2019. aug 28.

Az első hónap Norvégiában

írta: ur.anita
Az első hónap Norvégiában

img_20190826_093014.jpg

Címlaplány-kép. Mármint én nem annyira, csak a kompozíció. A széles mosoly épp ott és épp akkor viszont teljesen valódi, abban semmi mórikálás nem volt, repültem a boldogságtól. De azért persze nem minden fenékig tejfel... Az első hónapunk Norvégiában három gyerekkel.

Termoszból kávézós évforduló

A legszebb nap az a nap volt, amikor a címlapkép készült, pár napja. The perfect day. Házassági évfordulónk volt a férjemmel és bár egyik évben se kerítünk nagy feneket ennek a napnak, nem gyémántnyakékkel és luxusjachttal ajándékozzuk meg egymást (konkrétan semmivel nem ajándékozzuk meg egymást), de Budapesten minden évben elmentünk egy jobb étterembe, egy rendes vacsira kettesben megünnepelni az évfordulónkat. Most szó sem lehetett éttermi vacsiról, mert három gyerekkel együtt az kevésbé lett volna veriromi - és most még nincs kire hagyni őket -, éttermet se ismerünk itt egyelőre, amiről tudnánk, hogy érdemes kipróbálni, meg valószínűleg túl drága lenne az nekünk...

Lett tehát egy sétálós, könnyed túrázós délelőtt, rögtön azután, hogy elvittük reggel a gyerekeket oviba-iskolába. A sziget, ahol lakunk, össze van kötve egy másik szigettel egy tengeri híddal/gáttal (azt nem tudom megállapítani, hogy szakszerűen melyik, de vmi gáthíd-szerűség). Ez a pici testvérsziget, Tyssoy alig lakott sziget, kecskéken és néhány házon meg egy helyes kis kikötőn túl viszont van rajta egy csodaszép erdei ösvény, ami egy eldugott, csendes öbölhöz vezet. Ide kirándultunk el kettesben. Sütött a nap, 20 fokos meleg volt és egyszerűen lenyűgöző volt a természet és a tenger szépsége! Vittünk magunkkal termoszban kávét meg lefsegodt-ot, előre csomagolt norvég fahéjas sütikét, amit a gyerekeink is imádnak.

Piknikeztünk egy sziklán, iszogattuk termoszból a kávét, bámultuk a tengert és csak ketten voltunk. Ez az a pillanat, amiről biztosan tudod, hogy beléd ég, bele jó mélyen a hosszútávú emlékezetedbe és annak a pár száz, bármikor felidézhető jelentős emléknek az egyike lesz, ami előhívható akár 99 évesen is. Ha nem leszek addigra szenilis.

img_20190818_113015.jpg

Tyssoy

Bjoroy, a mi szigetünk

A sziget, ahol lakunk és a természet egyébként is ámulat. Bjoroy egy 4 négyzetkilométeres kis sziget, 900 lakossal, Bergen vonzáskörzetében. Amikor albérletet kerestünk még tavasszal, totál véletlenül találtunk rá erre a helyre. Az eredeti terv ugyanis az volt, hogy Bergenben (ami egy 200ezres nagyváros) keresünk albérletet, hiszen itt dolgozik a férjem. "Miértne" alapon, csak érdekességként megnéztük ezt a házat is, de elsőre azt gondoltuk, hogy innen (20-30 perc autózás) biztosan nem szeretnénk Bergenbe ingázni, mert az macera. Aztán végülis a ház és a sziget érzelmi alapon minden észérvet lesöpört az albérlet-választáskor. És most azt érzem egy hónap után, hogy igenis jól döntöttünk!

Otthon Pest kellős közepén, a IX. kerületben laktunk: természetközeliséget az elhanyagolt és mocskos parkok, az üres telkeket felverő parlagfű és a téli patkányinvázió jelentett. Nem panaszkodom, nagyon szerettünk ott élni, az volt az otthonunk, a gyerekek se vágytak arra, hogy egy erdő közepén éljenek, mert nekik is az volt a komfortos közegük. Mesterien tudták kerülgetni a kismotorral és a futóbiciklivel a friss kutyaszarokat, az eldobott fecskendőket és a járdára kihajított régi hűtőket a Gát utcában. :-)

Most, hogy itt vagyunk valami egészen csodálatos természeti környezetben: tengerre néző kilátással és 2 perc sétára a tengertől, a házunk körül és felett a domboldalon pedig egy érintetlen, nagy erdővel... én minden egyes nap ujjongok, hogy itt lehetek. Ha semmi más hozadéka nem lesz annak, hogy itt vagyunk (ami egyébként biztos nem így lesz) csak az, hogy ilyen helyen lakhatunk, már akkor 100%-ban megéri itt lennünk!!! Nem tudtam, hogy ez hiányzik nekem. De most, hogy itt vagyunk, érzem, hogy nagyon hiányzott... Nyugalom, csend, tisztaság, természet, tenger, tágasság. Budapest mint város egyelőre egy hangyabokányit sem hiányzik.

