Sheryl Sandberg hozott össze minket (köszi, Sheryl!). Sheryl Sandberg a Facebook operatív igazgatója, és amikor kitettem a blogom Facebook-oldalára ezt a tőle származó idézetet: "Ha egy férfi sikeres, akkor nők és férfiak egyaránt kedvelik. Ha egy nő sikeres, akkor mindkét nem képviselői kevésbé kedvelik "- akkor Angelika reagált rá egy kommentben, hogy ezt ő is meg tudja erősíteni. Érdekelni kezdett, hogy milyen személyes tapasztalatai vannak és megkértem, hogy írjon róluk. Aztán személyesen is találkoztunk és nagyon jót beszélgettünk; kiderült, hogy teljesen egy értékrendi húron pendülünk. Itt a #sikeresnők sorozatom legújabb interjúja, ezúttal arról, milyen az, ha nagyon is látható a siker. Milyen ma nőként magas pozícióban dolgozni, hogyan lehet ezt jól megélni és mi minden jelentheti a sikert.

Czeiler-Fóris Angelika pénzügyi területen dolgozó felsővezető. 15 éve vezet befektetési alapkezelőket Budapesten, 11 évig egy zártkörű alapokat kezelő alapkezelőnek volt a vezérigazgatója, kicsit több mint három éve pedig Magyarország egyik legnagyobb ingatlanközvetítő hálózata, a Duna House Holding tulajdonosai által létrehozott alapkezelő ügyvezető igazgatója, illetve külső szakértőként dolgozik egy másik alapkezelőnél is.

pillanatkép: Czeiler-Fóris Angelika

Pénzügyi területen dolgozó felsővezetőként mit tapasztalsz, milyen ma a megítélése a női csúcsvezetőknek? Neked milyen saját tapasztalataid vannak? 

Nagyon örültem Sheryl Sandberg mondatának, mert ha az USA-ban lehet, akkor erről érdemes itt, Magyarországon is beszélni. Nem állítom, hogy ettől hirtelen meg fog változni a nők helyzete és például a női vezetők megítélése itthon, de az jó jel, hogy egyáltalán felmerül a téma.

Az a tapasztalatom, hogy kevés a pozitív visszajelzés. Sztereotípiák mentén zajlik a véleményalkotás, tehát mi általában karrieristák, maszkulinok, feminista törtetők vagyunk, akinek nincs szükségük a férfiakra, akik galád módon nem találják meg a feminim szerepüket és az elégedettségüket a konyhában, a gyermekeik között és a férfiak világába betörve (ahol pedig semmi keresnivalójuk nincs) többre vágynak…, vagy éppenséggel a paternalista férfi tulajdonosok gondoskodnak róluk.

Ez azonban tévedés. Én például élő cáfolata vagyok ennek a sztereotípiának: imádom a gyerekeimet, nagyon szeretek gondoskodni a családomról, rendszeresen főzök, hogy a kedvükre tegyek, kiemelten fontos számomra a családi ünnepekre való közös, meghitt készülődés, az ünnepek együtt megélése, a szeretteim jól léte és jóléte. Saját elhatározásomból ugyanúgy főzök, mosok, takarítok, mint bármely más pozícióban lévő nő. Megtehetném, hogy mással csináltatom és igen, időnként rendeljük az ételt, de a fő törekvésem az, hogy meleg családi légkört teremtsek, egy szerető, aktív anya által biztosított hátteret. Otthon rendszeresen kézműveskedünk, alkotunk, kirándulunk és nálunk sem mindig makulátlan a rend…

Megtanultam, hogy ne törődjek más emberek negatív és lehúzó gondolataival, nem terhelem magam velük.

Azt úgysem tudom befolyásolni, hogy más a saját narratívája szerint mit gondoljon, az viszont az én döntésem, hogy én hogyan reagálok ezekre.

Hogyan emlékszel vissza arra, hogy fiatalabb korodban, huszonévesen mit gondoltál arról, hol tartasz majd most a karrieredben; akkor mire vágytál? 

Huszonévesen is anyaságra vágytam, ezért is küzdöttem végig sok-sok éven keresztül számos lombik-programot, hogy a két fiam megszülethessen.

