Nyugalom, nem lesz propagandaszöveg. Nagyon nem. Személyes vallomás lesz, ami így kezdődik: nem bírom a cukormázas anyaságot.

Nem bírom a cukormázas anyaságot. Tényleg nem. Illetve egészen pontosan azt nem bírom, ha (mások szerint) nekem úgy kéne tennem, mintha az anyaság valami megkérdőjelezhetetlenül, evidensen és minden körülmények között valami egészen csodálatos dolog lenne. Nem vonom kétségbe, ha más azt érzi, minden perce az anyaságának egy vattacukor-könnyűségű és édességű mámor. Szuper, örülök, hogy így érzi. Más meg máshogyan. Nekem például gyakran hullámvasút, talán egyre kevésbé az, egyre jobban belakom ezt a szerepemet az életben - de így is igaz, hogy mindamellett, hogy imádom a gyerekeimet, ezt gondolom a világ egyik legfárasztóbb melójának. Továbbá nem hiszem, hogy az anyaság, és a mostanában piedesztálra emelt többgyerekes anyaság lenne az élet kizárólagos értelme, az egyetlen dolog, amiben ki lehet teljesedni, amiért érdemes élni, ami meghozza a várva várt boldogságot és elégedettséget. Ez is lehet, meg más is lehet boldogító. Bármilyen élethelyzet, családi státusz és személyes állapot teljesen egyenrangú a másikkal, a szingliség, a futó kapcsolatok, a komoly-hosszú kapcsolat, a házasság gyerek nélkül, a házasság gyerekkel, az elvált család, a mozaikcsalád és biztos kihagytam még egy csomót, bocs - szóval egyik sem értékesebb a másiknál, egyik sem hordozza tuti receptként magában a boldogságot. Mindegyik baromi nehéz (a saját szemünkben) és baromi könnyű (mások szemében) egyszerre. Nincs ideális létforma (vagy micsoda). Az van, hogy mi hogy vagyunk. Mennyire vagyunk egyáltalán tudatában annak, hogyan vagyunk. Figyelünk-e arra, mi van velünk. Velünk, úgy igazán - saját magunk szerint. Bármilyen élethelyzetben és családi státuszban tökéletesen ugyanakkora az esélyünk arra, hogy jól legyünk, ha magunk képére formáljuk és megtaláljuk benne a saját kis kuckós, otthonos helyünket - vagy ha legalább dolgozunk azon, hogy közelítsünk a saját irányunkba. Ha nem szeretjük azt, ami éppen van, az is rendben van. Másra vágyunk? Az is. Nincs egyetemleges receptje a jól levésnek, nincs olyan mások által idealizált cél, ami nekünk is tutira meghozza majd a boldogságot.

Én most eléggé otthon vagyok ebben a kétgyerekes anyaságban. Valahogy jött magától évek alatt, meg dolgoztam is rajta rendesen. Azt hiszem, a kettő együtt ért be. És benne én magam. Miért szeretek kétgyerekes anya lenni?

Több időm van, mint egy gyerekkel.

Jó, tudom, teljes nonszensz! De mégis ezt érzem. Pedig a frászt van több időm! Nagyon kevés időm van. Egyszerűen megtanultam időt csinálni a fontos dolgokra. Például magamra. Arra, hogy priorizáljak, hogy a nem fontost elengedjem, a fontosra meg szánjak időt és energiát. Tényleg elég jól megy már, időzsonglőr lettem. Viszont az is igaz, hogy keveset alszom. :-)

Merek ingerült lenni

Meg kiabálós, meg rosszkedvű, meg béna, meg slendrián, meg pokolba kívánós, meg türelmetlen, meg tanácstalan, meg összecsapós, meg csalódott, meg megúszós, meg elégedetlen... Nem tökéletes. Anya, társ, nő, én. Cukormáz ledob. Már csak nyomokban van - vészhelyzet esetére, túlélésnek. És jó ez így.

Szabad elfáradnom

Rájöttem Megtanultam, hogy nem kell bírnom nekem mindent. Lehet nemet mondani és lehet segítséget kérni. Ez ment talán a legnehezebben, hogy tudjak kérni. Kérést jól és pontosan (hányszor nem azt kérjük, amit valóban szeretnénk!) megfogalmazni. És aztán kimondani. Mert fejben ugye jól megy, de valódi, belső szükségletet és igényt megfogalmazni a valóságban ezerszer nehezebb. Érdekes módon szinte mindig értő fülekre talál a kérésem. Nem vagyok egyedül, nem mindent kell nekem csinálnom. Érdemes kipróbálni!