A gyerekekben nincs ujjongás. Tetszik nekik a házunk, a tenger és a sziget is, de ők csak kevéssé tudják értékelni a természet esztétikai szépségét. A tevékenységek érdeklik őket, nem a vizuális szépségek. Például a kertünkben az óriási trambulin - órákig ugrálnak benne. A hajókat is szívesen figyelik a tengeren szabad szemmel és távcsővel is. A távolban, Tyssoy mögött nagy tengerjáró hajók is látszanak, a közelünkben pedig kisebb kompok, kis halászhajók, vitorlások, motorcsónakok húznak el. A kavicsdobálás a tengerbe is kedvenc tevékenység. Kérdezgetik a partra vetődött izék nevét is, de őszintén szólva én a legtöbbről még azt is nehezen tudom megmondani, hogy növény-e vagy állat... csápos, tapandókorongos, kusza  teremtmények, hínár is lehet vagy puhatestű, nincs tapasztalatom és hiányzik a szókincsem ezekről a tengeri cucmákokról. Kagylófajtákat egyáltalán nem ismerek, emellett sokféle tengeri csiga is partra vetődik... már elhatároztam, hogy be kell szerezni egy képes tengeriállat+növényhatározót, vagy szétnézni a házban, hogy van-e ilyen könyv, mert egy vaskos halhatározó-könyvet már találtam.

img_20190825_141006.jpg

Bjoroy: séta a partra, rendkívüli napsütésben :-)

A házunk

Álomház. Nagyon nagy, tágas, óriási terekkel, sok ablakkal, és valahogy tökéletesen megtervezett: minden ott van, ahol lennie kell, én eddig egyetlen hibáját, diszfunkcionalitását sem fedeztem fel. Egy régi ház, de teljesen fel van újítva, nagyon kényelmes, modern, padlófűtéssel, automata szellőzőberendezéssel, hogy ne dohosodjon az itteni párás, esős klímában; ízléses és hangulatos bútorokkal van berendezve, vérbeli skandináv stílusban. A nagyfiamnak az volt egyik iskolai feladata matekból - a norvég számokat gyakorlandó -, hogy számolja össze, hány lámpa van a házunkban. 65. Ezek többsége hangulatfény és helyi megvilágítás. Lámpácskák az ablakokban, ide-oda belógatva, minden fotel és kanapé közelében több is... Gondolom, lámpa és fény kell itt majd bőven a hosszú és sötét tél alatt!

És persze gépesítés felsőfokon. A konyhai extraprofi barista-kávéfőzőgépet például el tudnám indítani az ágyból, hogy mire kicsoszogok papucsban a konyhába, addigra lefőzze a hajnali életmentő kávémat... de ezt azért túlzásnak érzem, mert minek, meg egyébként is utálok kávéfőzőgépet takarítani, szóval egyelőre iszom a megszokott kis neszkafémat. Ha majd beszerzünk egy jobbfajta szemes kávét, akkor a kávéfőzőgépet is használjuk majd biztosan. Ödönke, a robotporszívó teszi a dolgát bent. Jenőke, a robotfűnyíró teszi a dolgát kint, a füvön. A gyerekek nevezték el őket... Jenőkét különösen szeretik a gyerekek, rendszeresen megnézik, hogy dolgozik-e, kísérgetik, cukin mozog a lejtős terepen és ha elfáradt, hazadöcög a töltőjére pár órára feltölteni magát.

img_20190815_202348.jpg

Kilátás az emeleti teraszunkról

A kétgyerekes család, akiké ez a ház, elhúzott egy évre Spanyolországba, kicsit töltekezni meleggel és napsütéssel. :-) Erre az egy évre adták ki a házukat, teljes felszereltséggel. A jólét érződik minden részletében. És a bizalom, hogy mi mint bérlők nyugodtan használjunk mindent, ami az övék... nem gondolták azt, hogy bármit is el kellene rejteni előlünk, nehogy tönkretegyük. Otthon azért nagyon megy az, hogy tegyük be a kiadandó lakásunkba a nagyi kopott 40 éves díványát, jó lesz az a bérlőnek... Mondjuk mi is hagytunk otthon, a budapesti lakásunkban mindent a bérlőinknek, ami a miénk: nagyrészt új dolgokat, mert csak egy éve költöztünk oda. Csak a személyes cuccainkat hoztuk ide magunkkal - illetve egy kisteherautó hozta utánunk, mert arra két bőrönd a repülőn kevés lett volna. Remélem, vigyáznak a szépen bútorozott lakásunkra az orvosi egyetemista, dél-afrikai bérlőink otthon, de tulajdonképpen nem aggódom, bennem is bizalom van irántuk.

Az életminőségünk a szigeten és a bérelt házunkban tehát abszolút csillagos ötös. Jobbat nem is kívánhatnék!

img_20190820_153256.jpg

Aug. 20-án készült ez a kép, otthon kánikula - itt hideg és eső... háttérben a csodaszép ház, amit bérlünk

Ess, eső ess!

