10+1 dolog, amiért imádok blogolni!
Két és fél éve blogolok. Az első blogszülinapon már megírtam ebben a cikkben, hogy miért kezdtem el írni ezt a blogot és miért pont Örömterv lett a neve. Azóta is vezetem a blogot, sőt egyre inkább az életem és az identitásom része az Örömterv és az, hogy blogger vagyok. Szép lassan alakult ki ez az egész, de ma már nem tudom elképzelni, hogy ne folytassam, olyan sok örömet és élményt ad. Többen is kérdeztétek mostanában, miért csinálom, mi a legjobb benne stb., ezért motiváló összegzésként összeszedtem magamnak és nektek, miért is imádok blogolni!
Egy felmérés szerint a blogok kb. 70%-a az indítás után 3 hónappal megszűnik. Értem én, nagyon is. Nagyjából a 3. hónap környékén én is elbizonytalanodtam néhány hétig: még rémesen sokáig tartott egy új cikket megírni, néha nyűgnek is gondoltam, hirtelen azt éreztem, minek nekem ez az egész, úgyse érdekel senkit, és különben is: lehet, hogy ciki, amit csinálok stb-stb... aztán átlendültem ezen és mégis folytattam. Milyen jól tettem! Nagyon bánnám, ha nem így lett volna. Sőt, ez más területeken az életben is kitartóbbá tett. Minden új dolog nehezen indul, nekem biztosan kellett némi idő, amíg elég magabiztossá váltam benne, de így utólag ránézve, érdemes kitartani és dolgozni a folytatásért.
2. Rendszerességre szoktat
Egy idő után elkezdtem tudatosan tervezni, végül is Örömterv a blog neve és ehhez értek coachként: a tervezéshez, a fejlődés katalizálásához. Hányszor írjak egy héten, milyen témákat szeretnék érinteni, kivel szeretnék interjút készíteni, mit szeretnék kipróbálni... Ma már ott tartok, hogy egy egész évre (mit egy évre, legalább kettőre!) elegendő témaötletem van, már rendszerben látom az egészet, és az életem szerves részévé tettem három pici gyerekkel is azt, hogy hetente legalább egyszer leülök és a bloggal foglalkozom néhány órát. Ami igazán fontos, ami feltölt, arra egészen egyszerűen muszáj időt csinálni, és én megcsinálom erre az időmet rendszeresen, amihez néha a saját alvásidőmből csípek le pár órát, de három gyerek mellett már úgyis hozzászoktam az éjszakázáshoz. :-)
3. Megélhetem az alkotói vágyaimat
Nem fogok soha regényt írni. Jó, jó - soha ne mondd azt, hogy soha... mindenesetre kicsi a valószínűsége, mert nem érzem azt, hogy meglenne a "nagy téma" és a tehetség hozzá. Írni viszont imádok! Már gyerekkoromtól fogva grafomán voltam, a mai napig szeretek kézzel jegyzeteket készíteni, gondolatokat, ötleteket leírni, és most már a digitális írást is élvezem. Kikapcsol - ez az én saját időm, alkotói magányom, kreatív elfoglaltságom, amíg megírok egy új posztot. Persze, nem egy szépirodalmi műfaj és nem is egy akadémiai székfoglaló, hiszen könnyed és magazin-stílusú a hangvétele, de én épp ezért szeretem: nem kell rágörcsölni, hogy tökéletes legyen, jöhet (szinte) minden, ami épp engem foglalkoztat vagy felkeltette az érdeklődésemet.
4. Észreveszem az apró örömöket
Mert ugye ez volt az egyik cél, hogy magamnak és talán másoknak is megmutassam, felelősek vagyunk a saját jóllétünkért, és ez a legtöbbször tényleg nem múlik pénzen, paripán, kacsalábon forgón, hanem egészen apró és elérhető, megléphető dolgokon és leginkább a saját, személyes szemléletváltáson. Azon, hogy akarom másképp látni és másképp megélni az életet. És aztán teszek is érte konkrét lépéseket. Én is folyamatosan tanulom ezt, de már egész jól megy...
