Minden év elején választok egy szót - csakis egy szót -, ami meghatározza majd az új évemet. Nagyon egyszerű, nagyon praktikus és jól látható ösvény ez később az év sűrűjében való elveszéskor: azonnal eszembe jut és egyértelműen kijelöli a hova továbbot. A 2019-es év vezérszava nekem az EGYENSÚLY lesz!

Mert egy szó nem csupán egy szó, szerintem több annál. Játék, de hatásos játék. 2017-ben a FLOW volt a választott szavam, 2018-ban a MIÉRT? Mindkét évben gyakorlati hasznát éreztem a választott szavaknak év közben.

2017-ben például ez a szó segített a hiányzó flow miatt érzett űr befoltozásában. Ami leginkább a mindennapi rutinokban és az anyaságban hiányzott. Azzal, hogy tudatos figyelmet fordítottam rá, tényleg több lett a flow-élményem. Amikor egy szó élni kezd...

2018-ban a "miért?" kapcsán egy csomó mindenre fény derült és letisztult, ami addig homályos vagy kevésbé érthető volt, például megszületett a középső gyerekem diagnózisa: autizmus spektrumzavar, ami után egy sokkal békésebb, őt sokkal értőbb korszak köszöntött ránk. Vagy például csináltattam egy AncestryDNA tesztet (elég tudományos és megbízható módszer és 10 milliós adatbázisuk van...), és amellett, hogy bebizonyosodott, közép-európai földrajzi származást mutat a génkészletem (azért ez nem volt nagy meglepetés), kiderült, hogy távoli, nagyon távoli rokonaim (még a 19. század végén kivándorolt magyar ősöktől) élnek az USA-ban, akiknek a létezéséről nem tudtam. Vagy például fél éven keresztül gyűrtem Nádas Péter nagyregényét, a Világló részleteket. Tényleg gyürkőzés volt, mert nehéz olvasmány, de egészen elképesztő történelmi és önismereti munka volt olvasni ezt a könyvet, jó sok miértemre választ adott.

Egyensúly avagy hogyan billentem helyre magam 2019-ben

2019 van. Itt az új szavam: EGYENSÚLY. És itt egy újabb nagy fordulat az életemben. Nem mintha nem lett volna az elmúlt években már épp elég, beszéltük is a férjemmel, hogy jöhetne már egy nyugis, "jaj de unatkozunk", "semmi se történik" év. Majd biztos lesz ilyen is... 20 év múlva. :-)

Három napja, január 1-jén reggel 9-kor a férjem elköltözött Norvégiába. Aggodalomra semmi ok, a párkapcsolatunk stabil és remekül működik, a családi egységünk töretlen - ez közös, jól megfontolt döntésünk volt: megpályázott és elnyert egy egyetemi tanári állást Bergenben (Norvégia második legnagyobb városában), az ottani egyetemen. Szuper feltételekkel: a saját szakterületén, teljes állásban, nagyszerű szakmai perspektívával. Norvégia azért elég messze van ahhoz, hogy ingázni lehessen oda Budapestről, ezért másról szó sem lehetett, csak a kiköltözésről. Fontolgattuk a teljes családi kiköltözést is, de aztán úgy határoztunk, várunk még vele. Egyelőre ő ment egyedül fél évre, a teljes családi kiköltözés lehetőségéről nyáron közösen döntünk majd, az ő gyakorlati tapasztalatai alapján, miután beleszagolt a norvégiai életbe. A férjem most az új munkájára, a beilleszkedésre, az új kihívásokra fókuszál - aztán természetesen időnként hazarepül majd hozzánk pár napra, meg naponta szkájpolunk vele, szóval nem tűnt el az életünkből, de fizikailag nincs jelen - ami nagy hiány a gyerekek életében és az enyémben is.

Én pedig itthon maradtam három gyerekkel. Decemberben, mikor már tudtuk az eredményt, szörnyen hullámzó volt a kedélyem: egyrészt ujjongó öröm és büszkeség volt bennem, hogy sikerült ez a vágyott norvég állás a férjemnek, másrészt rámtört egy nagyon erős szorongás, hogy most hogy is lesz. Hogy bírom majd itthon egyedül a három gyerekkel? A december erről szólt: szélsőséges érzelmekről, örömről és félelemről, aztán karácsony környékére valahogy lecsendesült bennem minden, elkezdtem az erőt érezni ahhoz, hogy ezt tudom majd csinálni, egyensúlyba kerültek bennem az érzések, és akkor találtam meg ezt a szót az új évre: egyensúly. Úgy éreztem, ez lesz az a muníció és vezérfonal, ami segíti majd a 2019-es évemet.