A barnehage-ban, az oviban dúdolt az udvaron, a zuhogó esőben egy norvég dalocskát az egyik asszisztens és amikor kérdeztem, miről szól, azt mondta, hogy nap-előcsalogató dal. Á, olyan nekünk is van, válaszoltam és elénekeltem a kislányommal közösen a süssfelnapot. De nekünk esőhívó-dalunk is van, hencegtem: Ess eső, ess, holnap délig ess! Zab szaporodjék, búza bokrosodjék... Na, arra nekünk semmi szükségünk nincs - mondta és legyintett egyet. Az eső pedig esett tovább. És tovább és tovább és tovább...

Amikor otthon meséltem az ismerősöknek, hogy Norvégiába költözünk, akkor mindenkinek az jutott eszébe, hogy hű, ott majd milyen hideg lesz meg hó meg jég. Északon biztosan így van. De itt Dél-Norvégiában (pontosabban dél-nyugaton, a nyílt tenger partján) nedves és viszonylag enyhe a klíma, főleg eső esik. Sok, nagyon sok. Mint Angliában. Bergenben, ami egy köpésre van tőlünk, átlagosan évi 213 napot esik az eső. Bergen ezzel kivívta az "Európa egyik legesősebb városa" címet. 

Tudtam ezeket a tényeket, amikor kiköltöztünk, lélekben és praktikusan is készültem a sok esőre. Próbáltam beszerezni a Mountex-ből és egyéb túraboltokból, webshopokból profi esőálló ruházatot mindannyiunknak. Otthon, induláskor azt éreztem: nagyon felkészültek vagyunk. Aztán itt a harmadik napon rájöttem, hogy nagyon nem. Addigra már mindenünk elázott. A váltó-esőruháink is. Az óriási előszobában (ami nyilván azért ilyen óriási, hogy legyen hely ilyesmire) kabátok, nadrágok és egyéb ruhák garmadája csöpögött, mert bejőve a házba ledobáltuk magunkról őket. És rájöttem, hogy bármilyen drága is (egyébként annyira nem), muszáj itt beszereznem a helyi gyártmányú esőruházatot - főleg a gyerekeknek, mert otthon ilyesmi csak korlátozottan kapható. Most már fejből tudom, hogy csak 5000mm esőállóság feletti - ez azt jelenti, hogy a ruha anyaga 5000mm vízoszlop nyomásának áll ellen - külső ruházatot célszerű itt használni, az az alatti sz@rt sem ér, fél óra alatt elázik. Otthon pedig csak max. 3000mm vízállóságú gyerek esőruhákat lehet kapni vagy annál rosszabbakat. De nálunk, Magyarországon nincs is szükség igazi esőálló ruhára, mert ha nagyon esik, akkor nem megyünk ki, általában megvárjuk, amíg vége lesz és aztán megyünk ki a szabadba. Hát itt nem így van. Ha nem mennénk ki a házból, ha esik az eső, akkor soha nem mennénk ki...

Most, amikor ezt a posztot írom, egyébként rendkívüli idő van, már három napja nem esett, süt a nap, 24-25 fok van és egy szál pólóban lehet flangálni. De az eddigi közel egy hónapban, mióta itt vagyunk, szinte folyamatosan esett az eső és az átlaghőmérséklet augusztusban, napközben 13-15 fok volt. Ökölszabály, hogy ha éppen most nem esik, akkor mindjárt fog - 15 percen belül. És ez a helyiket láthatóan egyáltalán nem zavarja. Érdekes módon a gyerekeimet se nagyon, olyan természetességgel váltottak az otthoni szandálos kánikula után a gumicsizmára (más, praktikus lábbeli itt nem nagyon létezik), hogy azon én is meglepődtem.

Én még szokom ezt a váltást. Hogy esőnadrágot kell húznom a farmerra (eddig soha nem volt ilyen ruhadarabom: egy orkánanyagból készült, vízálló, könnyű nadrág) és hogy legtöbbször tényleg nem érdemes más cipőtípussal próbálkozni - még a jó minőségű túrabakanccsal sem! -, mint gumicsizmával. Szerencsére még otthon vettem magamnak egy gyönyörű, virágos gumicsizmát, igazi csajos darab, öröm felhúzni - abban kevésbé zavar az eső.

img_20190821_144707_2.jpg

Ebbe öröm belebújni!

Lehet-e gumicsizmában autót vezetni? Lehet. Muszáj. :-) Innen folytatom legközelebb: a következő részben beszámolok az első hetek kihívásairól (volt egy pár), amiket nagyrészt sikerrel teljesítettünk (büszkeség és némi fellélegzés), például a gyerekek iskolai-ovis beszoktatásáról, ami nagyon érdekes-újszerű tapasztalatot jelent nekem - pedig ebben feketeöves vagyok, otthon már jó néhányszor beszoktattam őket különböző intézményekbe.

FOLYT. KÖV.!

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

életminőség Norvégia boldogság-projektek örömterv