Időmenedzsment: szorongás, bűntudat, elégedetlenség-érzés, hiányok, fejlődnöm kellene, ma sem sikerült, majd holnap. Nem találkoztam még olyan emberrel, aki maradéktalanul elégedett lenne a saját személyes időkezelésével. A leggyakoribb kérdések egyike, amit kapok: "javasolj valamit, hogyan javíthatnék az időgazdálkodásomon!". Mindennél jobban vágyunk valami tuti tippre, ami megváltoztatja a mindennapjainkat. Van ilyen?

Röviden: nincs. Hosszabban: van, de nem úgy.

Első tézis: ez most egy másik kor

Száz évvel ezelőtt nagyon más volt minden. Nem szeretnék közhelyeket puffogtatni, hogy régen minden jobb volt. Nem volt jobb, más volt. A társadalmi státusz ugyanis teljes mértékben és kiszámíthatóan meghatározta azt, hogyan telik egy hétfői napunk, egy húsvéti ünnepünk, egy éves tervünk vagy az élethosszig tartó perspektívánk. Nagyon-nagyon pontosan lehetett tudni, meddig terjednek a személyes időtervezési határaink, a forgatókönyvek hihetetlenül behatároltak voltak. Ha gazdag, ha szegény volt valaki, tulajdonképpen mindegy volt - mármint praktice persze nem volt tökmindegy, hogy üres-e a hasa és többnapos kenyeret rág ebédre, az eke mellett a földre ülve; vagy húst eszik, terített asztalnál, ezüstvillával, fehér ingben. De arról, hogyan telik egy átlagos napja, hete, éve vagy az élete... nos, erről nem volt sok gondolkodási vagy döntési lehetősége. Ugyanazok a körülmények, metódusok, életstratégiák öröklődtek generációról generációra. Ha valaki eltért a megszokottól, stigmatizált lett. Lehetett ugyan másképp dönteni, de az egyenlő volt a kirekesztettséggel vagy azzal, hogy történelmet írunk a bátorságunkkal.

Ugyanígy az idejével sem rendelkezett senki teljesen szabadon. A parasztnak muszáj volt hajnali ötkor megetetnie az állatokat, a csizmadiának elmennie inasnak öt évre, mielőtt mester lett; vasárnap mindenkinek feltétlenül megjelenni a templomban, ha akart menni, ha nem; a bárónénak szalont rendezni szombat délután, ha volt kedve társasági eseményhez, ha nem. Áldás vagy átok ez a kiszámíthatóság és behatároltság? Nagyon nehéz erről utólag bármit mondani, hiszen az feltétlenül értékítélet lenne. Minden lassabb volt: mire odaért egy levél a címzetthez, az több hétig tartott, utazni körülményes és veszélyes volt, a kötelező egy-két év jegyességet és a gyászévet feltétlenül ki kellett várni, hiába érezte késznek magát valaki máshogyan ezek megélésére. A ritmus kiszámítható volt: a napkelte és a napnyugta erősen meghatározta a napi ritmust, az ünnepkörök az éves ritmust, az illendő és kötelező életesemények a házasodástól a gyermekvállalásig a rendelkezésünkre álló várható élettartamot: 40-50 évet.

Az is biztos, hogy kevesebb döntési lehetősége volt régebben az embereknek, és mint a modern vizsgálatokból tudjuk, könnyebb kétféle gabonapehelyből választani a szupermarketben, mint 12 féléből. És ez nem egyszerűen csak azt az időt jelenti, amíg választunk, hanem a választásunkkal-döntésünkkel való utólagos elégedettséget is: ha sok lehetőségből kell választanunk, akkor utána sokkal kevésbé vagyunk elégedettek a választásunkkal, sokkal inkább munkál bennünk a mi lett volna, ha másképp döntök, biztosan jobban jártam volna... De mi köze ennek a mi időgazdálkodásunkhoz?