Ki is találtam néhány gyakorlatias praktikát, belőttem egy körülbelüli irányt, szőttem néhány hétköznapi tervet és tűztem ki néhány célt, ami támogat majd engem abban, hogy egyensúlyban legyek 2019-ben:

Szabad érezni mindent

Nekem is meg a gyerekeknek is. Szabad szomorúnak lenni, tanácstalannak, elveszettnek, fáradtnak. Meg szabad mindennek az ellenkezőjét is érezni. :-) És beszélni is lehet róla, nem akarok elfojtani, lefojtani semmit; ha feljön valami, helyet kér magának, akkor legyen itt, legyen természetes, legyen oké. Érzelmi stabilitást szeretnék, de csakis azon az áron, hogy szabad akár szélsőségeket is érezni, ha éppen úgy van.

Nem kibírni, hanem élvezni

Volt decemberben pár nap, amikor azon kaptam magam, hogy olyan szemmel gondolok erre az új időszámításra, hogy hogyan fogjuk majd kibírni, túlélni. Aztán röhögtem egy jót magamon, mert nem egy jégtáblán sodródó, vészhelyzetbe került jegesmedve vagyok (hogy témánál maradjak, ha már Norvégia), hanem egy teljes életet élő ember, akinek tök oké az élete. Szóval megélni, élvezni, nem pedig kibírni.

Segítők, támogatók. És még több segítő és támogató

Ez máshogy nem megy. Az anyósom a legnagyobb segítőm a mindennapokban. Hozni, vinni, vigyázni, játszani, átvinni, hazahozni - imádják a gyerekek, nagyon hálás vagyok az ő mindennapi, áldozatkész segítségéért. És vannak vidéki nagyszülők is, akik segítenek; meg van bébiszitterünk és még a baráti körből is ugraszthatóak páran. Most lett takarítónőm is, aki jön és kéthetente egyszer rendbeteszi a lakást. Én persze csinálom utána ugyanezt nonstop a következő két hétben. :-) Nem elhanyagolható szempont a csitcset sem, amikor tudod, hogy felhívhatsz valakit és ráöntheted a lelki szart, ha éppen az van, mert bírja, mert érti, mert szabad. Ilyen is van. Meg olyan is, akivel felnőtt dolgokat lehet csinálni, pl. kiállításra menni vagy egy sört meginni. Szociális védőháló. Van. És még jobban aktivizálom a következő hónapokban, ebben nagyon asszertív leszek.

Egység a gyerekekkel

Most gyakorlati szempontból az én teljes felelősségem a három gyerek nevelése, ellátása, igényeinek kielégítése. Azért ez komoly meló. Teher helyett szeretném lehetőségnek megélni. Az az igazság, hogy közel tökéletes volt a családi munkamegosztás eddig: a férjem minden gyerekellátós-gyereknevelős dolgot csinált az elmúlt években nagyjából felesben velem (a szoptatáson kívül), pl. bármikor elmehettem este, ő lefektette mind a hármat gond nélkül, és egyébként is szinte mindent megosztva csináltunk. Most itt vagyok mindezzel egyedül. Főleg ez lesz a dolgom: hogy anya legyek, és ha már így van, akkor viszont szeretném, ha ez még nagyobb egységet jelentene a gyerekekkel: egy burkot, amit én tudok biztosítani nekik, sok közös játékkal, együttlevéssel, a figyelmemmel és jelenlétemmel. (És kiakadós, fejhangon kiabálással is - mert azt is csinálom időnként, de asszem, az még belefér az egyensúlyba, az egységbe :-))

