Nálam most az a helyzet állt elő, hogy ezen a nyáron (és valószínűleg még jövő nyáron) sem vállalkozom hosszabb és különleges utazásra. A harmadik gyerkőccel a pocakomban ez nem éppen az álomutazások megvalósításának az ideje... Majd talán néhány év múlva, ha a gyerekek nagyobbak lesznek. :-) Addig is azonban imádok olvasni és ha már éppen nincs lehetőségem ilyesmire, akkor is nagyon fel tudok töltődni attól, hogy legalább képzeletben elutazom valahová egy jó úti témájú könyv segítségével. Frances Mayes könyveit ajánlom most nektek jó szívvel nyári, álmodozós olvasásra!

Soha nem jártam még Toszkánában. Észak-Olaszországban már több városban is, és délen, Rómában is, de épp a kettő közötti részt még nem láttam soha. Pedig mindenki áradozik róla, aki ott járt, hogy mennyire csodás. Mondjuk arról is, hogy mennyire elviselhetetlenül sok a turista a főbb csapásokon és mennyire nehéz kifogni autentikus pillanatokat (bizonyos évszakokban, bizonyos napszakokban és a fő látványosságoktól távolabb van erre esély), de még ezzel együtt is számomra egy elképesztően vonzó hely. A mediterrán életstílust és utánozhatatlan életérzést nekem ugyanis Olaszország és Dél-Franciaország testesíti meg, utóbbit elég jól ismerem, előbbit csak kevéssé, ezért is érdekel annyira. 

Tudom, hogy felkapott, tudom, hogy nem magas irodalom és azt is, hogy ez már egy üzleti vállalkozás és így valószínűleg a részéről már nem színtisztán csak az írás öröméről szól, de én akkor is nagyon szeretem Frances Mayes könyveit. Amerikai írónő, a szokásos álomsztorival: Toszkánában találja meg az ihletet, az új otthont, egy csodálatos, de elhanyagolt villát, amelyet saját maga újít fel, letelepszik és boldogan éli ott az életét, fürödve a dolce vitában... Tényleg giccses álomsztori. Az igazság viszont az, hogy Frances Mayes jól ír, kifejezetten jól ír. Messze sokkal jobban, mint a nagyon népszerű "provanszos bulvárpárja": Peter Mayle, a Bor, mámor, Provence írója. Frances Mayes ugyanis már-már szépirodalmi igénnyel ír, van bája, szerkezete, és íve a könyveinek, nyelvileg pedig egészen igényes és kifinomult. Talán azért is, mert nem botcsinálta írónőről van szó, maga is kreatív írást tanít több amerikai egyetemen. Egyszóval jó őt olvasni és nem érzem elfecsérelt időnek a toszkánás könyveinek az olvasgatását, mert igazi slow-élményt adnak, tartalmas szórakozást és jófajta elvarázsolódást a mindennapi valóságból.

Talán a legismertebb könyve a Napsütötte Toszkána, amelyből igen (naná!), persze film is készült azonos címmel, a könyv ezerszer jobb, sokkal finomabb árnyalatai vannak - de a film is a nézhető kategória, különösen egy üveg jól behűtött rozé és némi rágcsálnivaló (stílusosan olajbogyó és grissini) társaságában. :-) Itt a teljes listája a Magyarországon elérhető könyveinek, bármelyiket érdemes forgatni, a regényein kívül a szakácskönyvek is nagyszerűek és szépen fotózottak.

Nekem a kedvencem a Mindennapok Toszkánában c. regénye, mindennapi, apró finomságokkal teletűzdelve, a humoros és kedves sztorikon kívül némi társadalomkritika is belefért; és legfőképpen pedig a a hétköznapok kis csodáinak részletező, láttató, tapintható, szagolható leírása. Lelassítós léleksimogatás. Például ez a részlet:

Az idő a toszkán ételek első számú hozzávalója. Ritmo: az idő lelassul a vacsora négy-öt különböző fogása alatt. Az egyensúly a hatalmas különbség: az ételek tánca, szimfonikus kibontakozása. Vagy inkább áriák? Antipasto, primo, secondo, dolce. Az összes teljesen kiélvezve. Az amerikai módi: könnyű első fogás, aztán a tányért teljesen betöltő hatalmas főétel. Esetleg némi saláta utána. Végül óriási desszert. A legnagyobb különbség Olaszországban az, hogy a fogások egyensúlyban vannak. A mértékletesség a cél. Egyéb különbség? A húsmennyiség. Nem hittem volna, hogy így lehet szeletelni a nyulat vagy a csirkét. A nagy grillezett steakeket is két-három csíkra vágják. Így aztán egészen kevés húst fogyasztanak. A legendás hat órai vacsorák, kezdődjenek bár nyolckor, a végtelenbe nyúlnak, ahogy megérkezik a sajt, a dolce, a magtalan mandarin vagy a szőlő, és végül a grappa vagy digestivo. A szimfónia minden futama meghitten komponált, és arra szolgál, hogy keretet adjon annak, ami az asztalnál zajlik. Asztal mellett nem öregszik az ember - tartják a toszkánaiak. Az idő őrlőköve megtorpan az étkező ajtajában. A gőzölgő pastát egymásnak nyújtó emberek a tészta fehér ködében lebegnek időtlenül.

Toszkána előtt, alatt vagy helyett olvassátok Frances Mayes könyveit!

Neked melyik a kedvenc utazós témájú regényed? Oszd meg velünk itt, az Örömterv facebook oldalán!