A karrierben pedig már húsz éve ott vagyok, amire vágytam, nincs hiányérzetem. Rengeteg vállalkozási ötletem volt - még a gyermektelen években, de az első házasságomban, amely egy extrán nehéz történet, ezek a tervek egyszerűen kivitelezhetetlenek voltak a párkapcsolati fékek miatt. Később pedig a válás után is mindig kerestem annyit és elégedett voltam a munkámmal annyira, hogy ne érezzek késztetést a vállalkozói világban történő önmegvalósításra, illetve a két kisgyerek és az idős édesanyám mellett a tervezhetőség és a munkahely adta keretek többet jelentettek számomra, mint a vállalkozói léttel elérhető magasabb jövedelem.

2014-ben ugyan volt egy nagy váltás az életemben, vettem egy parasztházat az Őrségben, patakkal, erdővel és nagyon jó minőségű vendéglátásban, biogazdaságban, házi készítésű, kézműves élelmiszerek előállításában gondolkodtam. A szükséges források, pályázatok készen álltak, a vendég- és vevőkör nagyjából már megvolt, amikor a nagyobbik fiam hirtelen, súlyos betegsége miatt három nap alatt, késedelem nélkül visszaköltöztem Budapestre. Nagyon kemény hónapok következtek, de hatalmas erőfeszítések árán végül mindent megoldottunk, megoldottam.

A nehéz magánéleti időszakban azért vissza kellett térni a munka világába, és nagy büszkeséggel tölt el, hogy számos jelentkező közül, nagyon alapos kiválasztási folyamat eredményeképpen én kaptam meg a mandátumot arra, hogy elindíthassam azt az Alapkezelőt, amely Magyarország első lakóingatlan befektetési alapját kezeli. A megbízatásom látványos példa arra, hogy nő is alkalmas egy ilyen pozíció betöltésére és meg is kapja a bizalmat hozzá.

Most milyen érzés ott tartani, ahol vagy?   

Korrekt. Nem vagyok elájulva magamtól, a helyén kezelem a pozíciómat és magamat. Azt érzem, hogy komoly szakmai utat jártam be ahhoz, hogy itt tartsak.

Mi kellett ahhoz, hogy ilyen magas vezetői pozícióba kerülj?

A lifelearning híve vagyok, folyamatosan fejlesztem magam mind a szakmai kompetenciák, mind az önismeret tekintetében.

Nem esik nehezemre elismerni és felismerni azt, ha nem tudok valamit vagy a kompetenciám fejlesztésre szorul.

A pszichológiai ismeretek kifejezetten hasznosak mind a szakmámban, mind a magánéletemben. Soha nem kellett állást keresnem, mindig felkérés alapján váltottam munkahelyet - ez nagyon kellemes érzés, de jelentős munkám van ebben. Kifejezetten sok erőt ad az is, ahogy a mostani pozíciómat és az abban produkált eredményeket (már csapatmunka eredményeképpen) elértem. 

Azt tapasztalom, hogy a lányokat, nőket még ma is "féltik" és "eltanácsolják" (család, iskola, munkatársak stb.) attól, hogy vezetői ambícióik legyenek, mert "úgysem bírnák", mert "nem nekik való". Aztán szerencsére nem mindenki hisz ennek a korlátozó, előítéletes tanácsnak... Te mit gondolsz erről?

Én pont az ellenkezőjére vagyok a példa. Nem tudok azonosulni ezekkel a gondolatokkal. Ha azt mondják lehetetlen, akkor megcsinálom…bármiről legyen is szó. Gyerekkoromtól kezdve szülői felhatalmazásom volt erre, ez a támogató szellemiség is sokat segített abban, hogy az lehettem, ami szerettem volna. A szüleim mindig mellettem álltak a szakmai utamon is, édesanyám kitartása és fantasztikus tehetsége példa a számomra.