Második tézis: az időmenedzsment választások és döntések folyamata

Manapság rengeteg inger ér minket. És még ennél is több változásnak vagyunk kitéve. Kiszámíthatatlanság a köbön. Emellett egy sor illendő, lehetséges és társadalmilag oké időfelhasználási mód és életstratégia közül választhatunk szabadon: kezdve attól, hogyan, mivel és kivel töltjük a hosszú hétvégénket, hogy szerdánként 6-8-ig nyelvtanfolyamra járunk, edzeni megyünk vagy döglünk a tévé előtt; hogy mit kezdünk magunkkal az érettségi után; hány éves korunkban házasodunk vagy nem házasodunk és mivel töltjük a nyugdíjas éveinket, amit annyira várunk már 20 éves korunk óta. Mindez eszméletlenül nagy szabadság... és egyben eszméletlenül nagy felelősség is, hiszen rajtunk múlik egy csomó minden.

A karrierünk? A szerelmi életünk? Az egészségünk? A társas kapcsolataink? A bakancslistánk? Mintha minden csak rajtunk múlna. A szabadság másik oldala viszont a nyomás- és kényszerérzés. Sikeresnek kell lenünk, jó pozícióban dolgoznunk és elég sokat keresnünk - különben lúzerek vagyunk (legalábbis azt hisszük). Csodálatos, felemelő, regényesen romantikus, viszont bombabiztosan stabil, szenvedélyes, de teljesen kiegyensúlyozott párkapcsolatban kell élnünk (mert másé messziről ilyennek tűnik). Bioalmát a gyereknek, mandulatejet a kávéba, heti kétszer edzőterem, magánfogorvos, ne legyen benne E, jóga rögtön felkelés után, organikus zöldtea méregtelenítésre (mert ha nem, akkor gondatlanul veszélyeztetem magamat és családomat - sugallják a divatos egészségtrendek). Fontos a család, fontos a munkánk, fontos a személyes fejlődésünk, fontos a kikapcsolódás, fontos a stabilitás, fontosak az új élmények, fontosak a barátok, fontosak a kultúrprogramok, fontos a szakmai kapcsolatépítés, fontos az aktivitás, fontos a semmittevés, fontos a rend, fontos az improvizálás, fontos az autódat karbantartani, fontos rákszűrésre elmenni, fontos angolul jól beszélni, fontos gerinctornát végezni.

Ez mind IDŐ. Sok-sok idő. Ez pedig mind választás és döntés: mire használom az időmet?

Harmadik tézis: az időmenedzsment értékmenedzsment

Ez a fő tézisem. Legalábbis én ebben hiszek. Az időmenedzsment szerintem nem más, mint értékmenedzsment.

A saját értékrendszerem koordinálása időben.

Hogy az én értékrendem szerint mi fontos, az csak rám jellemző. De minden igazán jelentős kérdés az életünkben végső soron önismereti és erkölcsi kérdés: az én értékrendem szerint mi fontos és mi nem - és ami mellett leteszem a voksomat, azt hogyan teszem be a saját 24 órámba, a saját 365 napomba. Ez pedig sok esetben nem éppen egyértelmű dolog... nyugodjatok meg, együttérző vagyok veletek és magammal is a banális és mindennapi vagy akár a nagyon is meghatározó élethelyzetekben: igenis irtó nehéz meghozni ezeket a döntéseket. Mert annyi kötelező, ajánlott, elérhető, vágyott alternatív dolog van egymás mellett egyszerre, egy idősávban - amiből választhatunk!

Mivel töltöm a péntek délutáni szabadidőmet? Vagy hogyan tervezem a következő 5 évemet? A vágyott dolgokra megteremtem-e az időt, hogy képes vagyok-e a saját céljaimat értékesnek és fontosnak tartani? Ha váratlanul időt kér valaki vagy valami az életemből, tudok-e áldozatot hozni, és adni az időmből, a saját időm kárára?

Tudok-e kitartó lenni és tudok-e rugalmas lenni egyszerre?