Kiteljesedhetek a munkában

A második gyerekem születésével kapcsolatos komplikációk és félelmek - mint ahogy ezt már többször leírtam a blog történetében, mert erre belső válaszul született ez a blog - rádöbbentettek arra, mennyire fontos, hogy az életben akkor is, ha gyerekeim vannak és felelős vagyok értük, az ő boldogulásukért, szóval akkor is jogom legyen saját jogon felnőttként kiteljesedni, fejlődni, élvezni az életet, keresni és megtalálni a munkában és egyéb területeken a kiteljesedést, a jó érzést, örömet hozó tevékenységeket. Ha anya jól van, mindenki jól van. Én nagyon hiszek ebben a családi alaptételben. Nekem bejött, méghozzá a második gyerekkel jöttem bele igazán.

Kreatív vagyok

Hogyan ússzuk meg a lehető legkönnyebben az ovis farsangi jelmez elkészítését - nem vagyok egy varrogatós anyuka, nekem ez nem okoz örömet. Hogyan takarítsuk ki a lakást látszólag tisztára nagyon gyorsan  (a morzsaporszívó a barátunk!) - nem vagyok egy csillogalakásmindensarka érdemérem-gyűjtő. Hogyan csinálok időt a blogolásra, kapcsolatépítésre, a coaching-ügyfelekre - felfedeztem, hogy az 5 percek rendkívül értékes időtartamok (addig mesét néz, legózik, kirámolja a konyhaszekrényt), egy csomó mindent el tudok így intézni. Meg az esti tévézés helyett. :-) Lásd: 1. pont - ami fontos, arra csinálok időt.

Állandó önismereti tanfolyam-bérletem van

Ezt éreztem már akkor is, amikor sok évvel ezelőtt tanítottam. A gyerekek kőkemény tükröt tartanak az ember elé. Minden pedagógus a személyiségével dolgozik. Folyamatosan. Ehhez képest a saját gyerek turbó önismereti-tanfolyam, a két gyerek pedig az extra VIP-változat. Először csak szimplán haragudtam magamra, ha úgy éreztem, elrontottam, elbénáztam valamit a gyereknevelésben; vagy a gyerekre haragudtam - ha nem úgy viselkedett, mint ahogy az okos gyereknevelési könyvek szerint kellene. Ma már reflektálok is ezekre a helyzetekre, és sokszor többször, mint régebben, valamit tanulok is belőle. Magamról.

Aggodalom-hegyeket dobtam le magamról

Emlékszem, hogy volt ez az első gyereknél: jaj, mi van ha nem biorépát eszik... jaj, ma 10 perccel később érünk haza, mi lesz az alvásidővel... jaj, túl korán/túl későn fekszik le este... jaj, én elég jól/elég sokat játszom-e vele... jaj, melyik a neki legjobb játszótér... jaj, csak el ne kapjon valami bacit... jaj, beütötte a fejét, most mi lesz... jaj, szabad-e másra hagynom a gyerekemet... Most a második gyereknél teljesen magától értetődő és stresszmentes üzemmódban: nem eszik biorépát, akkor alszik, amikor akar, nem akkor, amikor szerintem kellene, játszom vele - épp eleget, nem program a játszótér - már úgyis itthon is játszótér van, állandóan elkap valami nyavalyát - már nem lep meg, folyton beüti a fejét - és nem lesz semmi, másra hagyom időnként - és remekül érzi magát. Olyan jó! Mint ahogy azzal az illúzióval is leszámoltam, hogy a következő korszak majd jobb/könnyebb/egyszerűbb lesz. Nem lesz. Csak más. De majd abban is mi leszünk benne és azt is megéljük.

Te hogy éled meg, mit szeretsz a mostani élethelyzetedben?

Ha tetszett és még nem tetted meg: csatlakozz a facebookon az Örömterv oldal kedvelőihez! Bármilyen élethelyzetben is vagy, vannak céljaid, amiket szeretnél megvalósítani? A coaching hatékony támogatás lehet ehhez!