Kizökkent az idő. Nem hamleti értelemben, hanem "fizikaórás" értelemben. Ez volt a döntő érzésem, visszagondolva az elmúlt évemre. Neked volt már olyan érzésed, hogy az idő és annak megélése nem úgy működött az életedben, ahogy szokott?

Az történt 2014-ben, hogy a dolgok (pontosabban néhány fontos közülük) nem egészen a várakozásaimnak megfelelelően alakultak. Van ilyen. Téved, aki azt hiszi, hogy a tervezés, az optimista hozzáállás és a legjobb döntésekre törekvés megmenti a hullámvölgyektől és nehézségektől. Hát, nem mentett meg engem sem. Azok jönnek kéretlenül. Érdekes módon, visszagondolva arra, hogy miért volt nehéz néhány rázós helyzetet megélnem, nem arra jutottam, hogy azok ereje, mélysége vagy minősége volt a legnehezebb, hanem a hozzá kapcsolódó idő-fogalom. Magyarul: túl gyorsan vagy túl lassan történtek.

Az, hogy totálkárosra tört az autónk egy karambolban, ahol terhesen + a fiammal ültem az autóban - egyszerűen felfoghatatlanul gyorsan történt (szerencsére nem sérült meg senki). Néhány másodperc alatt megváltozhatott volna az életünk; csak anyagi kár volt, de a "mi lett volna ha" sokáig bennem motoszkált. Az pedig, hogy súlyos terhességi komplikációkkal kellett szembenéznem a terhességem közepétől, a végét pedig hosszú hetekig szigorú fekvésre ítélten töltenem - egyszerűen túl lassan ment. Én egy aktív ember vagyok, borzasztóan kínzott a korlátozottság. Vánszorogtak a napok, és nem akart vége lenni ennek a terhesre sikerült várandósságnak. Aztán nagyon gyorsan, 5 perc alatt született meg a baba, én azt hittem, sokkal lassabban megy majd. Alig tudtam felfogni, hogy már a sírását hallom és előbb még rugdosott a hasamban. Majd karácsony előtt egy vírus miatt kórházba került a pici, ahol napokig oxigénre kötve feküdt pihegve, gyöngén - és akkor megint azt éltem meg, hogy nem lehet, hogy még mindig nincs jobban, nem akartak múlni az órák, csak hallgattam és éberen figyeltem a gép monoton pittyegését éjjel-nappal. A mostani karácsonyunk arról szólt, hogy de jó, hogy mindannyian újra otthon vagyunk - és mondanom sem kell: gyorsan eltelt.

Gyors. Lassú. Gyors. Lassú. Ha a tavalyi évemre visszagondolok, én az időről tanultam a legtöbbet. Meg arról, hogy nem lehet megúszni; se a gyorsat, se a lassút, csak lenni benne, haladni a dolgok természetes ritmusával előre, mert olykor mást tenni nem lehet - aztán zökkenni vissza a kellemesbe, a megszokottba, a tervezhetőbe és szusszanni egyet. :-)

Neked volt már hasonló, sajátságos időélményed életed egy időszakából?