Mindenkit arra biztatok, hogy ne higgye el a korlátozó mondatokat! „Kötelező olvasmányként” ajánlom Edith Eva Eger: A döntés c. könyvét, csodálatos és letehetetlen mű. A szerző mondanivalója, ami a személyes hitvallásom is, hogy történhetnek velünk nehéz, megviselő dolgok, de

a döntés mindig a mi kezünkben van - akkor is, ha adott esetben nem tudjuk befolyásolni a külső történéseket, az arra adott reakcióinkat igenis megválaszthatjuk.

Milyen előnyei vannak annak, hogy te női vezető vagy? 

Szerintem intuitívabb vagyok, több empátiával rendelkezem, ami persze nem megy a hatékonyság rovására, de én például másképpen motiválok, mint amikre már sok példát láttam. Nem taktikázom azzal, hogy kényszer- és kellemetlen helyzetbe hozom a kollégáimat, hanem a partnerséget erősítem, azt, hogy szükség van a munkájukra a cég céljainak elérése érdekében. Számomra fontos, hogy ne gyomorgörccsel teljesítsenek, hanem lelkesedésből. Elég jól beválik ez a technika, jó hangulatban dolgozunk és mindent meg tudunk beszélni; tudom, hogy mindenben számíthatok a munkatársaimra. Az utóbbi két évben voltak helytállást igénylő szituációk és szépen együttműködtünk, sikeresen megoldottuk őket.

Autonóm személyiség vagyok, kőkemény erkölcsi zsinórmértékkel, ugyanakkor nagyon mélyek az érzelmeim, az igazságérzetem pedig magas.

Ez azt is jelenti, hogy ritkán ugyan, de el tudom magam sírni egy olyan helyzetben, amelyben nagy igazságtalanságot érzek – akár munkahelyi szituációban is.  A világ talán azt várja el, hogy hogy ne sírjak, főleg, ha már felsővezető vagyok. De valójában nem történik semmi, ha sírok. Vállalom, én ilyen vagyok. Egy tulajdonos ennek adott esetben tulajdonképpen örülhet is, mert ez azt jelenti: elkötelezettje vagyok a cég ügyeinek, szívemen viselem a céges érdekek képviseletét.

És a hátrányok? Milyen olyan mindennapi nehézségekkel kell megküzdened a munkád során, amelyeket szerinted a férfi vezetőtársaid nem vagy kevésbé tapasztalhatnak?

Az elfogadtatás, de ezen túl vagyunk már. Eleve nem vagyok egy nagy „megfelelős” típus, nem törekszem hatalmas udvartartásra, nekem szakmailag és a magánéletben sincs szükségem rajongótáborra, nem a munkaköröm határozza meg az emberi értékeimet. Teszem a dolgomat, normális viszonyt ápolok mindenkivel és a privát életemet azokkal az emberekkel élem, akik érzelmileg fontosak a számomra. Nem játszmázom és például nem teniszezek csak azért, mert kellenek a kapcsolatok.

Sokkal fontosabb, hogy a jelentős elfoglaltsággal járó munkám ellenére mindkét gyermekem minden oktatási intézményi és sportrendezvényén ott tudtam és ott tudok lenni. Ez prioritás számomra. 

Elsősorban vagyok anya, feleség és testvér, másodsorban pedig felsővezető, ha az emberi szerepeket tekintjük.

Neked mit jelent a siker, mi jelenti a sikert?

A Duna House Magyar Lakás Ingatlanalap sikere a befektetők sikere, ami mögött komoly színvonalú, folyamatos csapatmunka van. A munkatársaimmal együtt képesek vagyunk nehéz helyzeteket is megoldani és nagy dolgokat is véghezvinni. Boldog vagyok, hogy a részese vagyok ennek a folyamatnak.     

De ugyanilyen örömet jelent egy finom vacsora elkészítése vagy minőségi idő eltöltése a családommal vagy a saját énidő megélése. Rendkívül kevés dolog szükséges ahhoz, hogy az elégedettség érzése eltöltsön. Például nagyon szeretek otthon mosás után a kertben teregetni, az is egy flow nekem... Ahogy örömteli érzés volt, hogy a kisebbik fiammal (és az időközben kedves ismerőssé vált szakértő segítővel) sikeresen megmentettünk egy meglőtt szárnyú sirályt a tatai tónál.

Bohém vagyok, eléggé nonkonformista és ez sok mindenen átsegít.