5. Nyitott szemmel járok
Ahhoz, hogy legyen mindig témám, legyen mindig engem is izgalomba hozó, lelkesítő dolog, nyitott szemmel kell járnom a világban, olvasnom, tájékozódnom, figyelni az új trendekre, meghallgatni mások véleményét, vagy csak szemlélődni és jelen lenni - ez is sok új felismerést és új témát hoz. Mindenesetre nyitott, érdeklődő hozzáállás nélkül nem menne a dolog. Sokkal kevésbé punnyad be az ember a langymeleg megszokásba, ha van egy tágabb értelemben vett téma, ami érdekli és amiben egyre jobb szeretne lenni.
6. Kezdeményezőbb vagyok
Meg kell keresnem másokat, e-mailt írni ismeretleneknek, kérdéseket feltenni vadidegeneknek. Bátran vállalni, hogy én én vagyok, ezt csinálom, most már ki merem mondani: ez az egyik munkám (olyan munkám, amit nagyon élvezek!), beszélgetést kezdeményezni, együttműködést javasolni. Sokkal bátrabb vagyok már ezeken a területeken, persze ez köszönhető a pozitív tapasztalatoknak is, eddig néhány trollkodó kommentelőn kívül - ami elkerülhetetlen, bármilyen témában is vezetsz blogot -, nem nagyon találkoztam egyértelműen ellenséges, elutasító vagy rosszindulatú reagálással. A közvélekedéssel ellentétben nekem az az alapélményem a blogom kapcsán, hogy az emberek általában érdeklődők, kedvesek és bizalmat szavaznak egy új dolognak, szívesen szentelnek rá időt, ha érdekli őket egy téma, aktivizálhatók és segítőkészek.
7. Szakmailag fejlődhetek
Nos, az kulcsfontosságú volt, hogy olyan témát választottam, ami nagyon érdekelt, ami iránt egyértelműen el tudtam köteleződni. Ez a pozitív pszichológia (amely azt kutatja tudományos módszerekkel, hogyan lehetünk boldog, elégedett emberek), az önfejlődés-önfejlesztés témaköre, a mindennapi és a különleges élmények kipróbálása, a saját értékteremtés lehetőségei, a közösségi szemlélet, az egyén felelőssége önmagáért... meg még egy csomó ilyesmi. És persze a coaching, ami a munkám, és egy valódi flow-tevékenység, mert nagyon szeretem csinálni! Bloggerként újabb és újabb komoly és kevésbé komoly, de érdekes szakirodalmat, cikket, véleményt, ajánlót olvasok, képzem magam, keresem a fejlődési lehetőségeket. Nem akarok semmiféle guruja lenni ennek a területnek - ez nagyon távol áll tőlem; figyelek arra, hogy ne képzeljek többet magamról annál, mint ami vagyok. Vékony a határmezsgye a közhely-parádés, misztikus Coelho-idézetek és az általam hitelesnek érzett, közérthető és laza, az enyémtől különböző felfogásokra is nyitott, de feltétlenül vállalható szakmai szemlélet között. Mindenesetre bízom benne, hogy lesz annyi önreflexióm, hogy kiröhögöm magam, ha a másik irányba csúsznék el. Szóljatok, ha mégse venném észre. :-)
8. Rengeteg új élmény
Az elmúlt két és fél évben közel 30 új dolgot, tevékenységet, élményt, helyszínt próbáltam ki. Hű! Az új dolgok kipróbálása azért jó, mert feszegeti a saját határaimat, megtanít kilépni a komfortzónámból, egy aktuális kérdésre segít választ találni vagy egyszerűen csak kikapcsol, szórakoztat, pihentet, élményt nyújt. Mindenképpen hozzámtesz valamit. Amit a tévé előtt ülésről nem tudnék elmondani. Nagyon hiszek a csinálásban: kezdd el, próbáld ki, nézd meg, állj bele! A toporgáshoz, a fejben ezerszer elképzeléshez, a "mindig is szerettem volna" évekig ismételgetéséhez képest sokkal jobb alternatíva.