Egység magammal

Nem szeretném elveszíteni magam, főképp nőként nem. Hogy ne csak anya legyek. Hanem mondjuk nő is. Vettem magamnak karácsony előtt egy kis üveg új parfümöt. Erős vágyat éreztem arra, hogy legyen egy védőillatom. Amit ha magamra fújok, akkor szexi nőnek érzem magam, ami egyensúlyba hoz az anyaság-domináns életemben. Napokig kerestem a bevásárlókörútjaim során karácsony előtt. Ahogy egyre tapasztaltabb (öregebb) vagyok, ebben is változik (szűkül? finomodik?) az ízlésem. Évek óta nem volt már parfümöm, mert 5 év alatt 3 gyerekem született, folyton szoptattam és ölközelben voltak a gyerekek, tejillatom volt, nem vágytam parfümre, és azt se szerettem volna, ha ők egy parfümöt és nem az anyaszagot érzik rajtam. Most tartunk ott, hogy kikerültek a szoros testközelből, vágytam hát egy saját, nekem való illatra. A legutoljára, évekkel ezelőtt használt parfümöm (Estée Lauder: Pleasures) nevetségesnek tűnt most, az egy fiatal, huszonéves nő illata, egy üde fruskáé - az már nem vagyok, de nem is baj. Szóval szaglásztam a drogériákban mindent - és nem tetszett semmi. Minden híres márka túl sok volt, túl mű, túl bonyolult, kifejezetten zavaró vagy ostobán egyszerű. Az illat nagyon érdekes, nagyon archaikus dolog, hogy mi tetszik, mi nem, nem egy tudatos izé, ezért érdemes hinni annak, amit az orr diktál (és amit az agyadban létrejövő asszosziációk mentén az érzelmeid sugallnak). Végül egy érdekes, "kézműves", niche-jellegű parfüm lett az enyém, kb. a 70. volt, amit megszagoltam. Lush: What Would Love Do? Menő, hogy rajta van az alján egy címkén, hogy ki és mikor keverte kézzel ezt a konkrét üvegnyi parfümöt, és az is tetszik, hogy semmi cicoma nincs az üvegén, mert minek is. Első szaglásra szerelem. Értem és érzem ezt az illatot. Egy leheletnyit buja (benzoégyanta), nagyon napsugaras (mandarin), egy kicsit pedig hűvösen megnyugtató (levendula). Az enyém! Jó kis védőillat lesz.

Szigorú napirend, hogy sikeresen rekreálódjak

Hogy ne essek szét. Látszólag tök könnyű a helyzetem. A legnagyobb elsős, a középső ovis, a legkisebb heti 4 napot bölcsis. Vagyis enyém a 9-3-ig idősáv napközben, amivel azt csinálok, amit akarok - mármint a házimunka, a bevásárlás és a coaching munkám mellett.  A valóság azért nem ennyire idilli, mert nagy eséllyel valaki a háromból tuti, hogy beteg és itthon van, a "mindenki intézményben van egész héten" csak elég ritkán jön össze. Szóval inkább realista vagyok, hagyjuk a napközbeneket, legyen a reggel és az este. Amikor amúgy is nagyon ott kell lenni fejben és szívben, hogy jól menjen a háromgyerekes logisztika... és még vidám és energikus is maradjak. Ehhez pedig szigorúnak kell lennem magammal, hogy jól legyek, hogy a kicsinyke, reggel és este, csak magamra fordítható idősávban ne tököljem el az időt mással. Tehát:

Reggel fél órával korábban kelek, mint a kölykök és megiszom nyugodtan a kávémat meg elolvasom a híreket (ergo felnőttnek érzem magam és kellő mennyiségű koffeinnel töltöm fel a szervezetemet). Megéri. Nekik is, nekem is.

Eldöntöttem: este egyáltalán nem kapcsolom be a számítógépet, mert akkor ott ragadok és éjfélig böngészgetek, kattintgatok - kevés haszonnal és értelemmel. Tehát ha mindenki lefeküdt aludni, továbbá a fejenként ötszöri "vizet kérek, pisilni kell, még egy mesét" kört is biztosan abszolválta, én pedig vállalható állapotba hoztam a konyhát és az étkezőt, meg a napi szennyes- és mosottruha-halmot is feldolgoztam (= fél10-10 körül), akkor jön az én időm! 1 óra csak magamra, ebből: 15 perc a gyógytornám (nagyon ramaty állapotban van a hátam, égetően szükséges a napi gerinctorna); 15 perc a napi angol leckém a Duolingón (a hátamhoz hasonlóan ramaty az angolom is, ideje felhozni jobb szintre); végül 30 perc szépirodalom-olvasás elalvás előtt (hogy szellemileg ne legyek ramaty, az olvasás egyébként is alapszükségletem). Eddig jól megy és nagyon jót tesz nekem ez a torna-angolozás-olvasás napzárás!

Munka is lesz

Továbbra is dolgozom, kicsit szűkített idősávban, mert a reggel és az este a gyerekeké, de az nagyon fontos nekem, hogy a szeretett munkám megmaradjon: úgyhogy továbbra is jöhettek hozzám coachingra, évtervezésre, egyéni mindfulness coachingra. Ha ez nem lenne, még az új parfümöm se tudna helyrebillenteni az egyensúlyi állapotba. :-)

Érzem, kihívásos, de jó lesz a 2019-es év. Éljen az egyensúly!

Ur Anita, coach