A szakmai sikerességed jelent neked bármiféle előnyt vagy hátrányt az élet más területén?

Az első házasságomban kifejezett hátrányt jelentett. Számos egyéb, nagyon súlyos tényező mellett ezért is váltam el. De mivel nem kizárólag a szakmai sikereim éltetnek, ezért nem érzek manapság különösebben sem előnyt, sem hátrányt. Ez a teljesítmény van, örülök neki és amikor hazamegyek, akkor már anya és feleség vagyok, nem pedig ügyvezető.

Nem téma a pozícióm a privát életemben - sem családilag, sem a baráti körömben.

Sokan azt sem tudják, hogy pontosan mit csinálok, csak azt, hogy valami ingatlanos téma…

Hová lehet innen továbblépni a karrier-ranglétrán? Egyáltalán opció-e a feljebb lépés vagy más céljaid vannak?

Nagyon szeretem a munkámat! Mivel jolly-jokerként funkcionálok (ezt régebben mondta az egyik cégtulajdonos, akinek dolgoztam és azóta is sok erőt merítettem ebből a véleményből), ezért bármit el tudok képzelni, nyitott vagyok, semmitől nem riadok vissza. Nem tervezek konkrétan semmit, de több lábon állok és rugalmasan tudom a rövidtávú célokat menedzselni, nem ragadok bele a saját kereteimbe.

Hogyan lehet jól megélni, élvezni női vezetőként a sikert, ha az ennyire látható és a társadalmi megítélése meglehetősen vegyes? Mi a titka, te hogyan csinálod? 

A titka az, hogy nem csak a munka éltet.

Örülök neki, megdolgoztam érte, és képes vagyok arra, hogy nem foglalkozom pozíciómra vonatkozó negatív felhangokkal. Ha a cég eredményes, a családom pedig boldog, az bőven elég visszajelzés számomra. 

Akik ennyire magas pozícióban dolgoznak, tapasztalatom szerint gyakran belecsúsznak abba, hogy a munka válik az élet legfőbb szervező elvévé, amely át is veszi aztán az uralmat, háttérbe szorítva más fontos életterületeket. Hogyan lehet határt húzni?

Én is belecsúsztam ebbe. Volt egy időszak, amikor egyedül vittem azokat a feladatokat, amelyeket most a csapatommal együtt végzek. Egy ponton azonban leültem beszélgetni a tulajdonosokkal és jeleztem, hogy ez nekem egyszerűen már nem éri meg. Nem pénzben, hanem áldozatban. Már nem volt komfortos, és az az igazság, hogy ekkor már nem is hatékony az ember. Az pedig a cég érdeke is, hogy hatékony legyek. Örömmel töltött el, hogy megértették, elfogadták a határaimat, és azóta sikerül tartanom a magamnak szabott kereteket. Hétvégén például én döntöm el, hogy felveszem-e a telefont, válaszolok-e emailre; abban, hogy belefér-e az életembe, nyilván a feladata fontossága is szerepet játszik.

Azért is fontos a határtartás, mert igenis mintává, normává válik az, amit egy felsővezető képvisel egy cégben.

Mit javasolnál azoknak a nőknek, akik vezetői pozícióra vágynak és szeretnének a szakmájukban ilyen módon előrelépni?

Legyenek kitartóak és ne foglalkozzanak a mások romboló véleményével! Maguknak feleljenek meg, a saját mércéjük szerint éljenek mind szakmai, mind emberi értelemben. Olvasgassák A molnár, a fia meg a szamár c. mesét, kiváló ellenszere a megfelelési kényszernek. Legyenek tudatosak és rugalmasak, tegyenek szert elég önismeretre és önértékelésre ahhoz, hogy tartásuk lehessen. A megfelelő alázattal, de ne megalázkodással álljanak a munkájukhoz.

Nagyon nagy híve vagyok az önazonosságnak.

Nem vagyok hajlandó magamból kifordulni semmilyen cél érdekében, nem veszek magamra semmilyen maskarát. Ez eddig mindig bevált és ehhez tartom magam.

Az interjút Ur Anita, az Örömterv blog szerzője készítette