9. Tudatosságra tanít
Sokkal tudatosabb lettem, mióta blogolok. Ugyanis ennek is helyet kellett adni az életemben a sok egyéb kötelezettségem és dolgom mellett, amit a három kisgyerekkel való mindennapi családi élet és a munka összeegyeztetése jelent. Megtanított rövid- és hosszútávra tervezni és mindig szem előtt tartani, hogy nem feltétlenül a sürgős a fontos, hanem a hobbinak tartott, saját örömömre végzett tevékenységek is érdemelnek akkora figyelmet az életemben, mint a társadalmilag elismert és elvárt "kötelező" felnőtt rutinok. Másrészt keretet is kellett szabnom ennek az egész tevékenységnek, tudatos vagyok abban, hogy az időm csak egy bizonyos részét áldozom erre, nem vagyok mindig online, nem böngészem folyton, hogy hány lájkot kaptam, tudom, hogy ez nem értékmérője annak, aki én vagyok. Vagyis a blogírás virtualitása nem vette át a főszerepet a mindennapokban, én élem továbbra is a valódi életemet, amelynek csak egy része a blogolás.
10. Önbizalmat ad
Na, kezdjük azzal, hogy egy informatikai analfabéta vagyok. Egy nyolcadikos általános iskolás valószínűleg többet tud szövegszerkesztésről, táblázatkezelésről és webszerkesztésről, mint én. Leginkább ezért hezitáltam, amikor regisztráltam és blogot indítottam. Borzasztóan féltem attól, hogy én ezt képtelen vagyok technikailag megcsinálni! Szerencsére tényleg nagyon egyszerűen kezelhetők ezek a felületek, amit meg nem tudtam, annak utánanéztem (konkrétan emlékszem, egyszer ebédfőzés közben, amíg megfőtt a tészta, gugliztam ki: mi a nyavalya az a HTML-kód?) és szépen lassan, autodidakta módon csinosítgattam a blogomat. Nagy önbizalom-turbó volt, hogy ezt én egyedül is meg tudom csinálni! Arról nem beszélve, hogy született maximalistaként azt gondoltam, hogy jövök én ahhoz, hogy blogot indítsak: hát van nekem erről papírom, hogy ehhez értek??? Nincs. De másnak sincs. A saját szakmai témámról van papírom és abban kompetens vagyok, az épp elég, a blogírásba meg belejön az ember. Minden tanulható, fejleszthető, változtatható. Ez a felismerés: a "nekem ezt szabad" is óriási önbizalmat adott.
+1 Kapcsolatépítés
Fantasztikus, hogy mennyi érdekes és értékes új ismeretséget kötöttem két és fél év alatt! Ezt tartom a blogírás egyik legnagyobb hozadékának. Mert azért ez mégiscsak egy virtuális valóság, nem ismerem az olvasóim nagy részét, ők se ismernek személyesen engem, én írok a konyhaasztalon a laptopomon (most épp a középsővel az ölemben, aki belenyúlkál a billentyűzetbe a főzelékes ujjacskáival), ők olvasnak otthon a kanapén ülve pizsamában, kávéval a kezükben. De amikor valóban találkozunk, az szuper érzés! Az interjúk, a kipróbált új élmények, a helyek, ahová eljutottam, a bloggertársak, akikkel együttműködünk, a coaching-ügyfelek, akik a blog révén találtak meg, a csoportos alkalmak... mind-mind megannyi új ismeretséget hoztak, számos nagyon inspiráló embert ismertem meg személyesen és értékes, pozitív találkozásokban volt részem. Már ezért önmagában megérte belekezdeni!
Ez pedig a hezitálóknak...
Valahogy úgy alakult, hogy mostanában többen is megosztották velem azt a dilemmájukat, hogy ők is gondolkodnak azon, hogy blogot indítsanak, de nincs hozzá merszük, bizonytalanok abban, hogyan csinálják ezt az egészet, szeretnék nagyon, de már annyian blogolnak, akkor ők meg minek, van-e értelme belekezdeni az 536. gasztroblogba... Én arra biztatlak titeket, ha van egy témátok, amiben jók vagytok, ami a hobbitok vagy amiért lelkesedtek - bármi lehet az, a főzéstől a bélyeggyűjtésen át a kertészkedésig, a művészetig, az utazásig vagy az arcápolásig -, és ha mindemellett szívesen írtok, akkor bátran indítsatok egy blogot: önismeretnek, szórakozásnak, motivátornak, tanulási lehetőségnek sem utolsó tevékenység!
Ha tetszett a cikkem, csatlakozz Te is az Örömterv facebook oldalának kedvelőihez!