Szerintem megúszhatatlan átgondolni azt, hogy mi az, ami IGAZÁN FONTOS nekünk. Azt hiszem, itt kezdődik a sikeres időmenedzsment. De mielőtt totál frusztrálttá válnál amiatt, hogy basszus tényleg, de béna vagyok, ami fontos, arra kellene, hogy legyen időm, és mégsem vagyok képes időt szánni rá... megnyugtatlak:

Negyedik tézis: nincs mindenre időd

Ami igazán fontos, azokra sem. Mert általában túl sok van belőlük. Vannak nyugodtabb napok és periódusok és vannak bonyolultabbak, ziláltabbak, nehezebbek. Mindegy mi van, egyszerre kellene organikus szuperfood kajákat enned és főznöd a családodnak, makulátlanul szőrtelenítened, mosolyogni nonstop a gyerekedre és teljes valóddal, a legjobb éneddel jelen lenni, akkor is ha kihoz a sodrodból és akkor is, ha nem aludtál már napok óta, mert valamelyik mindig belázasodik; közben vállalkozást fejleszteni és új projekteket létrehozni, mert az olyan motiváló és előrevivő; elővenni a rajzfüzetet és tusrajzolni, mert az alkotás öröm, elmenni mindig az edzésre, mert lötyi a feneked meg merev a hátad és reggel fél óráig a derekadat fogod és mi lesz így veled húsz év múlva. Meg még huszonnyolc másik fontos dolog is lenne párhuzamosan. Ez nonszensz: mindenre figyelni és időt szánni rá.

Nem. Nincs mindenre időd. Mondjuk ki végre: lehetetlen minden belső és külső elvárásnak megfelelni! És mivel minden dolog, minden döntés végső soron időbeosztási kérdés is, ezért azt is ki lehet mondani, hogy:

Ötödik tézis: le a bűntudattal, lazulj le, a nem tökéletes is elég jó

Szerintem lehetetlen manapság a saját értékrendünk szerint TELJES ÉLETET élni úgy, hogy az tökéletes időmenedzsmenttel párosuljon. Jó, lehet, hogy buddhista szerzetesként lehet így élni, de azért a legtöbben nem azok vagyunk. Szükségszerűen valami elmarad, csúszik, tolódik, ezt halogatunk, azt kezdjük újra, ezt felejtjük el, arra nem jut sor, ebből csípünk le, ezt csapjuk össze, ide rohanunk, oda meg el se megyünk. Mert nem jut rá időnk. És akkor mi van?

Jutott-e az elmúlt napokban egy pici időd valamire, ami éppen most elég fontos aktuálisan? Csináltál-e az elmúlt egy héten valamit, akár csak 30 percre is, ami nem muszáj és kötelező, de neked fontos és igenis szántál rá időt? Csináltál-e az elmúlt egy évben valamit, ami a középtávú vágyaidban-terveidben régóta szerepelt és sikerült megoldanod, véghezvinned, vagy egyáltalán elindítanod? Akkor oké minden. És nem mostál, és teli van porcicával minden, és az angollal sem haladtál, és most a gyerek is csak 2 perces gyorsmesét kapott, és a hajad is borzalom, meg anyádat sem hívtad fel, és virsli van vacsorára, és nem válaszoltál 4 napja az emailekre. De közben meg valami mást tettél. Ami időbe került. A te döntésed volt. Akkor jó volt így.

Legközelebb meg lehet, hogy máshogy lesz jó, mert úgy érzed, hogy inkább mégis másképp csinálnád. Akkor meg csináld másképp! Lehet folyton korrigálni, finomhangolni, és tanulni azt, hogy a napjaid, a heteid és az éveid időmintázata egyre jobban hasonlítson a te értékrendedhez és tükrözze a személyes preferenciáidat. De mindenre akkor sincs időd - fogadd el, engedd meg magadnak. (Akinek mégis van, kérem jelentkezzem nálam, nagyon szeretnék tanulni tőle!!!)

FOLYT. KÖV.!

Legközelebb megosztom veletek a 3 leginkább bevált időmenedzsment tippemet! Mert kísérletezni mindig lehet, meg új dolgokat kipróbálni. :-)

Ur Anita, coach