünk való életmódváltásban legyen részünk. Ami aztán igazán a felettes célunk és nem pedig a jojó-effektus felé vezet.
